<> templom | Hungary First

templom

  • Bementünk a kegytemplomba. Az oltár mögötti Szűzanyához hosszú sor vezetett. Nem álltam a végére. Elrévedtem freskón, belehunyorogtam a máriaüvegbe. Lenyűgöztek a méretek és nem köznapi léptékek. Csend, áhítat és a tömjén illatú istenközelség ölelt át. Nem csak testem, de lelkem is üdén hűtőzött. Megálljt mondott a kapkodásnak, gáncsot vetett a gonosz indulatoknak, és tükröt láttatott.

  • Kora nyári fáradt reggelre ébredt a város. A becsúzlizott templomablak felső harmadán kondenzcsíkok zebrázták az eget. A villamosok is elindultak, a gíroszosok felrakták méretes húshengereiket. Nyugdíjasok java csirkeszárny-akcióra hegyezték a délelőttöt, és a csarnok felé húzták görgős szatyraikat. Néhányan a szomszédos templomban hajladoztak a szenteltvíztartó előtt, és fájó térdeiket rogyasztva fordultak az oltár irányába.

  • Mecsetté alakítanak át egy korábban evangélikus templomot a németországi Hamburgban – írta a Frankurter Allgemeine Zeitung alapján a mandiner.hu. Egy volt evangélikus templomot alakítanak át mecsetté Hamburg keleti, Horn nevű városnegyedében – tudatta csütörtökön német sajtóértesülés alapján a mandiner.hu.

  • A második világháború után több templomot is lebontottak a fővárosban, amelyek sérült állapota csak igen költséges helyreállítást tett volna lehetővé – ilyen a tabáni szerb templom vagy épp a budavári Mária Magdolna-templom, amelynek ma csak tornya áll...

  • Egy olasz migránspárti püspök szerint jó, ha mecsetek lesznek a keresztény templomok helyén, mivel szerinte érdemes véget vetni a kereszténységnek és ezzel együtt elfogadni az iszlám uralmát, ha ezzel meg lehet menteni a migránsok életét.

  • Hungary has many wonders; this is why one should explore as many as possible. Based on the article of magyarorszagom.hu, we introduce you the amazing Church of Ják.