Szovjetúnió

Horthy Miklós kormányzót és családját - az 1944. október 15-i sikertelen „kiugrási kísérlet” után - a németek védőőrizetbe vették és a bajor Weilheim város melletti Hirschberg kastélyba szállították, ahol fegyveres őrök felügyelete mellett tartották őket fogságban. A 7. amerikai hadsereg közeledtére az őrség elmenekült, de szabadság helyett - 1945. május 2-án - Horthy Miklós német fogságból amerikai védőőrizetbe került, ahonnan a tanúként való meghallgatása után 1945. december 17-én térhetett csak vissza Weilheim-be, a családjához...

A kép ismerős lehet mindenkinek. Az 1956-os forradalom egyik áldozata fekszik magányosan, elhagyatottan az őszi avaron. De van egy kis hiba. A hely és az idő. A New York-i Alley Pond Parkban 1959. november 25-én holtan találták Povl Bang-Jensen dán diplomatát. Alig múlt ötven esztendős… Koppenhágában született, 1909. április 6-án. A három napja eltűnt diplomata frissen borotváltan hevert az avarban, jobb halántékán golyó ütötte seb, jobb keze mellett fegyver...

A parkban még felmászhattunk a tankokra, persze csak szülői felügyelettel, mert a szülők is részt vettek, sőt kötelező volt nekik is részt venni ezen a nagy ünnepen. Elvégre piros betűs, munkaszüneti nap volt. 1950-1989-ig. A történelem órán meghallgattuk, mi több megtanultuk, hogy Battonyánál jöttek be az oroszok, majd Nemesmedvesnél mentek ki. Azután mégis itt maradtak jó pár évtizedig. És azon vitatkoznak ma is, hogy felszabadítás vagy megszállás volt-e?

A lengyel-magyar barátság hagyományai évszázadokra nyúlnak vissza. Kormányok jöttek és mentek, rendszerek változtak, de a két nemzet barátsága töretlen maradt. A lengyel-magyar barátság napjának története nem tekint vissza ilyen tekintélyes múltra: a magyar Országgyűlés 2007. március 12-én, a lengyel Szejm március 16-án nyilvánította határozatban ünnepnapnak március 23-át, a lengyel-magyar barátság napját...

1963. március 21-én az új Országgyűlés alakuló ülésszakán Kádár János bejelentette az "általános" amnesztiát. Az 1956-os forradalom vérbe fojtása után a megtorlás időszaka következett. Akit börtönbe zártak, még a “szerencsésebbek” közé tartozott, ugyanis sok mártír a vallatások és kínzások közepette lelte szörnyű halálát. Voltak, akik kihallgatás közben „kiestek” az emeleti ablakokból, de olyanok is, akiket már nem tudott újraéleszteni az Andrássy út 60. orvosa, ezért az éj leple alatt kiültették a Városliget valamelyik padjára. Senki sem tudja pontosan, hányan voltak ezek az áldozatok, ahogy azt sem, hány ember tűnt el nyomtalanul azután, hogy hajnalban elvitte otthonából. Sokakról a mai napig nem tudni, mi történt velük a forradalom leverését követő totális megtorlás alatt. Aki túlélt, a börtönökben raboskodott teljes reménytelenségben, hiszen akkor még senki sem sejtette, hogy hét év múlva amnesztiát hirdet Kádár...

Az 1850-es évek végén már több alkalommal is volt Pesten tüntetés a válságát élő önkényuralommal szemben. 1860-ban, az addig csak titokban ünneplő egyetemi ifjúság – a rektori tilalom ellenére – minden addiginál nagyobb megmozdulásra készült. Gyászmisét akartak mondatni az 1849-49 szabadságharc során elesett honvédek és a megtorlások során kivégzett vértanúk emlékére. A rendőrség persze résen volt, és ezzel igazán „haladó hagyományt” teremtett. A szervezkedők közül többeket és a velük kapcsolatban álló, mindig gyanús Táncsics Mihályt már jó előre őrizetbe vették. Tán innen vette a Kádár-rendszer rendőrsége az ötletet, hogy március 15. és október 23. előtt bevitték a közismert ellenzékieket egy kis „elbeszélgetésre”...

Érdekes és egyedi az, amikor a kommunisták áldozatairól emlékezünk meg. Egyedi, mert hazánkban a "rendszerváltás" óta sem sikerült felfedni a bűnösök listáját, és van, amikor az arra hivatott intézet is hazudozik azoknak, akiket megfigyeltek, besúgtak, és kérnék a dokumentumokat. A kommunizmus áldozatairól viszont, nem lehet a kommunista bűnösök emlegetése (normális országban – megbüntetése) nélkül megemlékezni...

Múltunk feldolgozásához elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a történelmi folyamatokkal, megismerjük a tragédiák áldozatainak nevét és méltó módon emlékezzünk rájuk – mondta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár közzétette a Szovjetunióba egykor elhurcoltak adatbázisát...

Nem szeretnék senkit túlzásokkal terhelni, de összegezve a kommunizmus felelősségét, a fájó meglátásom az, hogy a magyarság könnyen felejt. Pedig vannak dolgok, amelyeket nem lehet megbocsátani és nem szabad elfelejteni! Főleg azoknak nem, akik az ”egyenlőség, szabadság, testvériség” jelszava mögé bújva elvetették az ősiség hagyományait és véres zászlóként emeltek egy újat, egy Isten és nemzetellenest...

A kamera képe a szétlőtt és szétbombázott várost mutatja. A vár előtt négy részeg orosz katona pózol egy T-34-es harckocsi előtt, miközben a füst mindent betölt. Lerombolt házak és mindenütt halottak. Egy borostás arcú NKVD-és tiszt németül ordítja a rádióba: - Elesett Varsó, Budapest, Berlin következik, majd London és New-York! A filmfelvevő lencséje távolodik a várostól, már nem látja a gyilkosságok és erőszaktételek sorát a vörös csillag alatt...