Nagyon úgy néz ki, hogy Anonymusnak lesz igaza

HungaryFirst küldte be 2018. 11. 17., szo - 13:55 időpontban

Anonymus biztosan tudta, hogy a honfoglaló magyarok a hunok utódai.

A tudomány a XIX. század óta vitatja e származási tételt, a finnugor elméletet állítva a helyébe. Nemrég jelent meg azonban Török Tibornak, a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszéke docensének tanulmánya, amely az általa vezetett archeogenetikai labor kutatásait összegzi. Sinkovics Ferenc, a Demokrata munkatársa készített vele egy alapos intejút.

És nagyon úgy néz ki, hogy Anonymusnak lesz igaza…

Nagyon úgy néz ki, hogy Anonymusnak lesz igaza
Török Tibor, a Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékének docense

– Milyen indíttatásból kezdett el foglalkozni a hunokkal?

– Nem a hunokkal kezdtem foglalkozni, hanem az archeogenetikával. Úgy 2000 körül jött egy fordulópont a pályámon, változtatnom kellett, és én az archeogenetikát választottam. Hogy miért? Hazaszeretetből. Elértem egy kort, és azt gondoltam, hogy minél értelmesebb dolgot akarok csinálni az életem hátralevő részében. Függetlenül attól, hogy épp mivel foglalkoztam, mindig is érdekelt a magyar őstörténet. Magyarországon Raskó István kezdte el az archeo­genetikai vizsgálatokat, és ő igazgatta az SZBK Genetikai Intézetét, ahol korábban dolgoztam. Aztán 2003-ban a labormunkák átkerültek az SZBK-ból Budapestre, az MTA Régészeti Intézetébe. Mi itt, Szegeden epekedve vártuk az új eredményeket, de tizenhárom éven keresztül egyetlen publikáció sem került ki az archeogenetika területén a Régészeti Intézetből, miközben láttuk, hogy milyen rohamtempóban fejlődik ez a tudományág, és mekkora lehetőségeket rejt magában. Akkor azt mondtam magamban, valakinek ezt itthon is meg kellene csinálnia. Beszéltem Raskó Istvánnal, támogatott, és felújítottuk Szegeden az archeogenetikai kutatásokat.

– Pénz, paripa, fegyver… Minden rögtön a rendelkezésére állt?

– Egy pici labor a miénk, hárman dolgozunk benne, mi raktuk össze az egészet, részben olyan bútorokból, berendezésekből, amelyek már nem kellettek másnak. Öt évig anyagi segítséget sem kaptunk a kutatásainkra, mert azt mondták, ezen a vonalon még semmit sem tettünk le az asztalra. Csupán 2015-ben biztosítottak lehetőséget az elindulásra egy húszmilliós támogatással. Azt gondolom, megszolgáltuk a bizalmat, megmutattuk, hogy képesek vagyunk világszínvonalú munkára, de az igazság az, hogy a legmodernebb genomkutatásokhoz nagyságrenddel több pénz szükséges.

– Ez miben térne el az eddigi vizsgálataiktól?

– Eddig csak az anyai ágon örökölhető mitokondriális DNS-t tudtuk vizsgálni, ami a genomnak csak egy icipici része, és elsősorban az anyai vonalak földrajzi származását, vándorlásait tudjuk kideríteni belőle. A teljes örökítőanyagból azonban sokkal több információt lehet kinyerni, de annak vizsgálata nagyságrenddel többe kerül, és hogy mi is művelni tudjuk, ahhoz komolyabb támogatásra lenne szükségünk. Ez esetben garantáltan meg tudnánk közelíteni a nyugati laborok szakmai színvonalát, ám úgy tűnik, hogy ott, ahol forrásokról döntenek, nem látják ennek a szükségességét.

– Miért tartja annyira fontosnak a magyarság eredetének felderítését?

– A mai magyar társadalom több oldalról is megosztott, részben a múltjából fakadóan, részben pedig azért, mert egyes körök mesterségesen törekszenek a megosztására. Ennek következtében még a jól dokumentált ’56-os forradalmat is sokféleképpen ítéljük meg. Márpedig nem lehet mentálisan egységes egy nemzet, ha még az őstörténetének megítélésében is szekértáborokra oszlik. Szerintem addig nem tudunk érdemben előbbre lépni, amíg az alapvető kérdésekben ki nem alakul a társadalmi konszenzus. Ennek egyik alapköve épp az őstörténetünk lehetne, aminek nincs túlzottan nagy napi, politikai vonatkozása, ezért könnyen egyetértésre juthatnánk abban, hogy az őseink innen és innen jöttek, ezt és ezt a kultúrát, ezt a nyelvet, ezeket a szokásokat hozták magukkal. Az archeogenetika most jó esélyt kínál arra, hogy számos eddig vitatott kérdést tisztázzunk. Egy valódi közösségként működő, egységes akaratú nemzet esetében nem lenne kérdéses, hogy az eredetkutatás miért fontos a számára.

– Az archeogenetika milyen változásokat hozott?

– Még semmilyent, csak a változások lehetőségét teremtette meg. Ez viszont fontos, mert a történettudomány csak addig lát vissza, ameddig a források engedik. Ugyanez igaz a nyelvészetre is, amelynek legkorábbi forrásai 1200 körül íródtak, és minden ennél korábbi időszakra levont következtetés bizonytalan, hipotézis jellegű. A genetika viszont akár tízezer éve lejátszódott eseményeket is képes rekonstruálni, igaz, csak a régészeti kultúrák népességeinek földrajzi eredetét, mozgását és keveredésük mértékét tudja kideríteni. Végül is a történettudomány, a nyelvészet és az archeogenetika ragyogóan ki tudná egészíteni egymást, és egységes történeti képet alkothatna. Ha meglenne erre a szándék…

– Miért nincs meg?

– Sok történészben, régészben, nyelvészben meglenne már, de meghatározó körökből még érezhetően hiányzik. Ezek a körök idővel persze már csak kullogni fognak az események után, mert a kutatások fejlődését nem lehet megállítani.

– A finnugor eredet képviselői már csak nyelvi rokonságról beszélnek, nem pedig a magyarok és például a hantik, manysik közös eredetéről.

– Ez még mindig csak a menekülés, nem pedig a közös gondolkodás, az együttműködés útja. Továbbra is azt a bevált stratégiát követik, hogy aki nem ért velük egyet, azt kitolják a partvonalon túlra. Mi ezzel nem foglalkozunk. Tesszük a dolgunkat, publikáljuk az eredményeinket, azok alapján magától változik majd a kép, és az ellenzők is kénytelenek lesznek igazodni hozzá.

– Kicsit olyan ez, mintha tudósok háborúznának egymással…

– Kicsit. Amikor nyíltan kiálltunk az eredményeinkkel, vitára számítottunk, de egy jól szervezett hadjárattal szembesültünk. Ennek stílusa és intenzitása az eretneküldözésre emlékeztetett, amelynek nincs helye a tudományban. Mi nem kívánunk háborúzni, és elvárjuk, hogy az ellenvélemények érvekre alapozódjanak. Úgy látom, hogy a genetikai eredményeinktől függetlenül már a történetírásban, a régészetben is olyan adatok jöttek a felszínre, amelyek változásért kiáltanak. Szerintem a magyar őstörténetírás komoly változások előtt áll.

– Mekkora súllyal bír az a kutatási eredmény, amit önök produkáltak?

– Az általunk végzett archeogenetikai vizsgálatok egyértelműen azt bizonyítják, hogy a honfoglaló magyarok jelentős részének ősei az ázsiai hunok területén éltek. Ebből kiindulva vetettük fel a hun–magyar konti­nui­tás lehetőségét, de ellenfeleink ennek már a lehetőségét is elutasították. Az adat­elemzéseink arra utalnak, hogy mielőtt a honfoglalók ősei elhagyták Ázsiát, utoljára a mai Tuva területén élhettek, ami néhány évszázaddal korábban az ázsiai szkíták egyik központja volt. Rögtön megkaptuk, hogy nem igazolható az európai hunok ázsiai hunoktól való származása. Azonban az elmúlt hónapban megjelent archeogenetikai publikációk épp ezt az eredetet látszanak bizonyítani. Arról is tudomásom van, hogy ezt további, eddig még publikálatlan Kárpát-medencei hun genomok is megerősítik. Ha ismertté válik a hunok genetikája, tisztázódni fog a hunok, avarok és honfoglalók közötti kapcsolat is, és kiderül, hogy a hun–magyar folytonosság nem csupán Kézai Simon elmeszüleménye.

– Ön is úgy gondolja, hogy közel sem csupán mesék a krónikáink?

– Miért lennének azok? A mai tudomány végül is annyi pénz és fáradság árán visszatérhet Anonymushoz, aki érthetően leírta, hogy az Árpádok Attila nemzetsége, és a székelyek Attila népe. A székelyek magyarságát eddig még kevesen merték kétségbe vonni. A történészek szerint léteznie kellett egy őskrónikának, amelyből a krónikaíróink merítettek. A genetika áttételesen visszaigazolhatja ennek az ősi, de elveszett műnek a létét is.

– Mit lát, hogyan alakult genetikai szempontból a Kárpát-medence korábbi sorsa?

– Itt többszörös bevándorlás és fölülrétegződés történt, a bronzkor óta folyamatos a népességek bejövetele a sztyeppe irányából. Utoljára a hunok rányomták a Kárpát-medencére szinte az összes sztyeppei népet, amelyek többsége később ki is ment innen. A hun és az avar korban olyan nagy népességmozgás történt itt, ami meghatározó lehetett nyelvi és etnikai szempontból is. Hozzáteszem, a hun kori Kárpát-medence genetikáját még csak nagyon hézagosan ismerjük, az avar koriét szintén. Fontossága miatt elsőként a magyar honfoglalást állítottuk a kutatásaink centrumába, és most innen lépegetünk előre és hátra is az időben, lehetőségeinknek megfelelően. Mivel egész Európa népességének jelentős része is a sztyeppéről származik, a nagy nemzetközi laborok érdeklődésének előterébe is bekerült az eurázsiai sztyeppe története. Így egyre több adat lát napvilágot, amelyeket egyeztetni tudunk a saját eredményeinkkel.

– Úgy érezni a szavaiból, hogy történetünk összefésülődik a nyugati népek történetével is.

– Tíz éve kimutatták a kutatók, hogy a bronzkor elején a sztyeppéről népesült újra az egész mérsékelt övi Európa. Például az angolok, az írek, a németek, a skandiná­vok több mint ötven százalékban a sztyeppei jamna kultúra leszármazottai.

– Összezúzódott-e már a magyarokra kényszerített finnugor elmélet?

– Már Raskó Istvánék is sok ázsiai genetikai elemet találtak a honfoglaló magyarokban, de ezek nyelvrokonainkban, a hantikban és manysikban is megvannak, így nem látszott ellentmondás. Csakhogy a mi finomabb felbontású adataink szerint a honfoglalók őseit nem az északi tajgában, hanem a közép- és belső-ázsiai sztyeppén kell keresni. Ha a honfoglaló magyarság a hantiktól került volna a Kárpát-medencébe, azt látná az archeogenetika, de ennek egyelőre semmi nyoma sincs. A legnagyobb felbontású genomvizsgálat ugyan még rámutathat valamiféle távoli kapcsolatra, de kötve hiszem, hogy megcáfolná azt, amit a földrajzi származásról kimutattunk. Hozzáteszem, hogy a tudomány már száz éve is tudta, mennyire különböznek az uráli népek a magyaroktól, azaz más embertípust képviselnek, tehát genetikailag is mások. Ezt bizonyította egy nemzetközi vizsgálat nemrég megjelent eredménye is, amely az uráli nyelvű népek genomját vette górcső alá, és egyértelmű párhuzamot találtak tizenöt nép nyelvi és genetikai rokonsági szintje között, kivéve a magyarokat.

– Mi a véleménye a finnugor nyelvi rokonságról?

– Valamilyen szintű nyelvi kapcsolat biztosan létezik. Épp ezért szerintem csakis olyan ősi népesség hozhatta a nyelvet, amelyből a fent nevezett uráli genetikai kapcsolat nyomai kimutathatók. Külföldi kutatóktól hallottam olyan előzetes eredményekről, amelyek szerint az ázsiai hun és szkíta genomok uráli, dél-szibériai kapcsolatot mutatnának. Ez egybevágna néhány amerikai nyelvész modelljével, miszerint az ázsiai hunok meghatározó rétege is finnugor nyelvű lehetett, ez a nyelv a sztyeppén terjedt, és nyelvátvétellel, mint presztízsnyelv, jutott az erdőövezetbe. Ha ezek a hipotézisek igazolódnak, a hun–magyar folytonosság és a finnugor nyelvi kapcsolat összebékíthetővé válik. Hangsúlyozom, hogy amit mondok, az még csak hipotézis, de jól illeszthető a saját eredményeinkhez.

– Ma hol tartanak?

– Egy egységes őstörténeti és ezáltal egy stabil nemzeti önkép megalkotásának küszöbén állunk. És jó lenne, ha ez a magyar kutatók döntő hozzájárulásával jönne létre. Ha mégsem sikerül, akkor mások fogják megcsinálni helyettünk.

demokrata.hu

Fotó: Szántó György, demokrata.hu

Új hozzászólás