Böjte Csaba atya a Forbes magazin borítóján feszít

HungaryFirst küldte be 2018. 12. 01., szo - 07:59 időpontban

Nem milliárdos, még csak nem is milliomos, nincsenek jól menő vállalatai, nem tud gazdasági tanácsokat osztogatni, mégis a világhírű üzleti magazin címlapjáról mosolyog ránk.

Debrecenben találkoztam először Böjte Csabával - olvasható a Forbes oldalán - épp akkor szállt ki a Kistemplom melletti utcában az autójából. Felnézett az épületre, és egykedvűen annyit dünnyögött: Hát, még én sem tudom mi lesz itt, de valami majd csak lesz!” Akkor kicsit furcsálltam, hogy pont ezt mondja, elvégre azért jött, hogy misét tartson – a rákövetkező napokban viszont egyértelművé vált, hogy Csaba testvér teljes munkássága lényegében pont így indult: fejest ugrott az ismeretlenbe, és aztán lett valahogy – ennek az idézőjeles valahogynak pedig már több ezer gyerek köszönhet egy jobb, tisztességesebb életet.  Nem véletlenül választottuk ezt a decemberi Forbes címlapsztorijának.

A jól ismert ferences szerzetes, Böjte Csaba atya a decemberi Forbes magazin borítóján feszít, a vele készült interjú részleteit pedig az újság honlapjáról szemezgettük:

Mondjon nekem bárki olyan munkát, amit búbánatosan, szomorúan, rossz kedvvel, de jobban el lehet végezni, mint vidáman, akkor majd azt mondom, hogy essünk neki, legyünk szomorúak!

Minket nem a munka fáraszt el, hanem az értelmetlen munka. (…) Azért merek bárkit biztatni, vállalkozókat is, hogy ne a pénz vagy a hatalom legyen a legfontosabb, hanem a szolgáló szeretet.

További részletek a forbes.hu-n, a teljes interjú pedig a magazin decemberi számában olvasható.

szemlelekforbes.hu

Új hozzászólás