Megszűnik a Momentum és a Párbeszéd, miután eleshet az állami támogatásától

HungaryFirst küldte be 2018. 12. 14., p - 16:13 időpontban

Megszűnhet a Momentum és a Párbeszéd, miután a két ellenzéki párt eleshet az állami támogatásától - írja az Index.

Az Állami Számvevőszék olyan jelentés-tervezetet küldött a pártoknak, amely szerint nem tudtak, szabályszerűen elszámolni a kampánypénzek költésével. Az ÁSZ arra alapozta a döntését, hogy nem teljesítették a törvényben előírt közreműködési kötelezettségüket. Emellett arra is hivatkoznak, hogy nem tudták elérni a pártokat.

A számvevőszék októberben közölte, hogy a Párbeszéd és a Momentum Mozgalom kivételével, öt jelölőszervezet szolgáltatott adatot a választási kampányköltések ellenőrzéséhez.

A Momentum és a Párbeszéd nem volt közreműködő az Állami Számvevőszék ellenőrzése során.

A Momentum Mozgalom és a Párbeszéd Magyarországért Párt nem teljesítette a számvevőszéki törvényben előírt közreműködési kötelezettségét a kampánypénzek ellenőrzésével kapcsolatban - közölte az Állami Számvevőszék, hozzátéve: a pártok nem reagáltak az ÁSZ megkeresésére, ezért a számvevőszék a költségvetési támogatásuk felfüggesztését kezdeményezte.

Az intézkedés mindkét párt esetében hatályban van - olvasható a számvevőszék közleményében, amelyet azt követően írt, hogy egy internetes lap beszámolt a vizsgálatról. Közlésük szerint október 4-én kezdeményezték a két politikai szervezet támogatásának felfüggesztését. A számvevőszék a pártok együttműködési kötelezettségéről a többi között azt írta: a székhelyükre címzett iratokat fogadniuk kell, és nem mentesíti a pártokat a jogszabály betartása alól, hogy székhelyük megváltozik, folyamatosan biztosítaniuk kell az iratok átvételét - szerepel a kommünikében. Utalnak az Index cikkére, amely szerint a Momentum október 7-én új székhelyre költözött, rámutatnak ugyanakkor arra, hogy a párt már ezt megelőzően sem vette át az ÁSZ ellenőrzésével kapcsolatos hivatalos értesítéseket.

"Továbbá ellentétben a cikkben tett állítással a Momentum nem bocsátott az ÁSZ rendelkezésére semmilyen a kampánypénzek szabályszerű felhasználását igazoló bizonyítékot, szerződéseket, számlákat, bizonylatokat". A számvevőszék tájékoztatása szerint az idei országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése folyamatban van, köztük a két említett párt költéseinek ellenőrzése is.

Az ÁSZ értékeli a két párt észrevételeit és ez alapján a megállapításait jelentésekbe foglalja, amelyeket az ellenőrzések lezárását követően hoz nyilvánosságra. Az ÁSZ leszögezi: az ellenőrzött szervezetek részére megküldött jelentéstervezetek, valamint az abban lévő számvevőszéki megállapítások nem nyilvánosak, azokat kizárólag az ÁSZ jogosult nyilvánosságra hozni. Aki mégis nyilvánosságra hozza azokat, jogosulatlan adatkezelést valósít meg, ezért az ÁSZ a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordul.

ECHOTV - A nemzet hangja - Híradó

Új hozzászólás