<> Románia | Hungary First

Románia

  • Sepsiszentgyörgyön nyitott irodát tegnap Cătălin Ivan, a Szociáldemokrata Párt színeiben megválasztott, de a pártból kizárt európai parlamenti képviselő, akinek a magyarellenességéről ismert Dan Tanasă a tanácsadója. Cătălin Ivan az egyik közösségi portálon számolt be első székelyföldi munkanapjáról. „Ha bárki szóba áll a környéken élő románokkal, nyilvánvalóvá válik számára, hogy Hargita és Kovászna megyében romántalanítási folyamat zajlik. A stratégia az RMDSZ-é, magyarországi támogatással, de a bukaresti román pártok támogatását is élvezi.

  • 70 ezer lejre büntették, csaknem 5 millió forintra Tóth Sándort, Nyárádszereda polgármesterét, amiért nem távolította el a székely zászlót a helyi hivatal épületének homlokzatáról – tájékoztatta szerkesztőségünk az RMDSZ.

  • Szép is lenne egy TGV gyorsvasúttal leruccanni Kolozsvárra, vagy még tovább, a Székelyföldre – ezeket az ambíciózis terveket a magyar és a román kormány eddig közösen dédelgette, magyar részről ráadásul már egymilliárd forintot különítettek el a tervezés elindításához. A szándék komolyságát jelezte, hogy a Kolozsvár-Budapest gyorsvasúti fejlesztés kapcsán a román fél megfogalmazta azon igényét, hogy azt terjesszék ki Bukarest felé, így kapcsolva be a román fővárost Budapesten keresztül a nyugati vasúti vérkeringésbe. Úgy tűnik, a románok olyan határozatot fogadtak el, amely korábbi félelmeinket igazolhatja, a vasútfejlesztés ugyanis kényes precizitással kerüli meg a Székelyföldet.

  • A magyargyűlölő román politikus még a Szent Koronát ábrázoló virágkocsit is tanknak nézi. Augusztus 21-én az Erdély visszafoglalására készülő magyarok tapsa közepette egy magyar harckocsi vonult végig Nagyvárad utcáin" – nyilatkozta Gheorghe Funar.

  • Mert nem hiteles az ország pályája. Mert az ugrásokat szakadékba zuhanások követik. Hogyan bízhatja rá valaki az EU elnökségét egy olyan országra, mely megveri az igazságos törvényeket követelő polgárait? – ezek a címek jelennek meg a fő európai újságokban. Tudjuk, hogy a hitelességet nehéz megszerezni és könnyű elveszíteni.

  • Egyszerű lenne a román kormány ellen tüntető, külföldön dolgozó vendégmunkásokkal szimpatizálni, de a helyzet némiképp összetettebb, mint ahogy azt sokan láttatni szeretnék. A felfokozott hangulat leginkább annak köszönhető, hogy a korruptabbnál korruptabb román politikai rezsimek kiárusították az országot, így nem csoda, hogy most már nem ők az urak a saját hazájukban. Ez pedig a társadalmon belül frusztrációhoz vezetett.

  • Felhívást intézett szombaton Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter a vadállományok kezelőihez, hogy minél rövidebb időn belül ültessék gyakorlatba a veszélyesnek ítélt tusnádfürdői medvék kiemelésére vonatkozó rendeleteket. Mint arról korábban írtunk, a Magyar Polgári Párt Hargita megyei szervezete azt követeli a Hargita Megyei Tanácstól, hogy 24 órán belül kössön szerződést egy vadásztársasággal a veszélyes medvék altatólövedékes ártalmatlanítására, begyűjtésére és ideiglenes, biztonságos megőrzésére. Továbbá azt is követelik, hogy ennek költségét a megyei tanács előlegezze meg, majd hárítsa a Környezetvédelmi Minisztériumra, akinek a feladata lenne mindezt kézben tartani.

  • A rég lehullt teniszcsillag meglengette a trikolór teniszütőt Orbán Viktor felé. Tudják, milyen ez az Ilie Năstase, találó becenevén Nasty (vagyis aljas, gonosz, csúnya, komisz, piszkos, szemérmetlen), volt teniszcsillag, jelenleg inkább bunkó botrányhős. Ha mégsem, tessék nyugodtan ide, ide, meg ide kattintani, és máris megtudhatják.

  • Újabb medvetámadás történt vasárnap reggel a székelyföldi Tusnádfürdőn, két ember kórházba került, egyikük műtéti beavatkozásra szorul. A szekelyhon.ro portál közlése szerint egy medve megtámadta a helyi önkéntes tűzoltó-alakulat 28 éves tagját, aki a vasútállomás irányába haladt. Az áldozat segítségére siető 27 éves férfit ugyancsak megtámadta a medve. A két fiatalt a mentőszolgálat a csíkszeredai sürgősségi kórházba szállította – írja az MTI.

  • Figyelmeztető jel a román döntéshozók számára, hogy újabb nagyberuházást vesztett Románia, miután a BMW német járműgyártó úgy döntött, Debrecenben épít gyárat egymilliárd eurós beruházással.