Válasz Csúcs Sándor nyelvész Viszonyunk az alternatív nyelvrokonításhoz c. cikkére

Varga Géza küldte be 2019. 03. 14., cs - 13:44 időpontban

Csúcs Sándor professzor úr megtisztelt azzal, hogy megszólított a Folia Uralica Debreceniensia 13. számában megjelent Viszonyunk az alternatív nyelvrokonításhoz c. dolgozatában, (1) amire válaszként született ez a cikk. Dőlt betűkkel idézem a dolgozat engem érintő, négy kérdés köré csoportosítható részét, amely kérdésekre alább egy-egy fejezetben válaszolok.

 

 

1. ábra. A récéskúti Árpád-kori templomról korábban azt állították, hogy ott volt Pribina temploma, ám gyorsabban változott a régészeti álláspont, mint a mellé letűzött tábla szövege (egy korábbi cikkem hatására, amely az Így írtok ti magyar őstörténetet c. kötetemben is megjelent, azóta már kicserélték)



A finnugrizmus tudományon kívüli alapozása

 

"Számos elődjéhez hasonlóan természetesen Varga Géza (2006) is utal arra, hogy „a finnugrizmus esetében a tudományos tisztánlátást elsősorban azok a tudományon kívüli szempontok akadályozzák, amelyek már a születésekor is meghatározták e tudományterület elveit és gyakorlatát” (Varga 2006: 9). Az olyan kitételek, mint „...a világosi fegyverletétel után trónra emelt finnugrista tételek...” (uo. 7), vagy „a megszállók (értsd: a szovjet csapatok) kivonulásával a finnugrizmus végső »érve« is elenyészett” (uo. 8.), arra mutatnak, hogy a szerző a finnugor nyelvrokonság elméletét egyrészt osztrák, másrészt szovjet találmánynak tartja. Vélekedését meg sem próbálja bizonyítékokkal igazolni, hiszen ilyenek nem léteznek."  


Csúcs Sándor hiányérzete csak látszólag jogos. Igaz, hogy a tudományban is, meg a peres eljárásokban is illik bizonyítékokkal alátámasztani az állításokat, de ez esetben sem a bizonyítás, sem a helyzet nem egyszerű. 


Közjegyzővel hitelesített, tanúk által aláírt és lepecsételt dokumentumokat nem tudok előadni arról, hogy a finnugrizmus alapító atyái kaptak-e és milyen előírt tevékenységi jegyzéket kaptak a megszállóktól. Lehetséges, hogy születtek ilyesfajta iratok, de ezeket aligha tették közzé. Egyikünk sem történész, ezért - bár tudjuk, hogy Bécs ügynökökkel árasztotta el Magyarországot - ilyen iratokkal nem szolgálhatunk. Azt azonban készséggel elismerem, hogy a puszta gyanú még nem bizonyíték.


A bizonyítási kényszer alól azonban kivételt képezhetnek a köztudott dolgok, mint például az, hogy a világosi fegyverletétel után egy véres megtorlás következett. Haynau rémuralma következtében a birodalom a teljes centralizáció irányába tolódott el. A Magyar Királyság történetében a nyílt abszolutista önkénynek az 1850-től 1859-ig tartó időszakát Alexander Bach osztrák belügyminiszterről Bach-korszaknak nevezzük. Ekkor a hatalom osztrák és morva tisztviselőkkel árasztotta el az országot. Azért volt szükség a külföldiekre, mivel a régi hivatalnokok jó része nem volt hajlandó együttműködni a tömeggyilkos hatalommal. Ebben az időszakban a magyarokat barbárnak tekintő Habsburgok célja Magyarországnak a birodalomba való teljes beolvasztása volt. E  nemzeti tudatot romboló, a magyarságot alávetni és befolyásolni kívánó célt kitűnően szolgálta a hun-magyar azonosság letagadása (mert a hunok a Kárpát-medence legkorábbi birtokosai voltak) és kézenfekvőbbnek látszhatott a hunok helyett egy jelentéktelen tajgai környezetből származtatni bennünket. Nincs rá pecsétes papírom, ám kétségtelen, hogy máig ezt a Habsburgoknak akkor kedvezőnek látszó nézetrendszert képviseli a finnugrizmus, minden tudományos igényű ellenérv dacára. Mivel engem pusztán a hun-magyar azonosság vallása miatt kiutasított az irodájából Marosi Ernő, az MTA alelnöke, némi okom van azt gondolni, hogy ennek az akadémikus "tudománynak" ma is ez az egyik központi problémája és célkitűzése (2). Amit tudományos okokkal nem lehet megmagyarázni, csak politikaiakkal. S a kérdésre válaszolva: a ráutaló magatartás is lehet bizonyíték


1858-tól Budenz már a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban tanított, ahonnan Hunfalvy közbenjárására 1861-ben az MTA Könyvtárának segédkönyvtárosa és az Akadémia levelező tagja lett. Azok, akik ebben a gyászos időszakban hivatalt vállaltak az elnyomó hatalom szolgálatában, talán nem tekinthetők a nemzeti tudat eminens képviselőinek. (3) Aligha kérdéses, hogy a Bach-korszakban volt-e nemzetellenes kontraszelekció s hogy Budenz megjelenése e korszakhoz, vagy utórezgéséhez kötődik-e. Ha pedig a korszakra általánosan jellemző volt a kontraszelekció, akkor felmerülhet a bizonyítási kényszer megfordulása is: azaz a finnugrizmusnak kellene igazolnia, hogy nem követ magyar- és tudományellenes prekoncepciókat. (4) Nyilván e megfordított esetben sem várhatunk közjegyzővel és tanúkkal hitelesített pecsétes papírokat, a bizonyítás elsősorban tudományos eszközökkel történhet. 


A szovjet megszállás viszonyai semmivel sem voltak kedvezőbbek. Ritoók Ágnes, a zalavári ásatásokat végző egyik régész szíves szóbeli közléséből tudom, hogy a szláv megszállók a háború után bejelentették az igényüket hazai szláv leletekre, amit Zalavárott meg is próbáltak kielégíteni (1. ábra). Bakay Kornél szerint ez úgy történt, hogy a XI. századi magyar leleteket visszadatálták a Karoling-korba, amiből az a különös helyzet alakult ki, hogy a "korszak" nagy és fejlett leletei nem a Frank Birodalom központi területein, hanem Zalavárott kerültek elő. Azt már csak én teszem hozzá, hogy e prekoncepciós régészeti "kutatások" ma is folynak és a jelek szerint máig a szovjet megszállás idején kialakult célokat követik: Pribina székhelyét vélik megtalálni ott, ahol az sohasem volt. Ez azért érdekes a jelen kérdés tárgyalásakor, mert ha a régészek a szovjet megszállók kedvéért máig tartóan ennyire el tudtak rugaszkodni a tényektől, akkor a sokkal nagyobb "szabadsági fokkal" rendelkező, ellenőrizhetetlen következtetésláncokra épülő nyelvészet esetében sem lehetnek eltúlzott ábrándjaink. 


A nyelvészet tudományos eljárásának hitelét erősítené, ha létezne egy szervezett párbeszéd a magyar értelmiség és a nyelvészek között. E helyett azonban az előkelőnek gondolt elzárkózás és a finnugrista jelzőkészlet osztogatása a jellemző a tudományterületre (a jelzőkészlet a dilettánstól az elmebetegig terjed). Azért kénytelenek elzárkózni, mert a "tudományos" nézeteik nem állják a kritikát. Mindannyian tudjuk, hogy a dolgok tisztázását a hazug ember kívánja a legkevésbé.


A néprajztudományban már bejáratott ügymenete van az amatőrök bevonásának. A Néprajzi Társaság rendszeres és szervezett kapcsolatot tart fent az amatőr kutatókkal. Igaz, hogy a viszony ez esetben is az úr és a szolga viszonya, ahol a leletek értékelése, a közös tudományos gondolkodás nincs megengedve a plebsnek. Nos, ezen kellene segíteni egy valódi, tudományos igényű párbeszéddel. (5)


Van aztán még egy súlyos kérdés, amire választ kellene adnia a szakmának, ha a besározódott ingét tisztára szeretné mosni (azon túl, hogy adósunk a komolyan vehető nyelvtudományos eredményekkel, például egy javított etimológiai szótárral). Optimális esetben e kérdés megválaszolása is alkalmas lehet a megfordult bizonyítási eljárás során a nyelvészek felmentésére, legalább a jövőre nézve. Arra kellene választ adni ugyanis, hogy miért nem foglalkoznak érdeméhez méltó módon a székely írás leírásával, a magyar írástörténet kezdeteivel?  Miért hagynak felhasználatlanul egy sor szkíta, hun, avar és honfoglalás kori nyelvemléket, sőt indián írásemléket? Miért nincs e szakterületnek külön intézete, osztálya, vagy legalább egy kutatója, aki az életét e feladatnak (az íráskutatás megszervezésének, a végrehajtás irányításának) szentelhetné a megfelelő anyagi körülmények közepette? A nyelvészetnek illene elvégeznie a székely írás leírásának feladatát. A szakma erőt vehetne a rovásundorán és a cél elérése érdekében szervezhetne konferenciákat és hirdethetne pályázatokat. Ám ezt érdemben és szervezetten nem teszi, a magánkezdeményezések eredményeképpen pedig vagy száz éve gyengébbnél gyengébb feltevéseket tesz le az asztalra a székely írás eredetéről. Miközben a hagyomány a rovásírást hun írásnak tartotta. Ez azt is jelentheti, hogy a nyelvészet tudatosan tartózkodik a hun írásemlékek kutatásától és elolvasásától, amivel - akarva-akaratlanul - a haynauista célt szolgálja. 


Az írás már az ókor óta azon ismervek közé tartozik, amelyik a kultúrnemzetet a barbártól megkülönböztette. Minden ép tudományú nemzet két kézzel kapna olyan kincsek után, mint amilyen a székely írás és a magyar hieroglif írás. A hazai akadémikus "tudományra" azonban az jellemző, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban barbár módon lereszelték a budapesti hun(?) jelvény rovásszöveget hordozó felületétSándor Klára pedig leírta, hogy azt sem lehet tudni, miért kell ezzel az írással egyáltalán foglalkozni


A válasz az utóbbi kérdésre az, hogy azért, mert az elolvasható hieroglifikus írásemlékek jóval korábbi és biztosabb hitelű adatokkal szolgálhatnak a korai nyelvi viszonyainkat illetően, mint a jelenlegi nyelvészeti módszerek (2. ábra). Aminek elsősorban egy kíváncsi és becsületes nyelvésztársadalom számára lenne jelentősége.

 

 

 

2. ábra. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehén szobor a világ legkorábbi, a magyar hieroglif írás segítségével jól elolvasható írásemléke



A mindenkori megszállóink szerepe

 

"Nyilvánvaló, hogy az osztrák kormány számára Világos után is teljesen közömbös volt, hogy az általuk barbároknak tartott magyarok melyik barbár néppel rokonítják magukat: a lappokkal vagy a törökökkel. A finnugor nyelvtudomány minőségi fejlődése már a kiegyezés utánra esik, amikor Magyarország önálló kultúr- és tudománypolitikát folytatott. A szovjet hatóságok pedig mindent elkövettek, hogy a „baráti” Magyarország kutatói ne juthassanak el a Szovjetunióban élő rokon népekhez. És egy-két ritka kivételtől eltekintve nem is jutottak el, legfeljebb Leningrádban tanulmányozhatták az ott tanuló finnugor származású diákok nyelvét. Hiszen a szovjet hatóságok nyíltan ki nem mondott, de nyilvánvaló célja volt a különböző nemzetiségek beolvasztása, ezt pedig csak akadályozta volna a kis finnugor nyelvek presztízsét növelő tudományos kutatás." 


Magyarországnak - sajnos - mindig az a helyzet jutott, hogy az aktuális megszállói alacsonyabb kultúrfokot képviseltek (ez az osztrákok esetében is igaz volt az államformát illetően). Ez tükröződik a fenti osztrák nézetben is, meg a véle azonos tőről fakadó szovjetben is. Igen, nekik mindegy volt, hogy a felmenőnk lapp barbár, vagy török barbár, ám egyformán érdekeltek voltak abban, hogy hun barbár ne legyen. A hunok ugyanis a Kárpát-medence történelmi birtokosaiként hamarabb uralták ezt a területet a germánoknál is, meg a szlávoknál is. Ezért - ha a magyarok a hunok leszármazottai - akkor történelmi jogon a magyaroké a Kárpát-medence. Az osztrákok és szovjetek által kontraszelektált nyelvész társadalom ma is a mindenkori megszállóink szája íze szerinti őstörténetet kanyarít nekünk. Ebből fakad a társtudományokkal (napjainkban a genetikával és az írástudománnyal) való összeütközésük. A hun-magyar azonosságot tagadó nyelvészeti álláspont tetten érhető a finnugrizmus mai dolgozataiban is. A szerzők a legelképesztőbb logikátlanságot is vállalják az okfejtésükben, csak a hunok ne legyenek azonosak a magyarokkal. (6)

 

 

 

3. ábra. A Gizella-kincs avar készítésű turulos boglárjának hieroglifikus Lyukó isten mondatjele

 

 

A "kis nép nagy álma" szindróma

 

"A figyelmes olvasó számára Varga Géza könyvéből is kiderül, hogy sok esetben éppen az „alternatív” elméleteknek van tudományon kívüli motivációja. Melyik kis nép számára ne lenne vonzó egy olyan elmélet, amelyik azt állítja, hogy a magyar a világ legrégebbi nyelve, amely az összes többire jelentős hatást gyakorolt." 


A professzor úr téved, ez a "kis nép nagy álma" szindróma a finnugrista dolgozatokban produkálja a tüneteit, az én könyveimből ilyesmi nem derül ki. A múltat megszépíteni igyekvő törekvések feltételezése Zsiray Miklós óta visszatérő lehetőséget jelent a szakmának a ténylegesen felmerülő tudományos kérdések előli kitérésre. Ha egy alaptalan rágalommal elintézhető, elnémítható a kritikus, akkor - úgy gondolhatják - a kérdés meg van válaszolva, tovább lehet folytatni a komolyan vehető alátámasztást nélkülöző nyelvészeti dogmák változatlan hirdetését. 


Az én könyveimben azonban e finnugrista eljáráshoz nem talál municiót senki. A becsületes embereknek mondanom sem kell, hogy azért folytatom a kutatásaimat, mert kíváncsi vagyok. A székely jelek megfelelői valóban ott vannak szinte minden jelrendszerben s ez a jelenség választ vár. Nem én helyeztem el őket a 15-20 000 éves Mas d' Azil-i barlangi leletek közé és a mapuche indián asszony ruházatán sem (4. ábra). Én csak észrevettem és felmutatom őket, elvégezvén a munka egy részét a nyelvtudomány helyett. A finnugrizmus csak saját magát mutatja be azzal, ha tudományos igényű válasz (kutatások indítása) helyett jelzőket osztogat.


 

 

4. ábra. Mapuche asszonyok, egyikük csuklóján a székely írás "h" betűjének, a magyar hieroglif írás hal/halál/háló jelének pontos megfelelőjével, több indián nyelvben találunk e magyar jelnevekhez hasonló szavakat, pl: mivok húul "hal", maidu hol "hal",  *klasszikus maja chay "hal", mohikán challus "hal", vintu hol "halál", maja halal "halál", mocsika kollapu "halál", uru-csipaja halla "halál", vintu holo "hálni, hulla" (az indián szópárhuzamokat Tóth István: A nagy ősanya sarjai  c. kötetéből vettem, 2019.), azt sajnos nem tudom, hogy a hal alakú jelet milyen néven nevezik a mapuche asszonyok 

 

 

 

 

5. ábra. Az indián népi jelkészlet magyar párhuzamokkal rendelkező jelpárhuzamai

 

 

Nem tudhatom, hogy a világ legrégibb nyelve magyar-e, legfeljebb azt sejtem, hogy a jeleink elterjedtségéből következően a Bibliában emlegetett "nyelvek összezavarodása" előtt mindenki, vagy majdnem mindenki magyarul, vagy magyarral rokon nyelvet beszélhetett. Én érzek némi különbséget a kettő között, mert a székely jelek rokonsága sok helyen előkerült (a Pireneusoktól Dél-Amerikáig), de nem mindenütt. S ezt nem azért gondolom, mert kis nép vagyunk (7), hanem azért, mert a jelek rokonsága a Nemetz Tiborral elvégzett valószínűségszámításunk alapján nyilvánvaló s ezekből - szerencsés esetben - következtetni lehet az etnokulturális viszonyokra is. 


Azt azonban derüvel nyugtázom, hogy a kritikusaim, akik érdemben sohasem foglalkoztak a magyar írástörténet kezdeteivel s akiknek ezért erről nagyjából fogalmuk sincs, csak ilyen lapos válasszal tudják elkönyvelni a székely írás előzményének valóban elképesztő elterjedtségét. 

 

 

6. ábra. A Gizella-kincs avar készítésű turulos fibulájának hieroglifikus Ragyogó, nagy ország mondatjele

 

 


Tudunk-e valamit a szkíták és a hunok nyelvéről?


"Higgyünk hát abban, hogy az ókor legvitézebb népeinek, a hunoknak és a szkítáknak leszármazottai vagyunk. Mit számít, hogy egyik nép nyelvéről sem tudunk semmit, mint azt Varga is elismeri: „Erről a szkíta nyelvről keveset tudunk s ez a kevés is sokféle következtetésre adott eddig lehetőséget. Jobbára elgörögösített személy- és istennevek, népnevek, folyó- és városnevek maradtak ránk, amelyek – nem tartozván az alapszókincshez – nem sokat segítenek a nyelvrokonság tisztázásakor” (Varga 2006: 136–137). Ez persze nem baj, hiszen „Aczél (szkíta szavak híján) görög– magyar szópárhuzamok segítségével lokalizálja a magyarok szkíta-kori őshazáját” (uo. 138)."  - írja Csúcs Sándor.


 


7. ábra. Szkíta hieroglifikus Magasságos Jó köve mondat (Pazirik)

 

 

Nem "semmit sem tudunk", hanem csak keveset. S az idézett kötet megjelenése óta a tudásunk - a hieroglifikus szövegek elolvasásának köszönhetően - örvendetesen gyarapodott is. Azt sem én mondtam, hogy ebben hinni kell, hiszen a további szövegek elolvasásával egyre többet tudhatunk meg a szkíták nyelvéről. A hit a dogmáik védelmében a hieroglifikus szövegek kutatására nem vállalkozóknak marad.


Régen ismert a szkíta napisten Oitoszür neve, amit Herodotosz őrzött meg a számunkra. Ez a sumer-akkád Utu sar "Időkirály" és a magyar Üdő úr változata. Érdemének megfelelően kezeli ezt az adatot a nyelvészetünk? Ha így lenne, akkor Csúcs Sándor nem azt írta volna, hogy "egyik nép nyelvéről sem tudunk semmit". Ez ugyanis a tények letagadása. A létező adatok figyelmen kívül hagyása egy ingoványra épített hamis következtetéslánc fenntarthatósága érdekében ráutaló magatartásnak, a finnugrizmus hitelét rontó bizonyítéknak számít. 


És több hasonló példa is akad.


Egyszer egy nyelvész, akinek a nevére már nem emlékszem, azt mondta nekem, hogy a matematika a nyelvészetben nem használható. Ez nyilvánvalóan tudományellenes álláspont, mert a matematika minden tudomány területén használható s ha a nyelvészet ehhez valamilyen oknál fogva mégsem megfelelő partner a nyelvészet, akkor ez utóbbi tudománnyal lehet baj. Érteni vélem ugyanis, hogy mire gondolhatott a nyelvészünk. Ha például egy matematikus a magyar tar szó rokonságát keresné a világ szótáraiban egy szoftver segítségével, akkor egy vérbeli nyelvész megtilthatná neki a sumer tar figyelembe vételét, hiszen - mint tudjuk - a sumer rokontalan szigetnyelv. Ugyanakkor esetleg javasolná a csuvas tar rögzítését annak ellenére, hogy a csuvasban nincs tar, csak taz, ám - mint tudjuk - régen feltehetően volt, csak kiveszhetett. Vagyis a nyelvészet a valóság helyett esetleg csak a következtetésláncokon alapuló, bizonyíthatatlan délibábjait erőltetné a matematikára. 

 

8. ábra. Szkíta Isten szójel (Pazirik), a szó a Borüszthenész "Bor Isten" folyó nevében is fennmaradt

 

 

Összegzés

 

Csúcs Sándor így foglalja össze a helyzetet: "Világosan érzékelhető, hogy az utóbbi években (nagyjából a rendszerváltás óta) új erőre kaptak az alternatív (vagyis a finnugor nyelvrokonságot tagadó) elméletek. Évről évre egyre több, ezeket az elméleteket propagáló könyv, újságcikk és más írás jelenik meg, és az alternatív elméletek hívei egyre többet szerepelnek a rádióban és a tévében is. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy az alternatív elméletek elkötelezett híveit lehetetlen meggyőzni tévedésükről. Lehetetlen, annak ellenére, hogy ezek az elméletek többnyire egymással sem egyeztethetők össze. Ők hisznek, mert hinni akarnak az elméletükben, és hitüket semmiféle tény vagy bizonyíték nem ingatja meg. Ezért számomra reménytelen és bizonyos fokig felesleges fáradozásnak tűnik a számtalan alternatív elmélet részletekbe menő cáfolata."

 

Több tévedés is van e néhány mondatban. 

 

Például "az elméletek többnyire egymással sem egyeztethetők össze" érv értelmetlen. Az alternatív elméletekkel szemben olyan követelmény nem állítható fel, hogy meg kell egyezniük egymással. Az akadémikus szerzők is eltérnek néha egymástól, mert ez a természetes. Elegendő, ha egy-két gondolat helytálló az alternatívok terméséből, már akkor érdemes odafigyelni rájuk, mert előre vihetik a tudományt. 

 

Nem különb az "ők hisznek, mert hinni akarnak" gondolat sem. A tudományban ugyanis nem nagy a jelentősége annak, hogy ki mit hisz, ha ellenőrizhető bizonyíték is létezik. A hieroglifikus írásemlékek léte sem hit kérdése. Aki figyelembe veszi, az többet tud, aki nem veszi figyelembe (azaz nem tud eleget), az meg fantáziálhat a hitről, vagy a "kis nép nagy álma" szindrómáról.

 

"És hitüket semmiféle tény, vagy bizonyíték nem ingathatja meg" - írja a professzor úr, de ennek elmulasztja bármiféle alátámasztását mellékelni. A zért hivatkozik a hitre, mert nem hajlandó tudomásul venni az írástörténet kínálta tudást.


Én a magam részéről alig várom, hogy a közös magyar-indián jelek amerikai jelneveinek kiderítése céljából indítandó, MTA által szervezett kutatás eredményét kézbe vehessem. E helyett eddig csak sanda gyanúsításokat kaptam (hinni akarásról és a "kis nép nagy álmáról"), valamint a finnugrista jelzőket (a dilettánstól az elmebetegig). 


Persze némi joggal tartok attól, hogy ez az MTA egyelőre nem fog expedíciót indítani Amerikába az indián jelnevek tisztázása érdekében. Róna-Tas András ugyanis annak idején meghatározta azon földrajzi terület határait, amelyen belül a magyar őstörténet kutatható. Nyilván azon a bátorságot igénylő alapon, hogy ő és tudománya a magyar őstörténet kezdeteivel nyelvész létére is tökéletesen tisztában van. Vásáry István legutóbbi rováseredeztetése azt bizonyítja, hogy ez a korlát azóta is körülveszi az akadémikus tudomány számára engedélyezett terepet és persze meghatározza a kudarcaikat is. 


Van egy ezzel ellentétes gondolat is. Éppen Csúcs Sándorral egyeztünk meg ugyanis abban, hogy ha igaza van a genetikusoknak és a Homo sapiens sapiens egyetlen családból alakult ki belátható időn belül, akkor a ma ismert nyelveket ősrokonság fűzheti össze. Azaz mégis csak vizsgálható és vizsgálandó az indián-magyar etnokulturális kapcsolatok kérdésköre, ezen belül is elsősorban a nyelvi, genetikai és jelkincsbéli egyezések.


Hogy a két ellentétes gondolat közül melyik, mikor és mennyiben bizonyul erősebbnek, az a jövő titka. Mindenesetre a változás igényével alakult Magyarságkutató Intézet csak Szibéria kutatását tűzte ki célként, az indiánokkal (egyelőre?) nem foglalkozik, pedig az indián történet és kultúra ismerete segítheti Szibéria történetének kutatását is. 


A munkát e téren továbbra is folytatom a segítőtársaimmal, a "tudósok" meg osztogatják majd érte a finnugrista jelzőkészletet (a dilettánstól az elmebetegig), hozzátéve a megalapozatlan gyanúsítgatásaikat. Azaz ki-ki azt teszi a jövőben is, amire a tudományából és a becsületéből futja. 


Örömmel olvastam, hogy a professzor úr egy A finnugor nyelvrokonság munkacímű köteten dolgozik, amelynek egyik fejezete az alternatív elméletekkel foglalkozik majd. A kötet megjelenését ezért is kiemelt érdeklődéssel várjuk. Természetesen a professzor úrnak ez a könyve akkor lesz igazán érdekes, ha válaszol benne a felvetett kérdésekre:


- Miért tagadja a finnugrizmus a hun-magyar azonosságot, ha nem ismeri a hun nyelvet?


-  A finnugrizmus miért nem hajlandó kutatni és ismerni a magyar hieroglif írással írt korai szkíta, hun, avar stb. szövegeket, ha ezek új és jelentős forráscsoportot jelentenének a nyelvtörténet számára? 


- Miért zárkózik önmagába a finnugrizmus, amikor a kritikusokkal való vitában előre léphetne a tudomány?


Természetesen a most elemzett írásától eltérően pontosabban kellene visszaidéznie a forrásait: 


- Fentebb láttuk, hogy ha én azt mondtam, hogy keveset ismerünk a szkíta nyelvből, akkor ezt a professzor úr úgy adta vissza, hogy szerintem sem ismerünk semmit a szkíta nyelvből. Egy nyelvésznek kellene elmagyaráznom a különbséget?


- A professzor úr nekem tulajdonítja a tudománytalannak minősített "magyar a világ legrégebbi nyelve, amely az összes többire jelentős hatást gyakorolt" gondolatot, ám egy szóval sem tér ki arra, hogy ismereteink szerint a magyar hieroglif írás jelei már a kőkorban el voltak terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig. 


Lehetne pontosabban és tisztázó jelleggel?

 

 

Jegyzetek


(1) Korábban is cseréltünk már eszmét hasonló módon.

(2) Az asztalon lévő, a Szent Korona mervi születéséről írt dolgozatomra pillantva értette meg, hogy szerintem a magyarok és a szabírhunok azonosak, amire azt mondta, hogy ha én így gondolom, akkor nekünk nincs több tárgyalnivalónk és ajtót mutatott. Amikor azonban azzal védekeztem, hogy forrás is van rá és azt éppen a barátja, Katona Tamás közölte, akkor meglepődött és még vagy másfél órán keresztül beszélgettünk. Pontosabban ő beszélt, én meg szóhoz sem jutottam.


(3) Az erdélyi székely falvakban nem azért vannak csak román nemzetiségű rendőrök, mert székelyt nem vennének fel rendőrnek, hanem mert a székelyek becsületesek és 100 évvel az elcsatolás után sem hajlandók szerepet vállalni a román megszállásban.


(4) A nyelvtudománynak nem a nemzeti, hanem a tudományos célokat kell követnie. A tudományos célok követése azonban megegyezik a nemzeti célokkal, mert a nemzetnek semmiféle hazudozás nem felelhet meg. Ebből következően a nemzeti célokat csak egy áltudomány sértheti meg.


(5) Természetesen nem az a cél, hogy népszavazás döntsön el tudományos kérdéseket, hanem az, hogy minden felmerülő kérdésben szülessen tudományos igényű válasz, az akadémikus áltudomány bajnokai ne bújhassanak a mellébeszélés és hallgatás spanyolfala mögé.


(6) Róna-Tas András, Sándor Klára és Szentgyörgyi Rudolf dolgozataiban is tapasztaltuk, hogy magabiztosan kijelentik: a hunok nem azonosak a magyarokkal, a székely írás nem lehet hun eredetű, miközben beismerik, hogy a hunok nyelvéről és írásáról fogalmuk sincs. 


(7) Ez nem is feltétlenül igaz. Hiszen a magyarság azon népek közé tartozik, amelyiknek - talán csak a számítástechnikát kivéve - saját szaknyelvei vannak. A neten automatikus fordítást kapunk pl. angolról magyarra s ez sem történik meg minden nyelv esetében. Az orvosaink nem csak latinul, hanem magyarul is  el tudják mondani, hogy mi bajunk van. Ennek megfelelően minden szakmának magyar nyelvű szakkönyvei vannak. Nem is gondoljuk, hogy ez a helyzet a nagyhatalmakra jellemző és hogy a valóban kicsi európai országoknál ilyesmi nincs, ők lassan a nyelvváltás küszöbére sodródnak. Azért alakult így a hazai helyzet, mert valamikor nagyhatalom voltunk s a szakmák hozzászoktak a magyar nyelv használatához, a szerzők pedig önmaguk kizsigerelésével is biztosítják e hagyomány folytatását. Amiből tárgyunk szempontjából ama kérdés érdekes, hogy ugyan mi teszi a nagy népet: a lélekszám, a terület, vagy a kultúra és a történelem? 


 

 

9. ábra. Krími szkíta korona az Isten szóval (jobbra lent a megfelelő székely jelek)

 

 

Irodalom


Csúcs Sándor: Viszonyunk az alternatív nyelvrokonításhoz Folia Uralica Debreceniensia, 13. szám, 149. oldal, a Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszékének Kiadványai, készült a Debreceni Egyetem Könyvtárának sokszorosító üzemében, Debrecen, 2006. 


Tóth István: A nagy ősanya sarjai, Móricz János Kulturális Egyesület, 2019. 

 

Sándor Klára "cáfolatának" cáfolata a hun-magyar írás kérdéskörben

 

Szentgyörgyi Rudolf szerint a hun eredetnek nincs helye a nyelvtudományban

 

 

Varga Géza: Így írtok ti magyar őstörténetet, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest.

 

Varga Géza: Magyar hieroglif írásÍrástörténeti Kutatóintézet, Budapest.


Varga Géza: A borjú elbődülése, a finnugrista jelzőosztogatás és a tudományos igényű kritika

 

10. ábra. Szkíta papnök, kezükben Isten olvasatú hieroglifákkal

 

Hozzászólások

Tóth Imre (nem ellenőrzött)

2019. 03. 14., cs - 14:59

"Egyszer egy nyelvész, akinek a nevére már nem emlékszem, azt mondta nekem, hogy a matematika a nyelvészetben nem használható. Ez nyilvánvalóan tudományellenes álláspont, mert a matematika minden tudomány területén használható s ha a nyelvészet erre valamilyen oknál fogva mégsem felel meg optimálisan, akkor a nyelvészettel lehet baj. Érteni vélem ugyanis, hogy mire gondolhatott a nyelvészünk. Ha például egy matematikus a magyar tar szó rokonságát keresné a világ szótáraiban egy szoftver segítségével, akkor egy vérbeli nyelvész megtilthatná neki a sumer tar figyelembe vételét, hiszen - mint tudjuk - a sumer rokontalan szigetnyelv. Ugyanakkor esetleg javasolná a csuvas tar rögzítését annak ellenére, hogy a csuvasban nincs tar, csak taz, ám - mint tudjuk - régen feltehetően volt, csak kiveszhetett. Vagyis a nyelvészet a valóság helyett esetleg csak a következtetésláncokon alapuló, bizonyíthatatlan délibábjait erőltetné a matematikára."
Telitalálat! Pontosan ez a helyzet.

Kedves Imre!

Köszönöm a figyelmedet! Azért könnyű egyetértenünk, mert a finnugrizmus olyan, amilyen. Nem a mi látásunkkal van baj, hanem ezzel a nem megbízható társasággal.

Üdvg

 

 

Új hozzászólás