Ki kellett menekíteni Macront a tüntetők torlasza elől

HungaryFirst küldte be 2018. 12. 05., sze - 16:27 időpontban

A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron kedden személyesen látogatta meg a Loire megyében található Puy-en-Velay nevű kisváros rendőrőrsét, amelyet a múlt szombati „sárgamellényes” tüntetés során felgyújtottak, és az épületet jelentős kár érte.

A Franceinfo hírügynökség jelenlévő tudósítója szerint Macron 4 óra körül érkezett az épületbe, majd 6 óra felé már el is távozott onnan. A látogatás célja az volt, hogy az elnök a helyszínen tájékozódjon a károkról, és támogatásáról biztosítsa a rendfenntartó erőket - írja az Origo.

Macront Puy-en-Velay-ben már várták a „sárgamellényesek”, egyes jelentések szerint több százan gyűltek össze. Azt, hogy az államfő mennyire nem ismeri saját népét, és mennyire nem tudja felmérni népszerűtlenségét, az is mutatja, amikor az elnöki limuzinba szállt, letekerte az ablakot és „királyi” köszöntéssel akarta népét üdvözölni, de a nép hangos fütyülésbe és kiáltozásba kezdett, azt skandálták, hogy „Macron, mondjál le!”, illetve „Minden bűzlik!”.

 

 

A feldühödött tömeg az elnök autóját is elkísérte, a helyzet annyira kemény volt, hogy Macron egyik testőrének ki kellett szállnia a járműből, hogy utat nyisson az elnöki karavánnak.

Origo

Új hozzászólás