Valentin-nap...A nap, amelyen a szerelmesek megajándékozzák egymást

Mákossüti küldte be 2019. 02. 12., k - 09:41 időpontban

Honnan ered ez a szokás?

Először a XV. században jegyezték ezt le Angliában, ahonnan aztán ez lassan átterjedt az Egyesült Államok területére is, minden bizonnyal az ír telepesek révén. 1950-ben pedig az Európában állomásozó USA egységek Nürnbergben, egy ún. Valentin-bált rendeztek. Ezzel indult el a hódító útjára ez a  "szerelem-ünnepi” népszokás...

Valentin-nap...A nap, amelyen a szerelmesek megajándékozzák egymást
Kép forrása: freepik.com

Sokan úgy tartják, hogy eredete Szent Valentinra megy vissza, aki Terni püspöke volt. Ez a bizonyos püspök, a hiedelem szerint a III. században több olyan római katonát esketett össze, a titkos mennyasszonyával, akiknek különben a császár megtiltotta a házasodást.

Ezért a parancsszegésért azonban, II. Claudius császár, a püspököt, 269. február 14-én lefejeztette.

Innen eredne tehát, az erre a napra eső ünnep?
Ha ennek azonban alaposabban utánanézünk, hamarosan észrevehetjük, hogy ez az eredet-történet, valójában nem más, mint egy KEGYES HIEDELEM. Egy olyan hiedelem, amely valószínű fenn sem maradt volna, ha ekkor Európában, már nem létezett volna egy régebbi szokás, amelyet ez – a kereszténység elterjedésével – elfoglalt.

Ugyanis a Római Birodalom területen, már az ezt megelőző évszázadokban ezen a napon ünnepelték Júnó istennő – a házasság védelmezőjének – ünnepét, amely ugyanúgy egy  lázas szerelmi ünnep volt, mint a görögöknél, az ezen a napon tartott, Héra istennő ünnepe.
A JÚNO istennőnek ezen a napján a JÓ NŐK  (a JóU-NOe-k !) gyertyafény mellett, kellemes illóolajokkal történő masszázsokat és frissen nyílt virágokat kaptak a párjuktól, amely szokás a tél elmúltát követő, új élet kivirágzására utalt... 
A rómaiaknál ezzel az ünneppel párhuzamosan vidéken, ott ahol az állatcsordákat nevelték az ún. „Lupercalia“ ünnepei zajlottak (febr 13-15). Ezt az ottaniak Faun, a testiség és csábítás istene tiszteletére tartották, és amely isten ugyanakkor a csordáikat is védte farkasoktól. Ezért volt ennek az istenségnek a  másik neve, a Lupercus, amely pedig a Lupus „farkas” szóból ered. Ezek az ünnepek ott, egy már-már orgiába átcsapó szerelem ünneppé váltak, mialatt az istenség papjai egy bak vagy kos (vagyis egy hím)  bőréből készült ostorral csapdosták az összegyűlt lányokat, hogy a testiség bűnét ezzel kiverjék belőlük és megtisztítsák őket. Innen február hónap neve, ami a latin februarius (-a,-um) szóból eredve, „tisztítás, megtisztulás” jelentésű. 
Ez a verés azonban valójában még vidámabb és sokszor még eksztatikusabb szerelmi kalandra csábította őket.

Tehát láthatjuk, hogy az ún. Valentin-nap előzménye egyre messzebbre visz vissza bennünket... De a források kutatásában még innen is tovább mehetünk! Egészen az európai kelta és az azon túli közel-keleti területekre is.

De mindeközben nekünk magyaroknak, nem kell koldus módra – mintha nekünk ilyen nem lett volna – ezt az ünnepet nyugatról átvennünk… Mert nálunk Valentin helyett megvolt a Bálint napunk… Legalábbis mindaddig, amíg a városiasodás, az ún. „urbánus-kultúra“ mindezt el nem felejtette velünk.
Mert egykoron ez az időpont nálunk is a szerelmesek ideje volt. És valóban sok régi szokás és hiedelem tartozik ehhez a naphoz. Ilyen pl., ha a lány kettévág ezen a napon egy almát és az ott látható magok számából megtudja, hány gyereke lesz, vagy, hogy ha ezen a napon, február 14-én, egy verebet lát reggel ha felkel, akkor szegény ember lesz a férje, de boldog lesz, ha egy tengelicét, akkor gazdag ember párja lesz. Ilyen az is, hogy ezen nap reggelén a szerelmétől kapott csók, szerencsét hoz… Vagy, ha még nincs párja, akkor a párnája alá helyezett babérlevél miatt, álmában ezen a napon megtudja ki lesz az élete párja stb.

Mindezek nálunk is a kelta, vagy a még sokkal régebbi szokásokra vezethetők vissza, amelynek kezdetei a régi évezredek homályába vesznek el...

Ahhoz, hogy ezt az ősi gyökeret megtaláljuk, vissza kell mennünk a mi Kárpát-medencénk és az Ős-Európa ezer évekkel előtti szokásvilágába… Egy olyan szokás után kell kutatnunk, amely Európában már hosszú-hosszú ideje kihalt, de – különös módon –  még nálunk, itt a Kárpátok karéjától védve tovább élte az életét.

Tudomásom szerint már csak mi vagyunk itt Európában az egyetlen olyan nép, amely ennek az ősi világnak ezt a teljes szokását őrzi… Azzal a kis különbséggel, hogy, mint látni fogjuk, ez nálunk nem a Bálint-Valentin napi, február 14-re, hanem részben a keresztény húsvétunk hétfőjére csúszott át. 

Tehát menjünk most vissza a nyomozásunkban, először  legalább a keltákig.

Ez az ősi nép, az írás szent tilalma miatt nem hagyott ránk írásos emléket, de annál több kultúrleletet és leírásokat a régi görög-római íróktól.

Itt találkozunk, például a híres „Gundestrup-i üst” vizsgálata során, a szarvas „koronát” , vagyis agancsot viselő, Bál istennel.

Ugyanez a Bál (vagy Bél) istenhit volt ezer évekkel ezelőtt a mi Kárpát-medencénk istenhite is. Ugyanis a régi egyházi iratok és történelmi feljegyzések arról tudósítanak, hogy a kereszténység felvétele előtt, (legalábbis részben) a magyarok  is BÉL-, ill. BÁL-vány imádók voltak….És e nevek valóban fenn is maradtak a régi helyneveinkben is, mint például: BakonyBÉL, BÉLapátfalva stb.

De azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Kr.e.1500- ból származó  ugariti mítoszokban is találkozunk Bál isten nevével, aki a kánaáni és az arámi nyelvterület ÉL vagy ÉLI istenének volt a fia. Az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy ez az ÉLI isten pedig, a magyaroknál, mint ÉLŐ-isten maradt fenn mind a mai napig (!) És ő volt az az Isten is, akihez Jézus a halála előtti pillanatában a keresztfán fohászkodott!

Tehát ennek a fia Bál pedig, az ugariti ábrázolásokon is, ugyanúgy mint a keltáknál,  szimbolikusan bika képében vagy (szarvas) agancsokkal volt ábrázolva.

Amikor manapság Nyugat-Európából a Valentin-Tag, a Valentin-Day, vagyis a Bálint-nap szokása ismét visszatért hazánkba, nem is sejtjük, hogy ennek értelmét csakis és egyedül a mi nyelvünkkel tudjuk megfejteni. 

Azon a bizonyos kelta üstön – amit az előbb említettem  –  „Cernunnos-Bál” , (vagyis a „koronás-Bál”), mint a szaporodás, a szexualitás, vagyis a termékenység istene volt látható.

Tehát – e régi hit szerint – tavasszal, az ő erejével tér ismét erő a rügyező fákba, az életre kelő rovarokban, a madarak tavaszi csicsergésében és az emberek szerelmében is…
Csakis ezáltal érthető meg a rómaiak JUNÓ ünnepe is és az Európa-szerte található  BÁLVÁNY-kövek , a BÁL-kövek a FÁL-kövek (pl. Írország Tarai domb) állításának szokása is, amelyek szintén a megtermékenyítő erőt jelképezték, az akkori embereknek.  Ezek a Fal-kövek voltak az ún. FAL-likus kövek, amelyek a FAL-lost (a férfi nemiszervet), vagyis a szerelem  „eszközét” szimbolizálták….

És most ne lepődjünk meg, de ebből a Bál vagy Vál szóból jött létre a középkori európai irodalom szerelmes lovagjának VAL-entin-nek a neve is.

De mit jelent az ENT vagy ENTIN ebben a Valentin szóösszetételben ?
Ez a VAL-ENT-in  a szerelmével ajándékozta meg az arra érdemeseket…  Amely tette csakis  magyarul értelmezhető, mert amit ő tett, az az ENT = ÖNT szóban van elrejtve…Vagyis az ő szerepe  az ÖNT-özés, a „mag-erő öntözése” volt.

Ezt – érthetően -  meg is találjuk a nevében, mert ő a BÁL-ÖNTÖ istenség, aki öntöz, vagyis aki megtermékenyít. 
Ezért ez a név – nálunk, még mindig a régi formáját őrizve  – BÁL-INT ! 

Európában, mint írtam, ennek a “bál-i”  öntözésnek (locsolásnak)  a szokása, ki tudja miért, már csak hazánkban él…. De elcsökevényesedett formája, febr.14-én, a VAL-ENT-in napi ünnepben fennmaradt.

Nálunk viszont, a mi húsvéti locsolási rítusunkban,  még az eredeti, az ősi szokás maradt fenn, amikor is a szerelem bájával való „életre öntözés” (vagyis a megtermékenyítés) van jelen… A pete, a női pete megöntözése, amihez, hogy ez megtörténhessen, a megöntözött nő, a piros tojást, a pete szimbólumát nyújtja át viszonzásként a „lovagjának”…

És ezzel megindul az a misztérium, amit mi ÉLET-nek nevezünk.

Valentin-nap...A nap, amelyen a szerelmesek megajándékozzák egymást
Kép forrása: wotherspoonwealth.com.au

Tehát ez a története és az eredete ennek a Valentin-napnak, ami nálunk Magyarországon az 1990-es évek után terjedt el, mint divatos új „nyugati szokás”.

Mi magyarok, azonban ezt a napot nyugodtan nevezhetjük "Bálint-napnak” is, hiszen ennek,  nyelvünk alapján így van értelme és ez jól  kapcsolódik, a mi ősi, Kárpát-medencei, húsvéti népszokásunkhoz is.

Dr. T. Túri Gábor; blogstar

Borítókép: Money Crashers

Új hozzászólás