Az "olasz korsó" motívum és általában a magyar növényi ornamentika eredete

Varga Géza küldte be 2019. 04. 05., p - 15:38 időpontban

 

 

1. ábra. Edényből (olasz korsóból) kinövő tulipánszerű virág egy magyar népi hímzésen (balra) és egy hun eredetű frank turulról (jobbra)

 

 

Növényi ornamentikánk eredete a Magyar Néprajzi Lexikon szerint

 

A Magyar Néprajzi Lexikon szócikke így tájékoztatja az olvasót: "a magyar növényi ornamentika stilizált növényi elemekből összetett díszítmény, fő meghatározója a népművészet egyik legelterjedtebb irányzatának, mely a népművészet története előrehaladott szakaszán Európa nagy részén, így Magyarországon is, uralkodóvá, sőt kizárólagossá vált. A növényi ornamentika legfontosabb motívumai és alapkompozíciói a közel-keleti ókori civilizációkban jöttek létre, a növénytermesztés eredményességét célzó mágikus kultikus szereppel. A kezdetben természethűségre törekvő növényábrázolásokat esztétikai igénnyel a legalapvetőbb jegyekre redukálva, ekkor kristályosították ki a növényi ornamentika motívumainak évezredeken át továbbélő alaptípusait. Ezek egyike a későbbi rozetta és rózsa fő formájának az előzménye, a centrális szerkesztésű, ún. fölülnézetes virág, melynek négyszirmú változatai már az i. e. 4. évezredből adatolhatók (ún. lótusz-motívum). Másik fontos alaptípus az oldalnézetes virág – eredetileg inkább levélcsokor –, a későbbi liliomnak és tulipánnak is előképe, lant alakú vagy levélkékből összetett stilizálásban. A növényi ornamentika alapkompozícióinak a leglényegesebbike is ekkor alakult ki: a stilizált életfa, világfa tulajdonképpen termékenység-szimbólum. Ez a középtengelyre szimmetrikus felépítésű, többnyire 3–5 ágú fa vagy bokor, melyből, miután idővel eredeti vallási tartalmát elveszítette, a későbbi népművészetben is tovább öröklődő virágtő alakult. A növényi ornamentikának eközben állandósultak bizonyos figurális velejárói is; a szent fa két oldalán szimmetrikus megfelelésben elhelyezkedő őrzőállatok közül a tovább élés szempontjából a páros madár említendő. Ezen kompozíciók mellett létrejöttek az i. e. I. évezredre a növényi elemek dekoratív elrendezésének más sémái is, így a ritmikusan hullámos inda, a hajlataiban többnyire azonos vagy páronként ismétlődő virág-, szőlőfürt vagy levélmotívummal. Európában többféle módosulásban és különböző csatornákon érkeztek a növényi ornamentika elemei, jelentős volt pl. Bizánc közvetítő szerepe. Összefüggő ornamentális rendszerként nagyrészt a keresztes háborúkat követően terjedt a növényi ornamentika. Ebben a már tisztán díszítő funkciójú növényi ornamentikában a virágoké a vezérszerep, miközben körük kibővült és a kerti virágokká átértékelt korábbi motívumok mellé nagyhatású újabbak társultak, mint a gránátalma, szegfű. Ezt a virágornamentikát elsőként az olasz iparművészet fogadta be; a meghonosodás korszakára utalva, az olasz szakirodalom „gótikus virágos”-nak mondja. Európai továbbterjedéséhez nagyban hozzájárultak a 15–16. századtól a kéziratos és nyomtatott olasz, német és más mintalapok, ill. mintakönyvek. Magyarországon a jellemző virágkompozíciók legkorábban a 14–15. századi ötvösműveken, főként az olasz indítás nyomán kibontakozó sodronyzománcos gótikus emlékeken jelentek meg (pl. Suky-kehely, 1440 körül). Szélesebb körben a reneszánsz idején vált közkeletűvé ez a növényi ornamentika Magyarországon (virágos reneszánsz). Az ezen kor ízlésének megfelelő átfogalmazás a motívumra és a kompozíciókra egyaránt kiterjedt. Ezek közt 1480 körül jelent meg, hamar kedveltté válva, a virágcsokornak vázába állítása (olasz korsó). Csatlakoztak ehhez a növényi ornamentikához olyan tipikusan reneszánsz motívumok is, mint a stilizált levélkoszorú (olasz koszorú)."

 


2. ábra. Magyargyerőmonostori kályhacsempe az égig érő fa ábrázolásával, ágai között a hieroglifikus Jó ős mondattal, az olaszoknál hiába keresnénk ilyen hieroglifikus mondatokat


 

 

3. ábra. Veleméri rajzos sindü az égig érő fa ábrázolásával, tetején a székely írás "us" (ős) és a magyar hieroglif írás ős szójelével (balra), a sindürajz köztéri szobor változata Kercaszomor főteréről (Szerváciusz István alkotása), alatta a hettita "Isten" és a székely "us" (ős) szójel


 

 
A Néprajzi Lexikon téved


A néprajztudomány hivatalos (1) álláspontjának számító leírás a tagadhatatlan érdemei mellett néhány hibával is rendelkezik.


A Magyar Néprajzi Lexikon szócikkének fontos megállapításai:


- "A magyar növényi ornamentika ... fő meghatározója a népművészet egyik legelterjedtebb irányzatának". 


Azt azonban hozzá kell tenni, hogy az ősvallás az égig érő fát azonosította az Istennel (amint azt Berze Nagy János is megállapította már) s a növényi motívumok eredetileg az égig érő fa és az ősvallás Istenének jelképei voltak. A magyar népművészet növényi ornamentikája - az olasszal ellentétben - jelszerűvé vált, szójeleket tartalmaz és elolvasható mondatokat rögzít (2. ábra). A magyar növényi ornamentika alapjai tehát nem reneszánsz kori olasz hatásra, hanem a magyar ősvallás évezredeire vezethetők vissza.   

- "A növényi ornamentika legfontosabb motívumai és alapkompozíciói a közel-keleti ókori civilizációkban jöttek létre, a növénytermesztés eredményességét célzó mágikus kultikus szereppel." 


Az ornamentika valóban megtalálható a közel-keleti ókori civilizációkban is, ám az állítást ki kell egészíteni azzal, hogy a sztyeppi szkíta és hun kultúrában, sőt az emerikai indiánoknál sem ismeretlen. A szerepe is mágikus kultikus volt, ám eredetileg nem az ókori növénytermesztés eredményességét, hanem a kőkori világleírást szolgálta. 

 

 

4. ábra. A magyar koronázó palást őrmadarak között álló, jó szár Isten (mai magyarsággal: Jóságos úristen) alakban elolvasható hieroglifikus tulipánja az égig érő fa jelképe

 


- "Európában többféle módosulásban és különböző csatornákon érkeztek a növényi ornamentika elemei, jelentős volt pl. Bizánc közvetítő szerepe. Összefüggő ornamentális rendszerként nagyrészt a keresztes háborúkat követően terjedt a növényi ornamentika."


A sztyeppi előzmények jóval megelőzték a keresztes háborúk korát (4. és 5. ábra).


 

 

5. ábra. Azerbajdzsáni tulipán őrmadarak között, a hun korból

 


- "Ezt a virágornamentikát elsőként az olasz iparművészet fogadta be. ... Magyarországon a jellemző virágkompozíciók legkorábban a 14–15. századi ötvösműveken, főként az olasz indítás nyomán kibontakozó sodronyzománcos gótikus emlékeken jelentek meg (pl. Suky-kehely, 1440 körül).


Azt, hogy a magyarság a sztyeppéről hozta magával az istennel azonosított (általában elolvasható tulipánnal jelképezett) égig érő fa tiszteletét, több példa is igazolja (8-10. ábra). Vannak elolvasható növényi ábrázolások, amelyek jóval korábbiak az olasz párhuzamoknál (6. ábra). Ráadásul az olaszoknál sohasem jelenik meg a magyar hieroglif írás jeleivel elolvasható növényi ornamentika, ami a szkítáknál is, az avaroknál is, meg a honfoglaló magyaroknál is kimutatható. Az elolvasható, jelszerű tulipán igen régi és rendszerszerűen csak a magyarságnál valamint szkíta, hun, avar őseinknél használták. 

 

 

 

6. ábra. Paziriki, Isten alakban elolvasható, tulipánszerű növényi ornamentika (balra) és szkíta papnők, kezükben az Isten elolvasható, tulipánszerű jelképével (jobbra)

 

 

- "Szélesebb körben a reneszánsz idején vált közkeletűvé ez a növényi ornamentika Magyarországon (virágos reneszánsz). Az ezen kor ízlésének megfelelő átfogalmazás a motívumra és a kompozíciókra egyaránt kiterjedt. Ezek közt 1480 körül jelent meg, hamar kedveltté válva, a virágcsokornak vázába állítása (olasz korsó)." 

 

Ezzel szemben az 1. ábrán látható (minden bizonnyal hun eredetű, vagy hun hatásra készített)  frank turul égig érő fát szombolizáló növénye már jóval korábban is edénybe van állítva, tehát bizonyosan nem 1480 után és nem olasz hatásra alakult ki az "olasz korsó" ábrázolási konvenció. 

 

Összefügg az edény szerepeltetése a fa/virágcsokor alatt azzal, hogy az edények archaikus díszítése az Édent idézi, az égig érő fa az ősvallási képzetekben az Éden közepén áll. Az archaikus díszítésű edények elolvasható jelképrendszere a Teremtésre és a Teremtőre emlékeztet, a magyar edény szó - a fentiekkel összefüggésben - az Éden rokona. 

 

 

 

7. ábra. Muraszombati tejesköcsög és szentgyörgyvölgyi tál a szár "úr" olvasatú égig érő fával, a rokon ábrázolások seregével együtt arra utalnak, hogy a jelszerű égig érő fa és az edény a magyar kultúrában régen és szorosan összetartozó fogalmak

 

 

Az Édent felidéző edény joggal társul az Éden közepén elképzelt égig érő fa ábrázolásához. Ám ezt a társítást a magyar ősvallási jelkultúra talaján állva (az edény és az Éden szavak rokonságára gondolva) a legkönnyebb magyar környezetben kialakultnak gondolni.

 

 

 

 

8. ábra. A nagyszentmiklósi kincs egyik részletrajza László Gyula nyomán, a fejtetőn a hieroglifikus Isten szójel

 

 

 

9. ábra. A Nagy Károly által az avaroktól elrabolt aranytárgyak egyikének, a conques-i Szent Fides szobor koronájának Isten olvasatú részlete

 

 

 

 

 

 

 

11. ábra. A csempeszkopácsi templom freskójának Atyaisten alakban elolvasható részlete (fent), a hieroglifák (középen) és legalul a nékik megfelelő székely "ty" (atya), "us" (ős) és "nt/tn" (ten) jelek



 


12. ábra. A csempeszkopácsi templom kapubélletének Isten országa olvasatú hieroglifikus mondatjele


 

 


13. ábra. Az énlakai unitárius templom rovásírásos mennyezetkazettájában kétszer is szerepel az unitáriusok kedvenc bibliai idézete, egyszer betűzve Egy az Isten alakban, egyszer pedig a kazetta sarkaiban szójelekkel írva Egy isten alakban, ez a bilingvis-szerű előfordulás bizonyítja, hogy a fenti ábrákon bemutatott tulipánszerű növényi ornamentikákat is jól olvastuk el a magyar hieroglif írás segítségével



 


 14. ábra. Vas megyei hímzés "olasz korsó" mintával, a korsóból az Egy isten olvasatű égig érő fa nő ki


 

Az "olasz korsó"-ból az Istennel azonos, kettős kereszt alakú égig érő fa nő ki. A kettős kereszt alakú szár az Egy jele, az Isten alakban elolvasható fenti tulipánszerű mondatjellel együtt a fa Egy isten alakban olvasható el (14. ábra). A korsó füleit külön hímezték, hogy az Ak ügy (mai magyarsággal: "Heraklész folyó") olvasatot adja, ami a Tejút egyik korabeli elnevezése lehet. A korsó szája a lyuk/Lyukó hieroglifával azonos, amivel azt jelezték, hogy az élet forrása a hun korban is tisztelt Lyukó napisten. Azok a régészeti leletek, amelyeken egy lyuk/Lyukó jelhez egy fizikai lyuk is társul, a magyar etnikumjelzők, mert a két koncentrikus kör csak a magyar írásban lyuk jelentésű (14. és 15. ábra). Ezek az összefüggések kizárják a fenti "olasz korsó" motívum idegen eredetét. 


 

 

15. ábra. Szentgyörgyvölgyi korsó, amelynek a szája azonos egy lyuk/Lyukó jellel, akár a 14. ábrán látható hímzett korsóénak

 

 


 



16. ábra. Noin Ula-i hun lelet, a lyuk/Lyukó jel közepében lévő fizikai lyuk nem csak azt bizonyítja, hogy a hunok magyarul beszéltek, hanem azt is, hogy a 13. ábrán látható hímzett "olasz korsó" szimbolikája és jelkészlete nem olasz, hanem hun eredetű



 

Összefoglalás

 

A magyar népművészetre jellemző növényi ornamentika (a tulipántisztelet, az "olasz korsó" motívum stb.) a magyar ősvallás szolgálatában állt évezredeken át. A jelekhez kötődő ornamentikát a magyar (szkíta, hun, avar) nép alakította ki az ősvallás szolgálatában. A régészeti leleteken lévő, jelszerű ábrázolások magyar nyelven való elolvashatósága, a jeleknek a magyar hieroglif írás jeleivel való azonossága kellőképpen bizonyítja a magyar eredetüket. A növényi ornamentika tisztelete és alkalmazása más népekhez is átkerült, az elolvashatóság azonban (a reneszánsz idején) kizárólagos magyar sajátosság. A meroving és frank tárgyakon lévő, magyarul elolvasható hieroglifikus szövegek hun és avar eredetűek, a magyarul elolvasható "olasz korsó" motívum viszont nem olasz eredetű. Az indián párhuzamok arra utalnak, hogy a jelszerű, elolvasható ősvallási tartalmat hordozó növényi ornamentika már a preszkíta és a prehun korban kialakulhatott Szibériában. A magyar népművészet tárgyain magyar tartalom jelenik meg a reneszánsz divatnak megfelelő formában.

 

A Magyar Néprajzi Lexikon vonatkozó állításai felülvizsgálatra szorulnak. 

 

 

 

17. ábra. A magyar hieroglifák segítségével Dana isten alakban elolvasható növényi ornamentika egy acoma agyagedényről (nem lehetünk biztosak benne, hogy a magyar hieroglifákkal az indián olvasathoz jutunk el)

 

 


Jegyzet


(1) Természetesen a néprajztudomány területén sem létezhetne hivatalos álláspont, hiszen - elvileg - minden kutatónak saját, egyéni véleménye lehet. A tudományos fejlődés is rendre azt bizonyítja be, hogy újabb adatcsoportok felfedezése esetén a korábbi tudományos nézeteket módosítani kell. 


A gyakorlat mégis az, hogy vannak olyan nézetek, amelyek hivatalos álláspontként viselkednek. Közös ismertetőjelük, hogy - szerintük - a magyar kultúra minden számottevő eleme idegen népektől való átvétel. Az elmúlt átkosokban e nézetek kerülhettek be a lexikonokba. 


Ilyen hivatalos, vagy preferált nézet a lexikonból fentebb idézett téveszmecsokor is. E "hivatalos" nézetek legfeltűnőbb jellemzője, hogy elhallgatják a magyar kultúra valódi gyökereit, szkíta-hun alapozását és jellemzőit. 



Irodalom

 

Acoma agyagdoboz a Magas kövön ragyogó Dana isten mondattal

Frank turul magyar hieroglifákkal

 

 

Növényi ornamentika (Magyar Néprajzi Lexikon szócikk)

 

 

Új hozzászólás