II. Rákóczi Ferenc halála

Cabe Ferrant küldte be 2019. 04. 08., h - 18:47 időpontban

284 esztendeje, 1735. április 8-án, Rodostóban elhunyt II. Rákóczi Ferenc magyar főnemes, a Rákóczi-szabadságharc vezetője, erdélyi fejedelem, birodalmi herceg.

Halála előtt intézkedett hátrahagyott családja és bajtársai érdekében. Mindegyikükről megemlékezett valami adománnyal 1732. október 27-én kelt végrendeletében. A nagyvezírnek és Franciaország konstantinápolyi követének külön levélben kötötte lelkére, hogy holta után ne feledkezzenek meg az elárvult bujdosókról.

Testének belső részeit a rodostói görög templomban, szívét Franciaországban, Yerres város templomának temetőkertjében temették el, amely fölé 1737-ben a kolostor priorja ezt a feliratot vésette latinul:

"E kolostor temetőjében fekszik a szent életű II. Rákóczi Ferencnek, Isten kegyelméből a szent római birodalom hercegének, Erdély fejedelmének, a magyar királyság részei urának s a székelyek grófjának szent szíve, ki az isteni gondviselés csodálatos rendeléséből az élet különféle viszontagságain keresztül vezéreltetve, elnyugodott az Úrban, a Boszporusz melletti Rodostóban, a világ üdvének 1735. évében, április hónap 8. napján, életének 60. esztendejében.”

A szatmári béke - a Rákóczi-szabadságharcot lezáró békeszerződés, amelyet 1711. április 30-án kötött meg Károlyi Sándor a szövetkezett rendek képviseletében, III. Károly király megbízottjával, Pálffy János császári főparancsnokkal, II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem távollétében, aki ekkor éppen az orosz I. Péter orosz cárral tárgyalt - Rákóczira nézve a körülményekhez képest kedvező volt. Kegyelmet biztosítottak neki és vagyonát is megtarthatta volna, ha három hét alatt leteszi a hűségesküt.

Ha nem akart volna az országban maradni, Lengyelországba távozhatott volna. Ő azonban nem fogadta el a béke feltételeit; nem bízott az udvar őszinteségében és érvénytelennek gondolta Pálffy felhatalmazását I. József magyar király időközben bekövetkezett halála miatt.

Lengyelországban pedig korona várta. A lengyel rendek kétszer is fölajánlották neki a lengyel koronát. Megválasztását az orosz cár is támogatta, ő mégsem fogadta el. Nem volt maradása…

1712. november 16-án Lengyelhonból Angliába hajózott, de itt nem látták szívesen. A bécsi udvar tiltakozása miatt Anna brit királynő nem is fogadta. A következő állomás Franciaország volt. A fejedelem a francia udvarnál, bár hivatalosan nem ismerték el, nagy kegyben állott, azonban XIV. Lajos 1715. szeptember 1-jén bekövetkezett halála után már itt sem érezte jól magát.

1717-ben III. Ahmed szultán kereste meg, hogy szervezzen kurucokból és hazai ellenállókból újabb felkelést, ehhez katonai segítséget, valamint 2 és fél millió aranyat ígért. Nem véletlenül A törökök éppen „szokásos csetepatéik” egyikét vívták az osztrákokkal, minden segítség jól jött volna nekik. Bár a szervezkedés nagy erőkkel folyt, nem járt eredménnyel. A Magyarországra behatoló török seregek között voltak kurucok, ők azonban nem voltak képesek újabb megmozdulásra bírni az embereket.

Esterházy Antal akciója Erdélyben is kudarccal végződött, mert a tatárokkal érkezett kurucokat a lakosság ellenségesen fogadta. A betörő tatárok inkább barbár pusztítók, semmint szövetségesek voltak az utolsó tatárjárásban.

Nem volt túl jó ötlet a török szultánnal egy tálból cseresznyézni… Az viszont mindenképp a szultán javára írható, hogy 1718. július 21-én megkötött pozsareváci békében a Porta kereken megtagadta a bujdosók kiadatását. A császári követ még két év múlva is követelte kiadatásukat, de a szultán becsületére és a Koránra hivatkozva kijelentette, hogy ilyen becstelenségre nem vetemedik.  

Csak annyit tett, hogy a bujdosókat a fővárostól kissé távolabb fekvő Rodostóba telepítette. A fejedelem ebben a Márvány-tenger melletti városban rendezte be új otthonát. Egész kis magyar kolónia alakult körülötte, akik közül nem egy magára vehette Mikes Kelemen szavait: „énnekem semmi okom nem volt hazámból kibujdosni, csak az, hogy nagyon szerettem a fejedelmet”.

Holttestét hű kamarása, Mikes Kelemen a porta engedélyének megérkezte után, 1735. július 6-án Konstantinápolyba vitte, és az ottani galatai, akkor a jezsuiták kezén lévő St. Benoît-, azaz Szent Benedek-templomban helyezte el - végakaratának megfelelően édesanyja, Zrínyi Ilona mellé.

Kép: Rákóczi Rodostóban Liezen-Mayer Sándor festményén
Forrás: Wikipédia

 

Új hozzászólás