Zadravecz püspök és az 1919-es patkányforradalom – a tüntetések margójára…

Kassai György küldte be 2019. 01. 05., szo - 16:33 időpontban

A baloldal és a vele azonos liberálisok 1919-es "centenáriumi megemlékezéseket" tartanak ebben az évben. Az értékrombolás nagymesterei azonban ma igen precízen követik gazdáik parancsait, s élvezik a kialakult helyzetet annak hiú reményében, hogy ez a harc lesz a végső. Nekik… de nem az eredeti szöveg szerint, hanem valahogy úgy, hogy „ez a harc lesz az utolsó”… s ez a kis szövegváltoztatás érzékenyen érinti őket, tehát mindenre képesek annak érdekében, hogy a nemzeti gondolkodásúak ne tudják végképp elsöpörni a múltat, azaz, azt a sok mocskot, amelyet a szocialista-liberális eszme az elmúlt száz évben felhalmozott Európában.

 

A negyedik esztendeje tartó európai háború pont olyan történelmi körülményeket teremtett nekik, mint a 14-es világégés, és ezt is ugyanazok szervezték és kivitelezik, akik a 14-est, majd kis idő múlva a másodikat. Nem sok változott az első és a második esetében, ám a szervezők mára nagy figyelemmel korszerűsítettek, tapasztalataikat felhasználva. Ugyanis, ha a kereszténységet és annak ideológiáját, azaz a krisztusi hitet akarják felszámolni, és egységes, globális vallást akarnak kialakítani, akkor ennek a keresztény vallásnak a központját kell támadni, nehogy a XV. Benedeki, illetve a XII. Pius által vezetett római egyház erős vallásvédelmébe botoljanak. A két pápa minden apró mozzanatra felhívta a világegyház figyelmét, s igyekezett meggátolni a vallás és istenellenes propaganda terjedését, ám, azok akkoriban nem tudtak olyan hatással rombolni, mint a mai internetes korban, amikor már a hatéves gyerekek is téveszmékkel tűzdelt netes játékokkal foglalatoskodnak szellemi fogyatékos, önmegsemmisítő szüleik tudtával és beleegyezésével. 1920. körül hasonló volt a helyzet, mint ma, ám akkor a katolikus hívek és a papság ereje összehasonlíthatatlanul nagyobb volt, mint ma. A Vatikán támasza, sőt védelmezője volt a kereszténységnek, s ezt a védelmet és támaszt XV. Benedek pápa biztosította.

 

Zadravecz István ferences püspök abban a korban így beszélt:

 

„Testvéreim! Miért fessem le újból a romhalmazt, amelyet restaurálnunk kell?! Hisz szemeink előtt omlott össze annyi ifjú élet; szemeink látták, hogyan égett el a gyűlölet lángjaiban annyi melegség, annyi szeretet. Ugye, mi megkövülten bámultuk azt az omlást, amely annyi boldogságot, annyi melegséget, jobb jövőt nyelt el.(…) — Romhalmaz ma Európa a szó legteljesebb értelmében. — De csak ott láttok ti romhalmazt, ahol a hadseregek nyomai maradtak meg? Csak ott láttok ti romhalmazt, ahová belegázolt a hatalmi csizma? Csak ott láttok romhalmazt, ahonnan könnyes szemekkel egy szál ruhában szaladt el a hontalanná vált ember? Ti csak ott láttok romhalmazt, ahol sírok domborulnak, amelyek annyi apát, annyi ifjút, szeretetet, szerelmet nyeltek el? Ti csak ott láttok romhalmazt, ahol füstölögnek a romok? Nem! Nemcsak itt van a romhalmaz! — Ez csak fizikai romhalmaz. Az én szemeim más romhalmazt is látnak. Az én szemeim a lélek romhalmazát látják. (…)Akartok új boldogságot teremteni a boldogtalan Európa mezején? Ha igen, akkor tudjátok meg, hogy nem a Trianon paragrafusai, hanem Róma szelleme, a XV. Benedek elmélete (…) az, amely ma nyugalmat teremt és holnapot boldogít!(…) Mi okozta a rettenetes katasztrófát? Testvéreim! Igaz, a kezdet kezdetén az egyesek és a spekulációk lehető legnagyobb érdekei verődtek össze. Az érdekek érdekkel álltak szemben s néztek egymással farkasszemet. De a nagy omlások kezdetén már nem egyesekkel találkozunk, hanem már a tömegekkel! Itt a tömegnél veszett el valami. A tömeg vesztett el valamit... És amikor ez a valami veszett el, akkor omlott össze Európa. Igen Európa! Mert nemcsak a nem is tudom hány részre darabolt Magyarország omlott össze, s nemcsak a mi romlott hazánk trónját rágta meg a szú. Nem! Mert odaát is szúette sok országnak a trónusa!... Fog még ott is recsegni, ropogni... és jaj nekik! ez a recsegés még borzalmasabb lesz, mint a miénk!”

 

Zadravecz püspök látnoki képességgel vetítette előre a mai kor szörnyűségét, s Európa menthetetlen jövőjét. Ma láthatjuk, hogy az értékrombolást és Európa elpusztítását szervező globális hatalom megszerezte a Vatikánt, tehát elvette a lehetőséget, a kapaszkodót a keresztény embertől, s ma már Zadravecz püspök sem adhatna erőt és bizalmat azon szavaival, hogy: ” (…) Ott áll a sziklatömb tetején szilárdan és megingathatatlanul XV. Benedek pápa. Körülötte tátongó mélység, nagy omladékok. És ő mosolyog... (…) s azt mondja: Összedőlt világ, megtorpant boldogság, ha újból megelégedett és boldog akarsz lenni, (…) az igazságokat vésd a lelkedbe, és bár még sokáig fájni fog a szíved a tegnap miatt, mégis boldoggá teheted a holnapot.”

 

Mára ez a sziklaszilárd védelem is a nagy szervezők kezébe került, s a mai Benedek a Vatikánba zárva, megzsaroltan és lemondva várja az isteni beteljesülést, a halált, és szenved, mert látja az árulást, az egyház vezetőjének Krisztusi parancsok ellen fordulását. Mert a nagy szervezők tudják: Öld meg a pásztort és szétszéled a nyáj. Azonban a pásztor nem a Vatikán mai vezetője, hanem maga Krisztus… A világ lerombolásának irányítói megtizedelhetik ugyan a hívek közösségét, eltántoríthatják az amúgy is kétkedőket, de a hívő embert nem terelhetik más útra… így tehát nem lehet a világforradalmat tökéletesíteni. Sajnos azonban nagy bomlasztást visz végbe az, hogy az Egyházban bízók közössége két-három részre szakadnak. Aki hisz, világosan látja, hogy a mai vezető mind politikailag, mind dogmatikai dolgokban szembe megy a hívő nép meggyőződésével és Krisztus parancsaival. Ez pedig a kétkedőket más egyházakba vagy hitetlenségbe űzi, a hívő embereket eltávolítja, kétségek közé taszítja, tehát, megrendíti az egyházba vetett hitet és megszünteti az egységet. Ennek előszele volt a korábban erőltetett ökumenikus egyezkedés, amely minden keresztény-keresztyén egyházra súlyos negatív hatással volt.

 

Zadravecz püspök figyelmeztet is 1921-ben mondott beszédében: „(…) Nem elég a teoretikus Krisztus evangéliumát csak tudni, nem elég a Krisztust csak ismerni, hirdetni, hanem át is kell Őt érezni és élni. Tehát a továbbépítés új dogmája ez: élni a Krisztust. Értsetek meg! Én nem a merev dogma hitét hirdetem, hanem azt a hitet, azt a megváltó hitet, amely a tételeket átviszi az életbe, a praktikus életbe; a tiédbe anya, a te bölcsődbe gyermek, a te életedbe apa, a te kötelességedbe ifjú, férfi egyaránt. (…) Azt mondja szent Ágoston: »Igazságos vagy Uram és igazságosak a te Ítéleteid, amikor úgy intézted, hogy minden bűn méhében hordja méltó büntetését.« — A valóság az, hogy elfordultunk Istentől. Ez elfordulás feltétlenül kell, hogy méhében hordja a vele járó büntetést. Amennyire eltávolodtunk Istentől, annyira mélyebben estünk a sárba. Nagyon eltávolodtunk az égtől, hát nyakig benne vagyunk a sárban! Emiatt nincs lelki örömünk, nincs vígságunk, nincs lelki erőnk, nincs kitartásunk, nincs fegyelmünk, önbizalmunk, nincs reményünk, nincs szeretetünk, mert a sár nem az önbizalomnak, önfegyelemnek, nem az önemelkedettségnek, hanem éppen az ellenkezőjének a tenyészágya. (…)

 

Mint láthatjuk, a tendencia, amely odavezette a nemzetet, ahol ma állunk, már száz éve is súlyos gondolatokat vetett föl a lélekismerő tudós püspökben, s ezt a megrázó lealjasodást, és annak irányát jól látják a ma bomlasztó és romboló erők.

 

A magyarság ereje a hitében volt és van ma is azon keveseknek, akik kitartanak, és őszinte odaadással szolgálják nemzetünk megmaradását, és hitünk terjesztését. A mindennapos tüntetések és a folyamatos felforgatás, a nagy rendezők magyar-, és keresztényellenes háborújának tökéletesítését, győzelmét akarják elérni. Kétséges azonban a háború kimenetele, mert bár van kapaszkodónk: a hitünk, emberi mivoltunk mégis a kételkedés és a bizonytalanság talaján áll. Megrendül bizalmunk és egy elenyésző felforgató-csoport nagy hangja mégis félelemmel tölt el sok embert. Pedig, ma a kitartó és elkötelezett hazaszeretet, az Istenben való rendíthetetlen bizalom és a példamutató tettek a fegyvereink. Nem a tüntetésekkel való foglalkozás, hiszen az egy elvetemült, aljas kisebbség hazug szólamaival feltüzelt, de rombolni képes tömegecske megmozdulás-sorozata. Zadravecz püspök más megoldást látott 1921-ben, s ez a megoldás gyógyír a mai bajokra, problémákra is, hiszen a bajokat és problémákat ugyanazok, ugyanúgy, ugyanazokkal végeztetik el, végeztetnék le…  

 

„(…)Minden nemzedékre, minden generációra a Gondviselés akarata és parancsa alapján különös, mondhatnám őt különös módon jellemző hivatás vár. És éppen e hivatás alapján szabad csak és kell lehetőleg jellemezni az egyes generációkat. Vannak generációk, nemzedékek, amelyeknek osztályrésze a boldogság; vannak generációk, melyek a vér jegyében születnek és halnak meg; és vannak generációk, amelyek a béke jegyében fogamzanak meg, és mint a tiszavirág minden fájdalom nélkül a béke jegyében halnak és múlnak el. És a mi generációnk milyen jegyben született meg? És a mi generációnkra a Gondviselés milyen stigmát nyomott? Ah! Nagyon hullámzó, százféle hivatású generáció ez! Láttunk boldog napokat és láttunk véres napokat!... És a hátralévő napjainkra nem lehet más a Gondviselés akarata és parancsa, mint »a nagy restauráció«. Igen! A nagy söprések, a nagy temetések, a nagy megelevenítések, a nagy feltámadások generációja vagyunk mi!”

 

Stoffán György

 

Forrás: P. ZADRAVECZ ISTVÁN TÁBORI PÜSPÖKBESZÉDEI, AMELYEKET A BUDAI SZENT ERZSÉBET APÁCAREND TEMPLOMÁBAN MONDOTT 1921. JÚLÍUS 28-30., SZENT FERENC HARMADIK RENDJE ALAPÍTÁSÁNAK 700 ÉVES JUBILEUMI ÜNNEPSÉGEIN

Új hozzászólás