A nyári napforduló az év leghosszabb napjának az ünnepe

HungaryFirst küldte be 2018. 06. 21., cs - 06:08 időpontban
A nyári napforduló az év leghosszabb napjának az ünnepe

 

Örömmel látni az egyre szaporodó sok kis hagyományőrző közösséget, minként ünneplik a napfordulót Őseink felelevenedő szokásai szerint.

A nyári napforduló az év leghosszabb napjának ünnepe. A csillagászati szakterminus szerint a nyári napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Ezt az örömnapot a keresztény kultúrkörben a Szent Iván éjjeli ünnepségekhez kötik. Azonban nem árt tudnunk, hogy ez a kereszténység felvétele előtti magyarság egyik legfontosabb ünnepe volt a téli napfordulóval egyetemben.

Az eredeti szertartások, mind a keleti puszták messzeségébe vezetik tekintetünket. A fény teljességének ünnepe, ahol a lélek szakralitása megerősödik, és közelebb kerül a Teremtőhöz. A magyarokkal kapcsolatos tűzgyújtási szertartásokról már Ibn Ruszta arab földrajztudós is említést tesz a 903 és 913 között íródott munkájában.

Hagyományőrző közösségeinknek egyik kiemelkedő ünnepe az ilyenkor (ismét) szokássá vált Szer megtartása, a tűzön járás, együtt éneklés és virrasztás.

Turán szövetség

Új hozzászólás