„Fogadd el mindig a feléd nyúló kezet, ne gyűlölj, inkább szeress!”

HungaryFirst küldte be 2018. 11. 13., k - 21:15 időpontban

„Fogadd el mindig a feléd nyúló kezet, ne gyűlölj, inkább szeress!” (Kotogu)

KUN TANÍTÁS
-Ahol a diák nem csak én voltam-

Vasárnap volt, míg mások a templomba, mi ki a pusztába iparkodtunk. Én és Kotogu, az öreg kun.

Miután megszedtük magunknak az ebédhez valót, az idős tüzet rakott, jómagam meg a táskámból elővettem a házi feladatot. Miközben pattogott a rőzse a gombapörkölttel teli bogrács alatt, én hangosan olvastam fel a történelemből való tanultakat. Kotogu sokáig nem szólt, csak mikor a hun Atilla király halála utáni testvérharcig jutottam, akkor eredt meg bölcs nyelve.

Először egy számomra ismeretlen, de mégis ismerős nyelven szólította meg istenét, felismertem Jazid nevét, megismertem a kunok régen elfeledett gyönyörű beszédét.

Ott ültem birkabőrön, lobogott a tűz, s képzeletemben majd’ ezer esztendőt utaztam vissza az időben. Miközben Kotogu nekem mesélt.

Nyolcéves kisfiú voltam az izsáki-orgoványi homokon…..

-Nincsen annál szomorúbb, mint mikor testvér harcol a testvérrel és vérük az idegenek érdekeiért hull. S vajh’ miért? Mert az íjfeszítők népe, sajnos mindig hitt a becsületben, az adott szóban és az adott szó betartásában. Így volt ez akkor is 1091-ben a a lebunioni csata előtt, amikor Togortak és Maniak kun fejedelmek s I. Alexiosz Komnénosz bizánci császár vérszerződést kötött a besenyők elleni közös fellépésre. A vérüket egy ezüst tálba csorgatták, majd bort öntve hozzá, közösen megitták s megesküdtek egy kettévágott kutya mellett, hogy szövetségük addig bírja magát, míg annak a felek minden szavát betartják.

A bizánci császárnak nagy szüksége volt a kunok segítségére a birodalma védelmében, míg a kunok a besenyőket csupán megleckéztetni akarták, mint tették azt röviddel azelőtt, amikor visszaküldte Holdu nevezetű kánjuk Togortak kisebbik lányát, mert az nem fogant meg feleségeként. Maniak kánnak más oka volt a besenyőkkel való ellenkezésre, ő az egyik besenyő törzzsel szövetségben harcolt, de azok a zsákmány elosztásánál becsapták. Becsapták s ugyan vérét vette hada az árulóknak, de vezérük Boksa kán előle megfutott.

Most végre szemben álltak a felek:

A bizánciak seregének élén I. Alexiosz mellett Palailogosz és Dalasszénosz s Monasztrasz állt, míg a kun szövetségesek a sereg előtt félkörbe álltak fel, Togortak és Maniak vezetésével.
A besenyők katonai ereje talán a fele volt az ellenfeleinek, de Holdu és Boksa kánok bíztak harcosaik íjában és gyors futású lovaik patájában. Ugyanakkor követeket küldtek a kunokhoz és kérték őket, hogyha azok föléjük kerekednek is, legalább az utóvéddel tartó asszonyaikat és gyermekeiket kíméljék meg, a puszta törvénye szerint. Maniak kán ígéretet tett a védtelenek megkímélésére és futára által ezt a bizánciakkal is megígértette. Togortak nem szólt semmit, fájó seb volt leányának megalázása Holdu besenyő kán által. Végül maga is kimondta:

-Ma, csak harcos hal meg kardomtól, csak férfi hullik el nyilamtól!

A küzdelem hajnaltól délutánig tartott. A besenyők bátor farkasokként harcoltak, de végül elbuktak. Mindkét vezérük elhullott. Alig akadt közülük fogoly, mindük csatában esett el. A kun harcosok elismerően hajtottak fejet a legyőzött ellenfél előtt, s a néhány száz besenyő katona és azoknak házuk népe elbocsátását kérték a bizánciaktól. A császár azonban az est eljövetelével, gyalogosaival lemészároltatta a megmaradt besenyőket, nem kegyelmezve sem asszonynak, sem gyermeknek.

A kunok között, ekkor már a győzelmi tor és a bor mámor lett úrrá, de Moniak kán a szavából nem engedett:

-Bizánc császára nem tartotta meg szavát, elveszítette a kunok bizalmát! Az enyéim felrúgják a velük való szerződést. Induljunk haza harcosaim!

Togortak miután kialudta magát és a bor mámorát, a saját kunjait is a visszatérésre szólította. A császár ugyan már nem volt a táborban, de Monasztrasz hadvezérnek elküldetett egy sánta kutyát, ezzel jelezve, hogy a császár megszegte szavát.

Így tértek haza a kunok a Dunától északra lévő területeikre, így csalódtak az idegenben és az adott szóban. S majd hányszor még…

Kotogu elhallgatott. Nagy csend lett a pusztán. Percek teltek el, míg valami ösztönös parancsra egyszerre álltunk fel. Jobb öklünk a szívünk felett volt. Ő kunul, én magyarul imádkoztam a magyarokért:

Égi Édesanyánk!

Segíts meg szerető fiaidat és leányaidat, hogy méltóak lehessünk arra, amit őseink reánk hagytak, 
Segíts meg minket, hogy ne legyen közöttünk viszály és békétlenség,
Segíts, hogy végre megérthessék:
Kunok, besenyők, székelyek, jászok, palócok, csángók. 
Ők valamennyien egy nép!
Magyarok, mindannyian.
Egy az utunk, csak ez az egy út van!

Zetényi-Csukás Ferenc

Új hozzászólás