Magyar kálvária

Cabe Ferrant küldte be 2018. 12. 03., h - 19:28 időpontban

1934. december 5-én, a magyar kálvária első napján, a jugoszlávok 600 embert tettek vonatra és indítottak el Magyarország felé. A magyar hatóságokat semmilyen formában sem értesítették. Majd csak észreveszik maguktól, hogy tömegével jönnek „odaátról”…

Maguk a kitelepítettek is csak akkor tudták meg, hogy menniük kell, mikor dörömböltek az ajtajukon.

Merénylet Marseille-ben (Wikipédia)  Magyar kálvária
Merénylet Marseille-ben

Azt sem tudta senki, mi köze a délvidéki magyaroknak, Sándor jugoszláv király és Louis Barthou francia külügyminiszter 1934. október 9-én Marseille-ben történt meggyilkolásához, de az teljesen világos volt: őket kell megbüntetni. Egyértelmű: ha a horvát usztasáknak a magyarországi Jankapusztán van valamiféle kiképzőtáboruk, akkor arról kizárólag a zombori cipészek és az újvidéki szabók tehetnek. De a Szabadka környéki papok is veszélyesek… Nem beszélve a horgosi kőművesekről.

- Hiába kérdeztük, hogy miért teszik ezt velünk. - Panaszolják többek is -. nem mondtak mást, csak azt, hogy mert „megöltük a királyukat".
- De mondták azt is, - teszi hozzá egy másik menekült -, hogy Mikulást akarnak küldeni Magyarországnak...” (Délmagyarország 1934. december 6.)

Egy politikai merénylet mindig nagy port ver fel, különösen, ha olyan illusztris személyek ellen követik el őket, mint egy király esetleg, egy trónörökös. Sok mindenre ürügyet adhat egy ilyen bűncselekmény, akár világháború is lehet belőle. Ferenc Ferdinánd 1914-es meggyilkolása négy évre taszította háborúba Európát.

Az akkori Jugoszláviában csak kihasználták az alkalmat, hogy üssenek egyet a magyarokon, ha már a marseille-i merénylet kapcsán „gyanúba keveredtek”. A másik gyanúsított Olaszország volt. Azt nem tudom, hogy történtek-e arrafelé is kitelepítések. Tán egy olasz blogger pont attól ír most…

Egy öreg töpörödött anyóka egyedül lézeng az állomáson a gulyáságyú körül. Mindössze egy ritikült tudott elhozni magával, az is üres...
Hetven felé jár már. Ahogy eszik, a könnye belepotyog az ételbe. A leánya tartotta, kegyelemből élt. Meghúzódott a fiataloknál és azt hitte, hogy ott is halhat meg. Férje szerb állampolgár volt, leánya is az. Tegnap jött a parancs, hogy mennie kell.
Nincs senkije sem itt... Beszédközben elfejt enni, biztatják, hogy egyen.
- Köszönöm a jóságukat - feleli -, nem tudom, meghálálhatom-e valamikor…” (Délmagyarország 1934. december 7.)

1934. december 5. és 10. között körülbelül háromezer állampolgársággal nem rendelkező magyart utasítottak ki Jugoszláviából. Némelyik férfi leszolgálta a katona idejét a hadseregben, de állampolgárságot, azt nem kapott. Az nem számított, hogy némelyikük évtizedek, a születése óta az adott - ekkor már Jugoszláviához tartozó -városban, faluban él. Még, ha a „trianoni átrendeződés” után le is mondtak a magyar állampolgárságukról, nem kaptak újat helyette. Hontalanok lettek.

A szegediek minden lehetőt megtettek az otthonukból elüldözött emberekért. Még a csendőrőrszobák vaságyain is menekült gyerekek aludtak. És a szigorú, kőkemény kakastollasok lábujjhegyen jártak, suttogva beszéltek a szomszédos szobákban…

Menekültek? Üldözöttek. Üldözöttek, csak azért, mert magyarnak születtek. Pedig némelyik még magyarul sem tudott…

„Az ebédre várók hosszú sorában ott áll egy zombori nőiszabó, a fiával együtt. 1908 óta él Zomborban, ott szerzett házat, földet, üzletet. Fia II. gimnazista, fején a szerb diáksapka.
- Véletlenül abban a szerencsés helyzetben vagyok - mondja -, hogy nem kellene ideállanom. De ideállok, a fiammal együtt, mert ez nem szégyen és azt akarom, hogy a fiam ezt soha el ne felejtse... Apjának is része volt benne nem egyszer, lássa meg ő is mit jelent az - magyarnak lenni...
A gyerek némán hallgatja az apját. Magyar gyerek, de nem tud magyarul; szerb iskolába volt kénytelen járni…” (Délmagyarország 1934. december 7.)

Aztán a december 10-i vonattal már csak hat menekült érkezett. Jugoszlávia nemzetközi tiltakozás hatására beszüntette a kitelepítéseket. Csak 1935 második felében engedélyezték, hogy hazatérhessenek az elüldözöttek. Nem mindenki tért vissza… És felmerült a kérdés:

 

Délmagyarország, 1935. január 5.  Magyar kálvária

 

Forrás: Délmagyarország; Archivnet.hu; Delmagyar.hu
Kép: Délmagyarország, 1934. december 6.

Új hozzászólás