Az “asszír” közigazgatási és katonai terminológia minden szava magyar?

HungaryFirst küldte be 2018. 03. 12., h - 21:47 időpontban
Az “asszír” közigazgatási és katonai terminológia minden szava magyar?

 

A magyar történetben, a magyar nyelvészetben és a szumir nyelvben jártas szem akaratlanul is megakad az “asszír” kormányzati, közigazgatási és katonai terminológia minden szaván és szakkifejezésén. A szavak egytől-egyig megvannak a "honfoglaláskori" magyar nyelvben is ugyanolyan jelentésben, ugyanolyan közigazgatási, kormányzati és katonai értelemben, mint az asszírban, sőt még a fonetikai torzulás sem nagy.

Az első meghökkentő szó, amely az “asszír” történet és nomenklatúra tanulmányozása során e sorok írójának a szemébe ötlött, a “labutt” volt.

A “labutt” az asszír nomenklaturában Delitzsch és Sayce szófejtése szerint “katonai közigazgatás alatt álló, rendszerint külső, hódított tartományt, főleg határtartományt” jelentett, de ez volt a hivatali neve az ilyen tartomány katonai kormányzójának is. A szó egyébként szumir bázison alapuló szó. Szumir bázisa “bot”, amely botot, jogart, parancsnokot, kormányzót, erőszakot, verést, menekülést jelent, mind Prince, mind Delitzsch szófejtése szerint. Helyes literációja valószínűen “labat”.

A szó feltűnő fonetikai rokonságot mutatott a “lebed” s ebből a lebedia szóval és történelmi ismereteink szerint ez is katonai közigazgatás alatt álló határtartománya volt a kazár birodalomnak. Még furcsábbá tette a dolgot Konstantinos Porphyrogenitosnak az a magyarázata, hogy “Lebedia” az egyik parancsnoknak, “Lebediás”-nak a nevétől kapta a nevét, hiszen asszírban az ilyen katonai kormányzónak a hivatalneve is “labutt” volt.

Történettudományunk – és a nemzetközi történettudomány is – elfogadta Konstantinos közlését és ezzel megszületett egy “Lebediás” nevű konkrét személy, aki nevet adott egy tartománynak, amely, állítólag a mi előző hazánk: Sőt, ezt a nyilvánvalóan meggörögösített nevet történettudósaink visszamagyarították “Leved”-re, levágván a görög -as toldalékot és mivel ilyen nevű személyről középkori krónikáink nem tudnak, Anonymus “Eleud” (Előd) nevű személyével azonosították, kimondva, hogy ez lehetett Lebediás csak Anonymus talán pontatlanul másolta ki a nevét az elvesztett Szent László korabeli ősgestából.

Az első gondolatom természetesen az volt a “labuttuval” és a “lebeduval” kapcsolatban, hogy véletlen egyezés. Mivel azonban a többszörös egyezés (labuttu (tartomány), labuttu (parancsnok), lebedu (tartomány), lebectu (parancsnok) mindkét esetben) ezét esetmégsem lehet “véletlen”, figyelni kezdtem az asszír terminológia többi szavait is és néhány nap alatt a következő lista gyűlt össze.

Khasánu – királyi személynök, helyettes király, azt mondanók ma miniszterelnök, nádor. Honfoglalás kori neveink között ott van a “kusán”, amelyet tulajdonnévnek gondoltuk. Árpádnak helyettese volt. A bolgárok elleni szövetséget Árpád és a kusán kötötték meg Szélérosz Nikétász bizánci császári követtel. A “khasán” és a “kusán” jelentésében, hangzásában ugyanaz.

Szalat – az asszíroknál tartományi fejedelem, magas rangú úr, általában a királyi család tagjai viselik ezt a méltóságot. Honfoglaláskori nomenklaturánkban “solt” “zsolt”, “zupa”. Akkádban “sziltan”, etruszkban “zilath”, törökben “szultán”. Egyiptomi kútfők szerint az Egyiptomot elfoglaló hikszosz vezér neve “Szallitisz volt. A szumir bázisú szó belekerült a héberbe is “szallit” formában s ott is “fejedelmet” jelent.

Tartan – az asszír haderő várostromló, “műszaki” csapatainak főparancsnoka és a haditermelés főnöke volt. Honfoglaláskori nomeklaturánkban “tarchán”, tarján”, a “kovácskirály” a bányászok és kovácsok (Tarján) törzsének feje. A szó egyébként szintén szumir bázisú (tár, dár, annyi, mint “felnyit”, felár) Etruszkban “tarchun” (ebből jön a Tarquinius). A Bibliában “tartan”.

Vizír – magyarban vezér, törökben vezír. Asszírban katonai parancsnok, marsall, egy önálló hadcsoport parancsnoka.

Kudur – valamilyen bírói funkciót végző főember, a főemberek testületének tagja, valamilyen döntőbíró, kiküldött bíró. Pontos szerepe, bírói funkcióján kívül, az asszír szövegekből nem derül ki tisztán, Honfoglaláskori nomenklatúránkban “kádár”. Szumirban “kad” annyi, mint nemzetség, had, de “tanács” is. A kádár talán egy-egy nemzetség képviselője volt nálunk valaminő közös ítélő testületben. Törökben “kádi” “bírót” jelent.

Kundu – magas katonai rang az asszír hadseregben. Mivel az asszír szövegekből kivehetően a királyi udvarral volt funkciója valaminő kapcsolatban, talán katonai összekötő lehetett a király és a haderő főparancsnoka között. A szó előjön királynevekben is. PI. az egyik khaszu uralkodót “Sutur-na-Khundi”-nak, ugyanőt asszír feljegyzések “Istar-khund”-nak nevezik (Maspero), ami olyasmit jelent, hogy “az isten összekötő (segédtisztje) “. Anonymusnál “kund”, amit történettudományunk “kendé”-re (ő) modernizált. A szó mezopotámiai kútfőkön kívül kizárólag csak magyar kútfőkben fordul elő (kazárban és a kazárokkal foglalkozó arab forrásokban sincs nyoma sem). A szó par excellence asszír katonai kifejezés.

Zakhanu – az asszíroknál több kisebb közigazgatási alegység (pikhatu) és ezek vezetői (pekhu) fölé rendelt királyi tisztviselő. A szó maga a “khagán” szóval azonos szumir eredetű, minden “turáni” nyelvben meglevő szó. A honfoglaláskori magyar nomenklatúra szavai sorában Konstantinosnál fordul elő, aki szerint Árpádot “zakanos”-sá, azaz “khagánná” választották meg. Feltűnő a kh – zs hangromlás, aminek érdekes, de csak hosszadalmasan kifejthető nyelvtörténeti magyarázata van. A szó a japán nyelvben is kh – zs hangromláson esett át, mert ugyanez a szó a japánban “zsagán” (amit az angolok saját spellingjükben “shogun”-nak torzítanak) . Kazárban, avarban, kök-türkben azonban “khagán”.

Pekhu – az asszíroknál kisebb közigazgatási rang. A szó azonos a kazár “beg”, az avar és bessenyő “beke”, a török “bég” szavakkal. Honfoglaláskori magyar megfelelője “bakó”, amely
(segédtisztje) “. Anonymusnál “kund”, ami akkor még nem hóhért jelentett.

Harku – az asszíroknál a “kisebbik király”, rendszerint a trónörökös és egyben az összes hadak parancsnoka. Honfoglaláskori magyarban “horka”.

Csitar – az asszír terminológiában sátor, tábori sátor, de jelenti a harckocsi-lovak fejét védő, vagy díszítő készséget is (v. ö. a magyar “csótár” szóval). A “Csitári hegyek” Nógrádban – sátoralakúak. Voltak még különböző “sák”-ok is (szupar-sák, rab-sák, sák), a tartan közvetlen alantasai, akiknek hivatali beosztása tisztázatlan. Valószínű, hogy – éppúgy, mint a “tudun” (Tétény), meg a “kál” (Kál) -a magyar “Csák” is eredetileg méltóságnév lehetett.

Ennek a tucatnyi asszír közigazgatási és katonai kifejezésnek feltűnő jelenléte a honfoglaláskori magyar nyelvben kétségtelenné teszi, hogy labuttu-lebedu egyezés nem véletIen. Mivel azonban az egész fenti lista “finnugorilag” mégis hihetetlenül hatott, e sorok írója kötelességének érezte ezeket a szavakat Maspero művén kívül máshol is ellenőrizni. Ehhez azonban alaposabb betekintésre volt szükség az asszír történelmen kívül az asszír nyelvbe is, ami a sorok nem-asszirológus írója számára hónapok munkáját jelentette, megint csak nem történelmi, hanem filológiai területen.

Ezt a munkát mostoha lehetőségeimhez képest Sayce ismert asszír nyelvtana és szószedetes, Fr. Delitzsch kitűnő munkája és D. J. Wiseman néhány évvel ezelőtt megjelent asszír antológiája felhasználásával végeztem el bizonyára tökéletlenül.

A betekintés (hisz az egész alig volt több betekintésnél, mert az ilyenhez évek kellenének) eredményeiben nemcsak igazolta a fenti asszír-magyar lista örvényét, hanem, a rövid idő ellenére is, közel száz asszír-magyar szó felfedezéséhez vezetett.

Dr. Padányi Viktor: Dentu-Magyaria 

Új hozzászólás