Tonhaizer Ferenc
Kulturális rendezvényeink legkiemelkedőbb eseménye volt az 1937-ben rendezett Mécs-est, amikor Mécs László papköltő saját verseit szavalta. A zsúfolásig megtelt városi színház falai keveset láttak olyan tapsorkánt, mint amilyennel Munkács magyarsága Mécs László költőt jutalmazta. Munkácson az egyedüli magyar középiskola a kereskedelmi akadémia magyar tagozata volt. 1937-ben olyan sokan kérték felvételüket, hogy a magyarellenes igazgatóság helyhiány miatt örömmel tudta több, mint a felét elutasítani. Interpellációt készítettem és Hokky képviselő elvitte Prágába...
A csehszlovák választási törvény demokratikus volt, de két súlyos hibája csökkentette annak demokratikus voltát. Az egyik az, hogy a magyar képviselő-jelöltnek sokkal több szavazatra volt szüksége, mint egy cseh jelöltnek. A másik hiba a kötött választási lista volt. Ez megakadályozta az igazi népakarat érvényesülését. A választói tömegek hiába voltak bizalommal egy olyan jelölttel szemben, aki a nyolcadik vagy tizedik helyen szerepelt, szavazataikkal az első és második helyen szereplő listavezetők jutottak mandátumhoz...
Hogy a Magyar Nemzeti Párt vezetői milyen aljas eszközökkel dolgoztak ellenem, bizonyítja az is, hogy egy ízben levelet küldtek Eszterházy János országos pártelnöknek, hogy én miként lehetek keresztényszocialista párttitkár, amikor istentagadó vagyok. Ugyanakkor felkérték dr. Korláth Endrét, a Magyar Nemzeti Párt ügyvezető elnökét, hogy tegyen lépéseket a testvérpártnál, mert én a magyarság ártalmára vagyok, mindig a templomban ülök...
1925-ben maghalt szülővárosom lakója, Odescalhi Artur herceg. Ezt azért tartom fontosnak feljegyezni, mert amikor a fia a temetésre megérkezett, arra kért, hogy hívjak orvost, aki kivágja az elhunyt herceg szívét. Ezt egy befőttes üvegben a fia magával vitte külföldre. A 88 éves aggastyánt szinte az egész város kísérte utolsó útjára. ez volt talán az első nyilvános szereplésem, amikor a temetőben a búcsúbeszédet elmondtam. Körmöcbányai párttitkári működésem idején minden évben rendeztünk karácsonyi ünnepségeket. Hogy ezek sikerét biztosítsam, kényszerülve voltam az ilyen előadásokat szlovák, magyar és német nyelven megrendezni...
Múltak az idők, teltek az évek, s mi, ottrekedt magyarok a kisebbségi keserű kenyérre voltunk utalva. A hatalmon lévő csehek és szlovák csatlósaik megelégedettséggel élvezték a pozíciójuk nyújtotta előnyöket, míg nekünk napról-napra éreznünk kellett magyar sorsunk mostohaságát. Legjobban bizonyítja a kormánynak a csehekkel szembeni megkülönböztetett bánásmódját az a törvény, mely a cseh tisztviselők fizetését „szlovenszká vychodá” elnevezés alatt csaknem 50 százalékkal pótolta. Ez annyit jelentett, hogy például a cseh tisztviselő, aki ugyanolyan fizetési osztályban volt, mint én, a fizetéséhez 50 százalék pótlékot kapott, csupán azért, mert cseh keresztlevele volt...
A P. M. H. néhány héttel ezelőtt fölhívta már az illetékes körök figyelmét a körmöcbányai kerületi főnöknek azon törvénysértő magatartására, amellyel az itt élő németeket kisebbségi nyelvi jogaiktól megfosztani igyekszik. Azóta ez ügyben az országos keresztényszocialista párt képviselői interpellációt intéztek a belügyminiszterhez; legújabban pedig a párt körmöcbányai titkára, Tonhaizer Ferenc egy adott esetből kifolyólag a nyelvrendelet 96. szakaszának 2. pontja alapján a kerületi főnök törvényellenes határozata ellen panaszt nyújtott be a zsupáni hivatalhoz...