Egy katonaének: Balassi Bálint

Cabe Ferrant küldte be 2018. 10. 21., v - 17:22 időpontban

1554. október 20-án, Zólyom várában született Balassi Bálint. A tudorok máig nem tudnak megegyezni abban, mi is lehetett az eredeti neve: talán Balassa, vagy Balássa esetleg Balázsa. De abban egyetértenek, ő volt a magyar nyelvű költészet első kiemelkedő művelője.

Nem akármilyen családban látta meg a napvilágot, édesapja Balassa János ekkoriban, mint zólyomi vár főkapitánya működött, édesanyja, Sulyok Anna révén rokona az egri hősnek, Dobó Istvánnak és a későbbi erdélyi fejedelemnek, Bocskai Istvánnak. Ilyen családhoz a jó nevelés is dukál, egy ideig Bornemissza Péter volt az ifjú Bálint nevelője. Egyetemre mégsem járhatott. Apját hamis vádak alapján fogságba vetették, ahonnan az meglehetősen kalandos módon távozott. A családnak menekülnie kellett. Meg sem álltak Lengyelországig. Bálint itt fordította németből, „szerelmes szüléinek háborúságokban való vigasztalására”, a Beteg lelkeknek való füves kertecskét egy lutheránus prédikátor könyvét. Még nem volt tizennyolc esztendős…

De mégsem lett valami könyveket bújó széplélek - abban a korban ez nehezen is ment volna -, erre már az is bizonyíték, hogy miután apja kegyelmet kapott és megjelent Rudolf királlyá koronázásán, az ifjú Bálint fergeteges juhásztáncával nyűgözte le az összegyűlt előkelőségeket.

Ahogy az életrajzát böngésztem, meg kellett állapítanom, ezúttal is a nők az okai mindennek. Egy jó családból való nemes ifjúnak ugyebár illik megnősülnie, a hajdani udvarlási szokásokhoz viszont hozzátartozott, hogy a fiatalember költeményekkel zaklassa szíve választottját. A bővérű Bálint több hajadonnak is udvarolt, „gyárthatta szakmányban” a verseket. Hála Istennek, ez ment neki…

1578-ban találkozott ismét Losonczi Annával - gyermekkora óta ismerte - akibe előírásszerűn beleszerelmesedett. A hölgy lett az ihletője a „Júliához" írt szerelmes verseinek. Csak épp adódott egy kis probléma. Anna már férjes asszony volt. Balassi meg csapodár. Mit ne mondjak, hogy a derék zólyomi és selmecbányai polgárok, hogy megszabaduljanak az általuk „felettébb kedvelt” Balassitól, erőszakkal vádolták meg. „Balassi Bálint egész életét perek, bírósági eljárások kísérték, mégpedig vagyonperek, egyházi eljárások és büntetőügyek egyaránt. Közismertek a vagyonából őt kiforgató gyámja, unokabátyja ellen folytatott birtokperei. Az 1580-as évek elején a liptói nemesség és a selmecbányai, zólyomi polgárok perelték rendszeresen hatalmaskodásai, duhajkodásai miatt. Jószágokat hajtatott el, bebörtönzött szolgáit szöktette meg, megverte a selmeci bányabíró a vihnyei hévízben óvatlanul melléje telepedő legényét, a hodrusbányai mészáros fiatal özvegyét fényes nappal az országúton igyekezett leteperni.” - Kecskeméti Gábor.

Losonczi Annával való „kapcsolata” mégis hat évig tartott, egészen addig, míg egy víg ötlettől áthatva - tán karácsonyi ajándéknak szánta - 1584. december 25-én elfoglalta Sárospatak várát, és feleségül vette unokatestvérét, özvegy Várdai Mihályné Dobó Krisztinát.

Hogy a hölgy mit szól a dologhoz, azt nem tudom, de az erőszakos várfoglalásért felségsértési perbe fogták. Ráadásul, hogy „egyházi fronton” se legyen nyugodalma, a házasságot meg vérfertőzés miatt támadták. Az asszonykának is elege lehetett a zaklatott életből. A pápa 1587-ben érvénytelenítette is a házasságot, pedig még egy fiúgyermek is született belőle, 1585 őszén, János.

A felségsértési pert vélhetően azért úszta meg, mert nemigen volt már mit elvenni tőle. Ahogy kell, elverte a vagyonát. A kedvező fordulat - egy felségsértési per okán, még a hóhérral való találkozás sem volt kizárható -, meg az az apróság, hogy Losonczi Anna megözvegyült, új lendületet adott a költőnek.

Persze a verselés közben megint akad egy kis ideje a „balhéra”, Szarvaskő várából azért kellett távoznia, mert a frissen nősült várkapitány erősen gyanakodott rá és saját, újdonsült feleségére.

1589-ben ismét Lengyelországba ment, Wesselényi Ferencnél vendégeskedett és bár a rossznyelvek szerinti „közelebbi kapcsolatba keveredett” Szárkándi Annával, Wesselényi feleségével, erre semmi bizonyíték nincs. Hacsak Balassi „előéletét” nem tekintjük annak…

A lengyelek török elleni hadjárata elmaradt. 1591-ben hazatért Magyarországra. Pereskedni. Ekkor már versek helyett védiratok megfogalmazásával kellett töltenie idejét, hogy legalább a lakóhelye, Liptóújvár megmaradjon a birtokában. És mit tesz egy magyar úr, ha üres a zsebe? Kis túlzással: felcsap lókupecnek, mellesleg tokaji borral is kereskedik. Az üzlet nem ment valami fényesen, de a verselés igen: „a Batthyány Ferenchez írott leveleiben már öntudatos költőnek mutatkozik”.

Életébe azonban, ahogy akkoriban mindenkiébe, ismét közbeszólt a török. A háború. „1593 őszén, a tizenöt éves háború kezdetén, részt vett családja várainak visszafoglalásában. Esztergom 1594-es ostroma során, május 19-én egy gyalogos roham közben egy szakállas ágyú golyója mindkét combját elroncsolta. A seborvos amputációval még megmenthette volna, de ő nem fogadta el, mondván egy vitéz nem élhet lábak nélkül. A vérveszteség és a vérmérgezés miatt május 30-án hosszas szenvedés után hunyt el.” - Wikipédia.

Negyven esztendőt élt csupán. Nagy hóhányó lehetett a maga idejében. És ő lett a magyar irodalom első klasszikusa, akinek sorait máig tanítják az iskolákban.

„Az jó hírért, névért s az szép tisztességért
     ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
     mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,
     vagdalkoznak, futtatnak.”

Kép: Balassi Bálint portréja a 17. századból (részlet)
Versrészlet: Balassi Bálint - Egy katonaének, In laudem confiniorum az "Csak búbánat" nótájára.
Forrás: Wikipédia; Sulinet.hu; Enciklopedia.fazekas.hu; Kecskeméti Gábor - A Genus Iudiciale a 16-17. századi magyarországi irodalomban és irodalomelméletben

Új hozzászólás