Amikor a NATO elkezdte bombázni Jugoszláviát

HungaryFirst küldte be 2019. 03. 23., szo - 19:28 időpontban

Holnap lesz húsz éve, hogy a NATO elkezdte bombázni Jugoszláviát. S bizony, ez korszakhatár volt a szervezet addigi ötven éves történetében. A bevett nemzetközi normákon átlépve ugyanis először támadott meg egy szuverén államot. Itt bizony már nem Milosevicsről volt szó, hanem a befolyásról, a térnyerésről.

Ennek a lépésnek máig ható következményei vannak. Például az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) akkori igazgatója, bizonyos Vlagyimir Putyin akkor vesztette el maradék, a Nyugattal kapcsolatos illúzióit. Oroszországban valójában ekkor tört meg a ’90-es évek nyugatos, utólag már nyugodtan mondhatjuk, romantikus külpolitikai kurzusa.

Ekkor kezdődött meg Koszovó államiságának megalapozása is. Természetesen a humanitárius katasztrófa megelőzésének jegyében. Innen aztán már csak egy ugrás a Krím. A bombázások megkezdése után néhány nappal írtam ezt a cikket. Csendőrszerepben volt a címe, s nagyon nem tetszett az akkori magyar kormánynak, amely számára emlékeim szerint akkor mintha nem lett volna olyan fontos a szuverenitás.

Lényegében kudarcként értékelhető a NATO Jugoszlávia elleni légicsapásainak első öt napja. A politikai célt, a koszovói békemegállapodás elfogadásának kikényszerítését nem érték el a támadások, s katonai szempontból is több meglepetés érte a brüsszeli stratégákat. A jugoszláv légvédelem feltűnő passzivitása ugyanis feltételezni engedi, hogy a rendszer fontos elemeit igyekeznek megmenteni. Az erősödő koszovói hadműveletek pedig azt jelzik, hogy a szerb hadsereg koszovói albánokkal szembeni csapásmérő képessége sem gyengült meg.

Ez utóbbi s a menekülők újabb tízezrei egyelőre arra mutatnak rá, hogy a nemzetközi közösség azt provokálta ki, amit valójában el akart kerülni. A humanitárius katasztrófát

A konfliktus ugyanakkor, mint a két MIG-29-es Bosznia feletti lelövése is bizonyítja, már most sem mindig tartható Jugoszlávia keretein belül. A későbbiekre nézve pedig komoly veszély, hogy Belgrád meggyengítése nemcsak a koszovói albánok önbizalmát növelheti meg, s rángathatja bele a konfliktusba Macedóniát is, de elérkezettnek láthatják az időt a leszámolásra Boszniában is a szerb állam ellenfelei. Ezzel egy időben a hidegháború utáni, nemzetközi konszenzuson alapuló válságkezelés felrúgása – az ENSZ felhatalmazása nélküli cselekvés -, továbbá Moszkva és Peking érdekeinek látványos félresöprése mérgezi a világpolitikai légkört. Így már eddig is láthatóan több probléma keletkezett, mint amennyit egy ilyen légicsapás sorozattal meg lehet oldani.

A NATO csapdába került. Koszovó esetében a tétlenség mindennél veszélyesebb, de az is, hogy e drámai etnikai konfliktusból a bombák és rakéták aligha jelenthetnek kiutat. „Ha az észak-atlanti szövetség nem akarta elveszteni hitelét, nem maradt más választása, mint amit mindenáron el akart kerülni” – írta a Neue Zürcher Zeitung. Sokáig abban a reményben ringatta magát, hogy ezúttal légicsapások nélkül sikerülhet elérni a megállapodás elfogadtatását. Ez stratégia kudarcot vallott. S mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung megjegyzi, általa nem Milosevics vált a NATO foglyává, hanem a legerősebb katonai szövetség a szerb népvezér túszává.

 

Teljes cikk: Stier Gábormoszkvater.com

Új hozzászólás