<> nyelvészet | Hungary First

nyelvészet

  • Háromféle ember van – közli barátom. – Mondd nekik, hogy: „Egyszer lent, egyszer lent…” 1. Amelyik nevet, bele tud röhögni a Sátán képébe, nem kéri számon a Gondviseléstől, mit hiába is remélt. Egyezséget kötött önmagával, s a világgal: ne adjunk, és ne is kérjünk. Értünk nyúló kezekbe ne reménykedjünk. Paroláról nem véli, hogy csak késik, tudja, soha nem volt, és nem is érkezik. Utópia a puha kéz, a meleg ölelés. De nevetni is tud rajta, mert megtanulta, hogy a fátum hamiskártyás.

  • Ott hisszük nagyobbnak a teret, ahol éppen tartózkodunk. A szem is így van vele, mert apró csillaggá zsugorítja még a galaxisokat is. Hiába billiószorosa territóriumunknak, a távolság elnyeli. De ez fizikai, és nem tudati méretvesztés. Számokkal érzékelhető különállás. A lélekben összemenő vagy táguló helyszínek viszont colstokkal nem meghatározhatók. Ahonnét szemléljük a világot, tudat alatt is a Mindenség közepének érezzük.

  • A Balaton vízszintje több méterrel magasabb volt a mainál, így a település csak a mocsár szélén, néhány kilométerrel a félszigettől létezhetett (van), és a hadiút sem lehetett a mocsár miatt délebbre, tehát a falut érintette vagy tőle még északabbra futott. Összefoglalva: mikor kiértek eleink a félszigetről a töltésre emelt úton, elértek Aszófőig /nogu azah fehe rea = nagy aszó fejéig/. Azon áthaladva érték el az úttorkolatot. Itt aztán jobbra, vagy balra vehették az irányt. Keszthelyre vagy Fehérvárra. Nem Kesztölcre, mely település első említése 1075-ben történt, és mint tudjuk – de a fentiekből kiindulva nem elegen –, az apátsági alapítóirat 1055-ből való.

  • Úgy nem hittem a fülemnek, mint ahogy ti sem fogtok ezen hevenyészett betűzavarnak. Nőmmel vásároltunk. Jólesett, frissített az üzlet hűse. Harminckét foknak csípte be orrát a mögöttünk záródó üvegajtó. Ő míg telepakolja a gurulóst, gondoltam, elintézem iméljeimet a telefonon, és a fész útvesztőjében is hagyom magam eltévedni. Tengernyi kedvére valót lelt, mert üzennivalóim is elfogyván, már csak ődöngtem az akciós áruk között, és határoztam akként, hogyha tíz lépésen belül belebotlok leárazatlan cuccba, kalandvágyból, istenuccse, megveszem…

  • ,,Hull a hó kint.” – Be jó így, pontosítva! Az értelem ágabogában, a rációnak labirintusában, a felkínált egyértelműség kényeztetésében. Gondolkodni felesleges, megírta fehéren-feketén. Kint történik és nem Bent... Bevallom, kísértett a ,,B” variáns, jelesül, hogy meleg kandallóm körül esett, eshetett. De hála a francia ,,íróóriásnak”, eloszlatva a kétkedés baljós felhőit, hófelhőit, meggyőződéssé hízhatott bennem: a hó kint szokott esni...

  • Életünk ősforrása az anya. Bennük fogannak a generációk, ők a Homo sapiens létfolytonosságának letéteményesei. Az anya hús-vér, tehát anyagból lévő utódot hoz létre, vagyis az anyag anyától van.

    Milyen árnyékolt a nyelvünk. Azonos szóalakkal fejezi ki az értelmi összetartozást. De még meglepőbb, hogy a latinban is, igaz más-más betűkkel ugyan, de: máter – matéria.

  • Egy ismerősöm a közelmúltban jött haza az USA-ból, ahol tengeralattjárók felderítésére való radarokat fejlesztettek. Azt mondta, hogy egyszerű volt a vizsga: ha megjelent a képernyőn a tengeralattjáró, akkor átmentek, ha nem jelent meg, akkor megbuktak. De ott Amerikában - így mondta - mindenki prostituáltaknak tartotta a társadalomtudományok művelőit, mert náluk ilyen ellenőrzési lehetőség nem volt, azt mutatták ki, amit a megrendelőjük kívánt...

  • Néhány idézetet közlünk híres, magas tudású és műveltségű magyar és külföldi emberektől a magyar nyelvről. Azoktól vannak ezek az idézetek, akik a magyar nyelv mibenlétére, szépségére, logikájára, ősiségére, kifejezőkészségének és páratlanságára, valamint ősi erejére hívják fel a figyelmünket.

  • Magyar Adorján a Csodaszarvasról írt Londonban megjelent munkájában adott hangot annak a nézetének, hogy a magyarok „kezdettől fogva, mindenkit megelőzve a Kárpát-medencében laktak”. Magyar Adorján és követői a Kárpát-medence őslakosságát is magyarnak képzelték.