Szlovák-magyar viszony: illúzióktól a gesztusokig

Mákossüti küldte be 2019. 02. 07., cs - 21:18 időpontban

Szlovák-magyar viszony: illúzióktól a gesztusokig - Kolek Zsolt írása:

Az 1989-es bársonyos forradalom a közélettel foglalkozó felvidéki magyar értelmiség számára máig ható tanulságokkal szolgál.

A novembert követő hónapokban sokan őszintén hitték, még többen remélték, hogy a kisebbségi léthelyzet origója óta feszültségekkel terhes szlovák-magyar viszony gyökeresen megváltozik, valódi partneri kapcsolat építhető a felvidéki magyar nemzetrész és a többségi nemzet között.  

A rendszerváltoztatás lázának idealizmusát nagyon hamar felváltotta a nacionalista retorika, a vajúdó szlovák nemzetállam hétköznapjai.

A november utáni hónapok illúzióvesztése máig kihat a felvidéki magyar értelmiség egy jelentős részének gondolkodására. Mindezt még inkább aláhúzza az 1989-et követő szűk három évtized: a szlovák nemzetállami paradigma rideg valósága. Az illúzióvesztés magyarázza a felvidéki magyar értelmiségi magatartás két fő típusát: a fundamentalistát és a pragmatikust. Előbbi a kisebbségi önvédelem sajátosan befelé forduló útját választotta, utóbbi már nem törekszik mellérendelt viszonyra, azaz kiegyensúlyozott partnerségre a többségi nemzettel, ha az alárendelt viszony is kamatozik számára. Az illúzióvesztés fellelhető az indulat szülte dactól az önfeladásig terjedő ördögi körben a legtöbb magatartásforma mögött.

Az elmúlt közel három évtizedre adott válaszok, a fundamentalizmus és a pragmatizmus is csupán önigazolásra képes, önreflexióra annál kevésbé. Ennek következtében a szlovákiai magyar közösség gondolkodásának fókuszából egyre inkább kikerül a szlovák-magyar együttélés egy gyökeresen új dimenziójának lehetősége, amely kellően gyakorlatias, de nem egyoldalú viszonyrendszert céloz meg. Nem meglepő tehát, ha a felvidéki magyarság ebben a helyzetében nem alakítója, hanem elszenvedője, legfeljebb mellékszereplője a szlovák-magyar kapcsolatoknak.

Amíg az államközi kapcsolatokban a mosolydiplomácia keretet biztosít a gyakorlatias, távlatosan valódi partnerséget teremtő politika beindítására, addig a felvidéki magyarság nem rendelkezik olyan kimunkált stratégiával, amely alkalmas lenne arra, hogy előnyére fordítsa a bilaterális viszonyban érzékelhető mind látványosabb fordulatot. Azon túl, hogy a szlovákiai magyarság a hiányzó stratégia miatt képtelen előnyére fordítani az államközi kapcsolatokban bekövetkezett paradigmaváltást, még az esetleg feléje érkező gesztusokat sem érti jól, ennek megfelelően nem tudja saját javára fordítani.

Gesztusok nélkül ugyan nincs közeledés, de a partneri viszonyhoz világos célok, s nem utolsó sorban erő kell. Az persze vitatható, mennyit érnek a gesztusok, ha tényleges, jelen idejű jogsérelmeket fednek el, hiszen például a szlovák nyelvtörvény vagy az állampolgársági törvény aligha nevezhető történelemnek.

A nemzetállami díszlet semmivel sem lesz kevésbé valóságos attól, ha például magyar nyelven olvashatjuk a vasúti megállók neveit. Jól tesszük, ha pontosan értjük, miért és kiknek szólnak valójában a többségi nemzet felől érkező gesztusok.

Úgy vélem, bár a szlovák fél a felvidéki magyarság felé fordulva tesz meg bizonyos gesztusokat, azok valójában az államközi kapcsolatok gyakorlatias fordulatát erősítik.

Kolek Zsolt; ma7.sk

Új hozzászólás