Románia is befogadná a migránsokat

HungaryFirst küldte be 2019. 01. 08., k - 17:57 időpontban

Kilenc európai uniós tagállam hajlandó lenne befogadni embereket a Málta partjainál veszteglő két mentőhajóról, de ez még nem jelenti az ügy lezárását, Valletta ugyanis egyelőre ragaszkodik ahhoz, hogy az elmúlt hetekben partra szállított menedékkérőket is osszák szét e megoldás keretében – jelentette kedden a Politico.

A brüsszeli hírportál arról számolt be, hogy az EU-országok uniós nagyköveteinek hétfői tanácskozásán kilenc kormánytól érkezett felajánlás, nyolc nyugat-európai tagállamtól, illetve a soros elnöki tisztséget jelenleg betöltő Romániától.

A német civil szervezetek hajóin összesen 49 kimentett bevándorló tartózkodik, második hete kikötési engedélyre várva. Őket befogadnák a szóban forgó tagállamok, Málta azonban leszögezte, hogy az elmúlt hetekben partra szállított további körülbelül 250 menedékkérőt is szét kell osztani a megoldás részeként, márpedig erről nincs még megállapodás.

Bár nem sokat változtatna a helyzeten Máltán, ha a hatóságok megadnák a kikötési engedélyt, a kormány ugyanakkor azzal érvel, hogy elvi kérdésről van szó, az EU-nak pedig ugyanolyan komolyan kell vennie Valletta álláspontját a migráció kérdésében, mint Rómáét.

A tagországok kormányai az európai ügyekkel foglalkozó miniszterek keddi tanácsülésén ismét tárgyalhatnak a kérdésről. A Politico azonban rámutatott, hogy még ha sikerül is kompromisszumra jutni, az is csak eseti, ad hoc jellegű megoldást jelent. Az Európai Bizottság azt közölte, hogy dolgozik egy rendezési javaslaton.

A Sea Watch és a Sea Eye német civil szervezetek által üzemeltetett két hajón nők és kisgyermekek is vannak, a kimentettek közül néhányan éhségsztrájkot kezdtek. Málta megengedte, hogy a rossz időjárás miatt a parti vizeire hajózzanak, de nem adott kikötési engedélyt, hogy ne teremtsen precedenst civil szervezetek hajóira emelt menedékkérők befogadására.

MTI

Új hozzászólás