A magyar átok

Mákossüti küldte be 2019. 02. 11., h - 18:40 időpontban

A magyar átok

Sokszor hallottam és hallom ma is emlegetni, hogy átok sújtja nemzetünket, immár évszázadok óta. Ez az átok kísért generációról generációra, ezért olyan szerencsétlen a magyar nép, ezért fogy nemzetünk, ezért fogyatkoztak meg Magyarország területei. A Himnuszban is szerepel ez és mi búsan énekeljük újra és újra: „balsors akit régen tép”. Meggyőződésünk, hogy idegen, külföldi hatalmasságok okozzák vesztünket..., csakis mások lehetnek hibásak, mi igazán nem tehetünk semmiről, mi csak tűrjük a sorsunkat… Istenhez fohászkodunk: „hozz reánk víg esztendőt”, majd magabiztosan kijelentjük, hogy: „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”. Nos, ez nem egészen fedi a valóságot. Ideje volna mélyen magunkba nézni és elgondolkodni végre azon, hogy a megbocsájtást, a feloldozást az őszinte bűnbánat előzi meg. Őszinte bűnbánat pedig nem lehetséges mindaddig, amíg fel nem ismerjük bűneinket, jellemhibáinkat, amelyek apáról fiúra szállnak.

Mik is a mi legnagyobb bűneink, (jellem)hibáink? Az, hogy végtelen dölyfünkben képtelenek vagyunk felismerni, hogy mi magunk okozzuk végzetünket. Különbnek hisszük magunkat, okosabbnak, jobbnak, mint mások és mindig mindent jobban tudunk. A másik nagy hibánk, végtelen önzésünk. Csak nekünk legyen jó, csak mi számítunk… ha az én tehenem megdöglik, dögöljön meg a szomszéd tehene is…, ha nekem nem válik javamra, ne váljon másnak sem. Büszkén kijelentjük, hogy mi keresztény nemzet vagyunk, ez a szemlélet azonban nincs összhangban a krisztusi tanítással, éppen az ellentéte annak, amit Jézus tanít. Miért fogalmazom meg éppen most ezt a kritikát, úgy is mondhatnám, önkritikát?

Néztem a Miniszterelnök úr évértékelő beszédét, végighallgattam a kormány jövőbeli terveit és sok honfitársammal együtt jólesően konstatáltam, hogy a kormány ezen túl is a haza, a nemzet fejlődéséért küzd és dolgozik. A felvázolt tervek gyakorlatiasak és véghezvihetőek még akkor is, ha nem mindig működik a rendszer tökéletesen. A családprogram, amit a kormány meghirdetett, egyedülálló Európában és valóban a magyar családok érdekeit szolgálja.
Hogy ez nem mindenkire érvényes? Hogy ez nem mindenkinek szól? Valljuk be őszintén, ez lehetetlen volna. Az ellenzék szavainak méregpoharából táplálkozók azonban rögtön felháborodtak. Mi az, hogy csak a családok? Miért kéne házasodni? Miért kötelező gyermeket szülni? Ezek a kérdések csak finom, szűrt párlatai annak a fröcsögő méregnek, ami ebből a „pohárból” kicsapódik. Mindenki fel van háborodva az ellenzéki oldalon, akire ezek a kedvezmények nem vonatkoznak. Nos, ezúton üzenem nekik, nem kötelező házasodni és nem kötelező gyermeket szülni sem. Ez, ezen túl is mindenkinek a privát döntése marad. Ekkor azonban kibújik a szög a zsákból, az önzés teret hódít a vélemények tengerében.
–Miért kéne nekem az adómmal olyasmit támogatnom, aminek én nem lehetek, vagy nem szeretnék a kedvezményezettje lenni, mert nem felelnek meg az előírt feltételek?

És itt kezdődik az igazi baj… Hogy is van ez?
Ezt akár úgy is érthetnénk, ha valaki, tegyük fel, Vas megyei lakos, nem építhetnek az adójából autópályát más megyében, vagy kórházat Budapesten. Ha abból indulunk ki, hogy egy a nemzet és a hazánk mindenkinek egyformán fontos, akkor ez egy paradoxon. Hívhatjuk azonban egyszerűen önzésnek is, hiszen ezek az emberek saját szánalmas egoizmusuk csapdájában vergődnek. Ők azok, akik mindig elégedetlenek, ők azok, akiknek soha semmi sem jó, ők azok, akik sohasem építenek. Mert építeni nemcsak házat, hazát is lehet, és nem csupán lehet, kell. Ők azok, akik várnak és elvárnak, sőt követelnek, sohasem azt nézik, mit adhatnak, hanem, hogy mit kaphatnak.

Lehet az ellenzéket hibáztatni és kell is, de vannak, akik hozzájuk csatlakoznak a tüntetéseken. Bár kevesen vannak, de a kevés is túl sok. Akadnak, akik beállnak a külföldi, megtévesztésül antifának nevezett anarchisták, fizetett és jól képzett külföldi zsoldosok mellé, saját kormányuk és honfitársaik ellen tüntetve. Vannak, akik lelkesen tapsolnak az Internacionálé dallamát és Lenin elvtárs idézeteit hallva. Akadnak olyanok, akik lelkesednek a káoszért, a rombolásért és az ország idegen kézre átjátszásáért. Vannak olyanok, sajnos még szabadlábon, akik aprópénzért árulják az országot és a nemzetet és sajnos nekik is vannak követőik… Olyanok is vannak, akik nosztalgikus hangulatukban a régi, jól bevált akasztáson merengenek, és őket is megtapsolják… Akad olyan, aki hazafiasságot emleget egyik mondatában, amíg a másikban éppen azt és nemzetét gúnyolja, alázza s lám, őt is tapssal jutalmazzák.

Sokaknak nem tetszik a kormány családpolitikája és az ellenzéknek tapsolnak. Nézzük hát, mi is az valójában, ami tetszésüket elnyerte… nem, nem azt, amit az ellenzék hazudik. Azt, ami az ellenzék valódi programja brüsszeli megrendelésre, – egy kis ellenzéki családpolitika következik…

Sokak megelégedésére, akik jelenleg tenyészállatoknak érzik magukat, az ellenzék hatalomra jutása esetén egyáltalán nem kéne gyermeket vállalniuk… igaz, támogatás sem járna senkinek. Helyette kapnának hitelt és beépített vonalkódot. A kerítések eltűnnének, nyitott ország és társadalom lehetnénk, ahol a másság volna a kötelező. Gyermekeink már ebben a szellemben nevelkednének. Fogadhatnánk a szegény menekülteket korlátlanul, ők majd gyarapítanák az ország lakosságát. Férjhez adhatnánk 9-10 éves lányainkat, hamar megszabadulva a gyereknevelés minden nyűgjétől és költségétől. A pedofilok is elismert tagjaivá válhatnának színes társadalmunknak, hiszen ez lassan elfogadottá válik Európában. A szegény jövevények véletlenül megerőszakolt áldozatai türelmesen tűrnék az aktust, majd, ha véletlenül teherbe esnének, arra tökéletes megoldás volna az örökbe fogadás. Azonos nemű párok szívesen örökbe fogadnák a nem kívánt kisembereket. Létezik azonban más megoldás is, mégpedig az abortusz. Bevezetnék nálunk is az utolsó pillanatig elvégezhető művi vetélést. Dupla haszon lenne, hiszen az egészséges szervek piaca korlátlan jövedelemforrás volna.

Rendfenntartásra sem kéne vagyonokat költeni, hiszen az „új európaiak” megoldanák ezt is saját forrásaikat felhasználva. Így a bíróságok is mentesülhetnének a túlterheltségtől, hiszen az új lakosok mindent megoldanának saját törvényeik szerint. A honvédelem is feleslegessé válna, mások „őriznék” határainkat a saját költségükön. Nekünk csak egy feladatunk volna – dolgozni. Azt azonban egyre többet, hiszen a bérek alacsonyak volnának, míg az adók nagyok. El kéne valahogyan tartani a sok nélkülöző menekültet, no meg, népes családjukat is. Fizetnünk kéne az ingyenes orvosi ellátásukat, taníttatásukat, ingyenes utazásukat, és persze otthoni nyaralásukat.

Ez csak kis ízelítő az ellenzék valódi programjából. Talán kissé utópisztikusan hangzik, de sajnos nem az… Ez zajlik körülöttünk a nagyvilágban. Ki kell nyitnunk a szemünket, hogy ne csak nézzünk, hanem végre lássunk is.
Nem azon kéne vitatkoznunk, hogy mi jut az adónkból saját hazánknak, honfitársainknak. Ennek ellenére mi éppen ezt tesszük.
Ezért tartunk ma ott mi magyarok, ahol... Mert lehet minden csapásért mást hibáztatni, lehet a Trianon okozta szétdarabolódást sírva, átkozódva a nagyhatalmak számlájára írni, de ez a szétdarabolódás ma is folyik, méghozzá a nemzeten belül. Mi magunk vagyunk saját magunk legnagyobb ellenségei. Ilyen körülmények között pedig nagyfokú önteltségre vall kijelentenünk azt, hogy „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”.

Czeglédi Andrea

Hozzászólások

Ez az átok nem magyar, hanem ballib. A kettő között különbséget kell tenni. De - ezt leszámítva - igaza van a cikkírónak. Köszönöm!

Új hozzászólás