Peter Pellegrini

A bársonyos forradalom kitörésének évfordulóján idén utcára vonultak az emberek, hogy tiltakozzanak a Matovič-kormány intézkedései ellen és a lemondását követeljék. Pozsony belvárosában a gyülekezési tilalom ellenére jelenleg is közel 9 ezer ember tüntet a kormányhivatal és az elnöki palota előtt. A tüntetésre annak ellenére került sor, hogy Roman Mikulec belügyminiszter arra kérte az állampolgárokat, a járványügyi óvintézkedések és a veszélyhelyzet hatályossága miatt fontolják meg, részt vesznek-e a meghirdetett demonstráción. Szerinte azok az ellenzéki politikusok, akik tüntetni hívják az embereket, megszentségtelenítik november 17-e üzenetét...

Azzal kapcsolatban, hogy egyelőre csak 45 napra hirdették ki, megjegyezte, hogy egyfajta „motivációs időről” van szó. „Ez egy eszköz arra, hogy biztosítsuk az élet és az egészség védelmét olyan rendkívüli helyzetekben, amelyek a világjárvánnyal összefüggésben előfordulhatnak bizonyos területeken” – fejtette ki a miniszterelnök. Hozzátette: veszélyhelyzetet „technikailag” nem lehet kihirdetni csak az egészségügy területén...