Ady Endre

HungaryFirst küldte be 2018. 11. 22., cs - 06:27 időpontban

Érmindszenten, 1877. november 22-én született Ady Endre (teljes nevén: diósadi Ady András Endre; elhunyt: Budapest, Terézváros, 1919. január 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja. A műveltségről, irodalomról írt cikkei a fejlődést és a haladást sürgetik. Költészetének témái az emberi lét minden jelentős területére kiterjednek. Hazafi és forradalmár, példamutató magyar és európai. A szerelemről vagy a szülőföldjéről írt versei éppoly lényeges kifejezései az emberi létnek, mint a szabadság, az egyenlőség, a hit vagy a mulandóság kérdéseiről írott költeményei.

Édesapja a lecsúszott család újbóli felemelkedésének lehetőségét, a leendő szolgabírót látta fiában, ezért beíratták a debreceni jogakadémiára. A várost nem sikerült megszeretnie: szülei beleegyezését megszerezve a második évre már a pesti jogi karra iratkozott be, majd Temesvárra ment, ahol délelőtt a királyi táblánál írnokoskodott, délután magánórákat adott. Temesvárról nagyon betegen vitte haza édesanyja 1897 karácsonyán, ahonnan felgyógyulva utazott újra Budapestre, a negyedik félévre beiratkozni. A többször is megküldött tandíj azonban korhelykedésre úszott el. Nem mert szülei szeme elé kerülni, ezért Zilahra utazott, ahol ügyvédbojtár lett és egy barátjánál lakott. Ez idő tájt született meg egy önálló verseskötet kiadásának gondolata. Ősszel az egyetem folytatásának szándékával ismét Debrecenbe ment, azonban az előadásokat hanyagul látogatta, sokkal jobban érdekelték a lapok (Debreceni Főiskolai Lapok, Debreceni Ellenőr, Debreceni Hírlap). Előbb a Debreczeni Hírlap, majd 1899-től a ’48-as érzelmű, függetlenségi párti Debreczen című folyóirat „hivatásos” munkatársa lett. A soron következő félévre már be sem iratkozott, ezzel vége szakadt jogegyetemi tanulmányainak. Ugyanebben az évben megjelent első verseskötete, Versek címmel, de nem volt sikere.

1899 végén Nagyváradra ment, ahol gazdag kulturális élet folyt ekkor. 1900. január elején a kormánypárti Szabadságnak lett a belső munkatársa: ekkor ez volt Nagyvárad legtekintélyesebb és anyagilag legerősebb lapja. A társadalmi igazságtalanságról és a munkásnyomorról írt kritikus cikke 1901. április 22-én jelent meg a Friss Újságban Egy kis séta címmel, amely azonban világnézeti ellenszenvet gerjesztett ellene lapjánál, így május 23-ától a lapversenytárs Nagyváradi Napló kötelékébe lépett. Jó újságíróvá vált, prózai stílusa itt fejlődött ki. Új verskötetet is kiadott 1903-ban Még egyszer címen, azonban ez is komolyabb visszhang nélkül maradt. Ady Nagyváradon bohém éjszakai életet élt, amelyben Halász Lajos és Szűts Dezső voltak állandó partnerei. Ehhez a városhoz kötődik az a végzetes szerelmi viszony is, amelynek következtében először elkapta a szifiliszt: erről a Mihályi Rozália csókja című novellájában írt.

Életében az áttörést 1903 augusztusa hozta el: ekkor ismerkedett meg Diósyné Brüll Adéllal, egy Nagyváradról elszármazott gazdag férjes asszonnyal, aki ekkor Párizsban élt és látogatóba jött haza. Léda (Ady így nevezte őt el) lett a múzsája; az ugyanebben az évben megjelent Még egyszer című kötetében „A könnyek asszonya” című költeményt már ő ihlette. Lírai kibontakozásában Léda iránti szerelme és nála tett párizsi látogatásai segítették. A Léda-kapcsolat 9 évig tartott: 1903-tól 1912-ig. Léda 1907-ben halott lánygyermeket hozott világra, vélhetőleg a költőtől. Kapcsolatuk 1912-re teljesen megromlott: Ady a Nyugatban publikált Elbocsátó szép üzenet című versével végleg szakított Lédával.

Hétszer járt Párizsban 1904 és 1911 között. Első, egy évig tartó párizsi útja után az ellenzéki Budapesti Naplónál helyezkedett el, ahol 500 cikk és egy sor költemény jelent meg a tollából. Rövid idővel a hazatérése után tartott választásokon a nem várt ellenzéki siker – amely 30 év után váltotta a kormányzó Szabadelvű Pártot – a lapot kormánytényezővé tette azzal, hogy annak főszerkesztője, Vészi József a miniszterelnök sajtófőnöke lett. 1906-ban a Fejérváry-kormány lemondott, és mivel Ady pozíciót töltött be a darabontkormány mellett sajtótudósítóként, méltatlan támadások érték, ami elől előbb Érmindszentre, majd júniusban Párizsba „menekült”.

Második párizsi tartózkodása és a kapcsolódó földközi-tengeri utazás időszaka költészetének termékeny korszaka. 1906-ban megjelent harmadik verskötete Új versek címmel – ez a könyv mérföldkő a magyar irodalomban, a modern magyar költészet születését jelzi –, de negyedik kötete, a Vér és arany hozta meg az igazi sikert és a kritikusok elismerését.

1908-ban a Nyugat című új irodalmi lap első számában megjelentek Ady versei és esszéi, ennek a lapnak lett élete végéig munkatársa, 1912-től pedig az egyik szerkesztője is. 1908-ban Nagyváradon A Holnap nevű irodalmi csoport egyik alapítója volt. Egy antológiát jelentettek meg Ady költeményeivel, valamint Babits Mihály, Balázs Béla, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Juhász Gyula, Miklós Jutka műveivel. Ezeket a verseket rosszallással és értetlenséggel fogadták.

A Nyugat kétségtelenül a magyar irodalom legfontosabb folyóirata, melynek Ady nemcsak szerkesztője volt, hanem szimbóluma is. Mivel a Nyugatban nem jelentek meg politikai cikkek, írt más lapokba is (például: Népszava, Világ). Keményen kritizálta a politikai helyzetet. Nem volt ínyére a vezető pártok nacionalizmusa, de bírálta a szociáldemokraták antinacionalizmusát is; látta, mennyire maradt el Magyarország a fejlett országoktól, de rámutatott a nyugati országok fogyatékosságaira is.

Jászi biztatására jelentkezett a szabadkőműves Martinovics páholyba, amelybe 1912. május 3-án vették fel, együtt Csáth Gézával. A páholy tekintélyét emelte Ady tagsága, ezért rövid idő alatt léptették legény-, majd mesterfokba. A páholymunkákon azonban csak igen ritkán vett részt, hétéves tagsága alatt mindössze négy alkalommal - azaz felvételén és díjemelésein kívül csak egyszer.

A Lédával való szakítása után többnyire csak alkalmi nőkapcsolatai voltak. 1913. november 21-én a hűvösvölgyi Park Panzióban Balázs Béla mutatta be neki Dénes Zsófiát („Zsuka”), a Párizsban élő fiatal újságírónőt, akivel gyorsan megkedvelték egymást, és akit a költő saját neve után Andreának nevezett el. A gyorsan kibontakozó szerelem hatására esküvőt fontolgattak, azonban Dénes Zsófia anyjának heves tiltakozása miatt a kézfogó elmaradt; a Becéző, simogató kezed és az Élet helyett órák című, a Ki látott engem? kötetben megjelent költeményei a Dénes Zsófia iránti érzései emlékei. 1914-ben találkozott az akkor 20 éves Boncza Bertával, akivel 1911 óta levelezett. Berta első levelét egy svájci intézetből írta Adynak. 1915. március 27-én a lány apjának (Boncza Miklós, neje: törökfalvi Török Berta) beleegyezése nélkül összeházasodtak. Verseiben Csinszkának nevezte Bertát. Esküvői tanúik Vészi József és Ignotus-Veigelsberg Hugó voltak.

Az első világháború kitörését nemzeti tragédiaként élte meg; ez idő alatt nem közölt írásokat, négy év hallgatás után, 1918-ban jelent meg újabb verseskötete, A halottak élén cím alatt. A kötetet Hatvany Lajos szerkesztette, aki „a kötet összeállításába erős kézzel nyúlt bele”, egyes verseket ki is hagyott.

Az őszirózsás forradalom után megalakult népköztársaság a forradalmi versei miatt megpróbálta kisajátítani, saját költőjének tekinteni. Ady ettől igyekezett elhatárolni magát, noha harcos híve volt a polgári radikalizmusnak, és „vezérének” nevezte Jászi Oszkárt. 1918 novemberében (a Tisza-gyilkosság után) a harmadlagos szifilisz jellemző szövődményeként kisebb szélütést kapott. Ettől kezdve beszéde szaggatottá vált, de elméje tiszta maradt. Később megkapta a világon épp ekkor végigsöprő spanyolnáthát, ebből kialakuló magas lázzal járó tüdőgyulladását a Liget Szanatóriumban kezelték. Két hete ápolták, amikor egy reggel hirtelen meghalt (1919. január 27-én, 41 évesen). Halálát végül is, Czeizel Endre adatai szerint, a kórboncolás alapján a főverőér megrepedése okozta, melyet a harmadlagos vérbaj jellemző megnyilvánulása, az aorta idült gyulladása miatt kialakult főverőér-tágulat előzött meg.

Temetése január 29-én volt: koporsóját a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, ahol Kunfi Zsigmond, Móricz Zsigmond, Vincze Sándor, Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Pikler Gyula, Bíró Lajos, Jászi Oszkár, Kernstok Károly, Schöpflin Aladár és sok más közéleti személyiség mellett több ezren rótták le kegyeletüket és búcsúztatták, majd kísérték utolsó útjára fedetlen fővel, a Múzeum körúton és a Rákóczi úton át a Kerepesi temetőig. Kép: Ady 1908-ban

(Fotó: Székely Aladár) (Wikipédia)

Új hozzászólás