konfliktusok

Jereván és Baku között továbbra is nagy a feszültség, mióta tavaly szeptember végén Azerbajdzsán háborút indított az országtól 1991-ben egyoldalúan elszakadt, majd magát függetlennek nyilvánító, örmény többségű Hegyi-Karabah és az örmények kezén lévő környező azerbajdzsáni települések visszafoglalására. A Törökország által támogatott azeri hadseregnek jelentős területeket sikerült ellenőrzése alá vonnia...

Az amerikai hírszerzési szervezeteket összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) kedden nyilvánosságra hozott egy jelentést, amely szerint Oroszország és Irán is megpróbálta befolyásolni a 2020-as amerikai elnökválasztási kampányt. A 15 oldalas jelentés szerint az orosz kormány – Donald Trump korábbi elnök szövetségesein és kormányán keresztül – „megtévesztő vagy megalapozatlan állításokkal” próbált meg beavatkozni a 2020-as amerikai elnökválasztási kampányba az akkori demokrata elnökjelölt, Joe Biden ellen...

Grimcsak úgy véli, hogy a Kreml a ránehezedő szankciók nyomása alatt egyre agresszívebbé fog válni. Az is a nyílt katonai lépések felé kényszeríti Moszkvát, hogy nem sikerült az ő elképzelése szerint Ukrajnába integrálni a Donec-medencét. Az orosz haderő békemissziónak álcázottan fog hamarosan bevonulni Ukrajnába azt követően, hogy felbontja kapcsolatait az EU-val...

2021-ben 40 százalékkal nőhet a rászorulók száma, a szervezet becslései szerint mintegy 235 millió embernek lesz szüksége humanitárius segítségre. Az ENSZ a rászorulók kétharmadához szeretne eljutni, a maradék egyharmadról pedig a tervek szerint a Vöröskereszt és más humanitárius szervezetek gondoskodnának. Elsősorban nem a járvány, hanem annak a gazdasági következményei vannak katasztrofális hatással a nemzetközi humanitárius helyzetre...