Erdélyi vérengzések, 1848-49

Cabe Ferrant küldte be 2019. 01. 08., k - 04:15 időpontban

1849. január 8. éjjelén Axente Sever és Prodan Simion ortodox pópák vezetésével a románok lerohanták Nagyenyedet. Nem ez volt az első ilyen eset és nem is az utolsó…

1848-ban Magyarország kinyilvánította függetlenségét. A kolozsvári országgyűlésen kimondták Erdély unióját Magyarországgal. Az osztrákok rögtön barátsággal fordultak az addig semmibe vett románok felé. Azt a román követelést elutasították ugyan, hogy a belső határokat az etnikai jellemzők alapján húzzák meg. Támogatták viszont az erdélyi román közigazgatási szervezetek létrejöttét, mert ezzel is alá tehettek a magyar forradalomnak. A román és a szász nemzetőrség felfegyverzéséhez is hozzájárultak.

Ezt azért talán nem kellett volna… Bár utólag feltűnően könnyű bölcselkedni.

Karl von Urban, a naszódi határőrezred parancsnoka és Puchner Antal főhadparancsnok segítségével olyan tempóban zajlott a románok felfegyverzése, - amelynek nem is titkolt célja volt a magyarok megfélemlítése -, hogy a második balázsfalvi román nemzeti gyűlésen sokan már fegyveresen jelentek meg. De arra senki sem gondolt, azt senki sem tételezte fel, hogy a román nemzeti hős Avram Iancu dicső vezetése alatt szabályos irtóhadjáratba kezdenek a magyarok ellen.

Avram Iancu
Avram Iancu

A román „rendcsinálás” szomorú krónikája:
„- Az első mészárlásra 1848. október 14-én került sor, Kisenyeden. Ezt a települést a magyarok annyira biztonságosnak gondolták, hogy még a szomszédos településekről is ide jöttek védelmet keresni. A románok ostromolni kezdték a falut, de a magyarok több napig kitartottak. Végül aztán letették a fegyvert, mire a románok 140 embert - férfit, nőt, gyermeket - lemészároltak.

- Pár nappal később Székelykocsárdot pusztította el egy felkelő csapat, itt összesen 60 magyart végeztek ki, állítólag olyan kegyetlenséggel, hogy a falu három lakosa, aki elbújt a románok elől, látva a borzalmakat felakasztotta magát.

- Szintén októberben a Bél település melletti Boklyán 30 magyart gyilkoltak le.

- Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg.

- Balázsfalván és környékén 400 magyart mészároltak le.

- Szintén legyilkolták Mikeszásza teljes magyar lakosságát.

- Zalatna bányavárost felgyújtották, a menekülő lakosságot Ompolygyepű határában lemészárolták. 700 magyar esett itt áldozatul.

- Október 23-án Boroskrakkó és a környező települések magyarjait végezték ki. A lemészároltak száma 200 volt.

- Október 28-ról 29-re virradó éjszaka Borosbenedek 400 magyar lakosát végezték ki.

- Október 29-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg. Borosbocsárdon megközelítőleg 40 magyart végeztek ki.

- Algyógyon 85 magyart gyilkoltak meg.

- Marosújvárra a környékről 90 magyar nemest fogdostak össze, akiket Balázsfalvára akartak hurcolni. Azonban alighogy elindultak Marosújvárról, a csoportot egy román pap megimádkoztatta, majd mindannyiukat legyilkolták, holttesteiket a Marosba dobva.

- A székely lakosságú Felvincet a személyesen Avram Iancu által vezetett sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben.

- A leginkább elhíresült pusztítás 1849. január 8-ról 9-re virradó éjjel történt. Ezen az éjjelen Axente Sever és Prodan Simion ortodox pópák vezetésével felkelők rohanták meg a Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le, a híres kollégiumot pedig elpusztították.

- 1849. május 8-án a román felkelők felégették Verespatakot, a magyar lakosságot pedig lemészárolták.

- Május 9-én, egy rövid ostromot követően Abrudbányán mészároltak le megközelítőleg 1000 magyart.

- Ugyanezen a napon Bucsesden további 200 magyart öltek meg.

- Május 17-én az Abrudbányára visszatérő lakosok közül meggyilkoltak legkevesebb 182 embert.” (Wikipédia)

A fenti felsorolás alapján legnagyobb csapást Nagyenyed szenvedte el. Vagy mégsem? Axente Sever jelentése szerint semmiképp…

 

Axente Sever mellszobra

 

Mindjárt át is adnám a szót a dáko-román kontinuitásról és Nagy-Romániáról vizionáló „érdemes” pópának:

„Esti nyolcz óra tájban (1848. január 8-án) egyik szolgálattevő emberem Enyed irányában tüzet látott, Skálka Simon tribunt százötven vadászsszal Enyedre küldtem, hogy a tűz okáról nekem biztos hirt hozzon s egyuttal alármot verettem.

Skálka jelentette, hogy a Torda felől Enyedre menekült emberek a házakból s a kertek mögül embereimre lőttek, a kik aztán őket üldözőbe vévén, egy szalmakazalnak s három kunyhónak tüzet adtak. Visszaküldtem Skalkát a városba, hogy minden fölhasználásával a tüzet oltsa s bűnösöket fogja el. Egyúttal Lossenaut is, a ki csapatával Bocsárdon volt, értesítettem s katonasegítséget kértem a veszély elháritására. Az ezredes ur azt felelte, hogy egy katonát sem adhat, hogy maradjak Csombordon. Éjfél táján Nagy-Enyed minden oldaláról lángban állott s tribunjaim értesítettek, hogy ők nem képesek a borzasztó elemet megfékezni.”

Vagyis, ők csak tüzet oltani érkeztek és „bűnösöket” elfogni, „veszélyt elhárítani”. Nagyenyeden tulajdonképpen nem történt semmi, de ha esetleg valami mégis, arról csak a magyarok tehetnek.

Ennek azért kissé ellent mond Viskóczi Hen­rik mi­no­ri­ta házfőnök visszaemlékezése. Ő megpróbált valamit tenni… A rendházból Prodan prefektushoz sietett, hogy, ha már megígérte, védje is meg a várost. Túl sok eredménnyel nem járhatott, akciója „sikeréről” mi sem árulkodik jobban, hogy hazamentében őt is támadás érte:

„Ma­gam valék első ál­do­za­ta a gyil­ko­sok­nak, kik is fe­je­men öt ha­lá­los se­bet ejt­vén, két uj­ja­mat le­vág­va és két szu­rony­szú­rás­sal az ol­da­la­mat majd ha­lá­lo­san ki­lyu­kaszt­va, fél­hol­tan a föld­re hir­te­len le­te­rí­tet­tek, és min­den ru­há­tól levetkőztetve, hét lö­vés­sel idvezlettek.”

Szilágyi Farkas, református lekész, aki gyermekként élte meg a támadást így emlékezett vissza a történtekre:

Amint a román csőcselék betört a városba és felgyújtotta az első épületeket, kezdetét vette a lövöldözés, az ablakok és kapuk betörése, a rablás és ordítozás, a megtámadottak rémes sikoltozásai és jajveszékelései, olyan pokoli lárma, melynek hallatára az ember testében a vér megfagyott.”

De nem kímélték a középületeket, templomokat sem. Épp úgy felégették az erdélyi református egyház püspöki levéltárát, mint a Bethlen Gábor által 1622-ben alapított református kollégium épületét annak híres könyvtárával együtt.

A történelmi hagyományok szerint menedéket nyújtó templomok semmit sem értek. Semmi sem volt szent, semmi sem elég drága, hogy ne pusztuljon, semmi és senki nem érdemelt irgalmat. Nemeš Ioan tri­bun lóháton tört be a templomba, úgy üldözte ki onnan a védelmet keresőket. Odakint aztán halomra ölték a szerencsétleneket…

Állítólag a tobzódás, vérengzés olyan lármával járt, hogy elhallatszott a Nagyenyedtől 22 km-re fekvő Mihálcfalváig.

A borzalmak egészen 11-én estig tartottak, mikor végre megérkeztek Kolozsvárról és Tordáról a felmentő csapatok, melyek addig Kolozsvár védelmére hivatkozva, a sorozatos segélykérések ellenére, sorsára hagyták Nagyenyedet…

Egyes források szerint 800-ra, mások 1000-re teszik az áldozatok számát.

A szemtanú így írt a vérengzés utáni Nagyenyedről:

"Alsófehér vármegyében nemes N.Enyed városa nincs többé, népét egy vad vidéki oláh csorda, az erdélyi katonai kormánytól kapott fegyverekkel, a várost előbb éjjel 40 helyt meggyújtván, a legirtózatosabb kínok közt leölte, a lakosság eme mészárlástól megszabadult része a rablók által köntös s általán lábbeliektől megfosztatván, 22 fokos hidegben, több mint 8 napon keresztül bujkált, minden nyomon űzetve az erdőben, farügy és hóval táplálván nyomorult életét; nincs toll mely az Enyeden elkövetett mészárlást, gyalázatosságukat, példátlan nyomort kellőleg festené. Végre 8 napok után katonai segedelmet nyervén, ennek fedezete alatt, több száz pinczék és körülfekvő erdőkben bujkáló szerencsétleneket megszabadítottam. A katolikus templom még akkor is égett és szemeimmel láttam annak végig nyitva levő ajtaja előtt egy döglött kutyára rakva és felállítva az oltárról levett fa és bronzirozott képeket. Az utcán minden lépten holttestekre találtunk, melyek a kutyák és varjak által annyira egybevoltak marcangolva, hogy ritkán lehetett közülök megismerni. Bizonyos, hogy a mongolok ideje óta Erdélyben ily kegyetlenkedés nem követtetett el, a török, a tatár, a kuruczok és labancok ezen oláhokhoz képest a béke angyalai voltak. (…)

Kelt Kolozsvár, febr. 6-án 1849. Ifj. Kemény István főispán."

Manapság az ilyen történéseket - tudomásom szerint - etnikai tisztogatásnak nevezik és elévülhetetlen háborús bűncselekményként kezelik. De az a 19. század volt… Ma már csak történelem, hogy Nagyenyed halottainak egy részét a vársáncba, másik felét az addig mészoltónak használt gödörbe temették.

Megkopott emléktábla őrzi emléküket. Római számok jelzik rajta a szomorú dátumot…

Kopott emléktábla egy düledező ház falán (fotó: Balázs Bence)
Kopott emléktábla egy düledező ház falán (fotó: Balázs Bence)

De akadnak más táblák is…

Van egy hely a határon túl. Valaha Asszonyfalvának, Frauendorfnak hívták. Ma a dicső népvezér, Axente Sever nevét viseli…

 

Asszonyfalva, Frauendorf - ma Axente Sever

 

Forrás: Huszadikszazad.hu; Lóczy István - Axente Sever; Csávossy György: Nagyenyedi mementó; Magyarforum.hu; Erdely.ma; Muvelodes.ro; Index.hu; Wikipédia;

Új hozzászólás