A dicsőséges választási csalás esete

Cabe Ferrant küldte be 2018. 08. 30., cs - 16:10 időpontban

1947. augusztus 31. nagy napja a magyar történelemnek. „Dicső” napja, mikor a Magyar Kommunista Párt a világtörténelem egyik legpofátlanabb választási csalássorozatával megnyerte a választásokat.

Természetesen Rákosi elvtárs, de még inkább: Sztálin elvtárs nagyobb dicsőségére.

Kezdő választási csalóknak tanfolyamokon oktatják az események menetét, mert ilyen kiválóan megszervezett választási szemfényvesztés kevés akadt a huszadik századi Európában.

Kezdetnek végy egy világháborút. Ha nincs kéznél, jó bármilyen más felfordulás is. Tégy hozzá egy hatalmas külső „szövetségest” - abszolút jobbágy lelkű kiszolgálása előnyös, de nem okvetlenül feltétel -, manipuláld a választási törvényeket úgy, hogy neked álljon a zászló - azért nem árt, ha minden rád szavazó ezt úgy biztosítsa, hogy tízszer-hússzor is leadja a szavazatát -, és tuti biztos a siker.

És a régi bolsevik recept működött…

A háború után a Szovjetunióból hazatért „Központi Vezetőség”, konkrétabban: Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Gerő Ernő, Nagy Imre, Révai József által alapított párt - amelyhez a hazai, a háború alatt illegalitásban működő kommunisták is csatlakoztak - vezetői 1947-re elérkezettnek látták az időt az abszolút hatalom megszerzéséhez. A megfelelő háttértámogatás is a rendelkezésre állt. AZ ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet fegyveres erők képében.

Kicsit tekergették a törvényeket is. A választójogi törvények megváltoztatásával csűrésével és csavarásával meghatározták azokat a háború előtti politikai szervezeteket, melyeknek többé tagjai nem lehettek választók, választhatók. Az ügyesen megfogalmazott módosítás mindjárt 10 százalékkal csökkentette a választásra jogosultak számát.

A választási névjegyzék kis kiigazításaival - a manipuláció olyan csúnya szó - a belügyminisztérium - a tiltakozások ellenére - elérte, hogy vagy félmillió polgár kipotyogjon a rendszerből. Mert milyen gonosz a sors, a reakciósnak minősülő polgárok késve kapták meg az összeíró íveket. De ha valamelyik merő véletlenségből, időben kapta kézhez az említett dokumentumokat, akkor legalább teljesíthetetlen elvárásoknak kellett megfelelnie: ugyan már, bizonyítsa, valamily módon, hogy anno nem volt mindenféle gyanús szervezet tagja.

Ez egy remek trükk. A tagságtalansági igazolványt tudomásom szerint Moldova György találta fel egy írásában, azelőtt nem létezett. És azóta sincs ilyen. Tehát, úgy hozzávetőleg egyetlen kétes személynek sem sikerült igazolnia, hogy nem volt tagja valamely kevéssé szalonképes pártnak. Mert, hogy igazolhatta volna valaki, hogy a háború alatt nem volt tagja valaminek, valahol, valamikor?

De ez még mind nem volt elég. Még így is megrezeghetett az a bizonyos léc…

És itt jött a dolog legzseniálisabb része. Minden köztörvényes szélhámos sírva fakadt volna, ha ő talál ki egy ekkora átverést. Azokat a bizonyos kék cédulákat…

A híres - vagy inkább - hírhedt "kék cédula".
A híres - vagy inkább  hírhedt - "kék cédula".

A kék háttérnyomású ideiglenes választói névjegyzékkivonattal az emberek nem csak lakóhelyüknek megfelelő, de távolabbi szavazókörben is szavazhattak. Ez így elsőre teljesen természetes és logikus dolog, hiszen a szavazás napján nem mindenki tartózkodik okvetlenül az otthonában. Ezt a lehetőséget használta ki a kommunista párt egy jó kis motorizált csalásra. Teherautókkal, vonatokkal szállították egyik szavazókörből a másikba a kommunistákat, akik így - a külön e célra, a párt által nyomtatott kék cédulák felhasználásával - nagyüzemben, szakmányban és főként sokszor leadhatták a voksukat. Az elszántabb elvtársak akár biciklitúrákat is vállaltak. Körül kerekezték a környéket, közben csak annyi időre állva meg egy-egy helyiségben, míg ott is rendületlenül le adták szavazataikat.

A csalások eredményességéről csak annyit, hogy az ezzel foglalkozó kutatók máig nem tudták kinyomozni, pontosan hány kamu szavazatot adhattak le ezen a választáson.

A legszebb az egészben az, hogy a kommunistáknak még így sem sikerült megszerezniük az abszolút többséget. Ez még a Szociáldemokrata Párttal - és baloldali blokkban a Független Kisgazda Párt ellensúlyozására létrehozott - Nemzeti Parasztpárttal együtt sem jött össze. De ez mit sem számított. A népi demokráciának éppen az az előnye, hogy nem sok köze van a demokráciához. A néphez meg tán még annyi se…

A választási eredményeket már nem a szavazatok száma döntötte el. Így utólag visszatekintve elég nehezen érthető - bár megmagyarázható - mi szükségük volt erre az egész macerára. Ment az másképp is…

A Magyar Függetlenségi Párt 49 mandátumát egyszerűen megsemmisítették. Az Független Kisgazda Pártot meg az elhíresült „szalámi-taktikával” felaprózták, amit lehetett, bekebeleztek belőle.

Mi állhatott ezek után népünk nagy vezére, Mátyás, az igazságtalan útjába?

Oktogon, a május 1-i ünnepség felvonulói. (Fortepan 79197; Berkó Pál)
Oktogon, a május 1-i ünnepség felvonulói. (Fortepan 79197; Berkó Pál)

 

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Mult-kor.hu

Új hozzászólás