Vad magyarok és a jámbor vándornépek

Turi Török Tibor küldte be 2019. 05. 07., k - 19:34 időpontban

 

A Keszthely melletti Fenékpuszta római kori erődítményénél formás fakeretbe foglalt ismertetőn olvastam: „…Többszöri támadás érte, de mindannyiszor újjáépítették. Csak a honfoglaló magyarok támadását nem élte túl, pusztulása valószínűleg nekik tulajdoníthatók. Köveit széthordták…”

Tehát a IV. században épített erősség a rómaiak után még több száz éven keresztül kiszolgált számos népvándorláskori békeszerető nációt, de honfoglaló eleinkkel már nem bírt. A 15 hektáron elterülő gigantikus építmény falai közel három méter vastagok voltak, és negyvennégy égbeszökkenő toronnyal bírt, a szittyák azokat mind-mind szétszórták?!

Hihető, mert sátrakhoz szokva nem fülledt foguk a kőépületekben meghúzódni, mi több, a portyákhoz elengedhetetlen erőnlétet kőhordással, kődobálással, egyszóval a több ezer köbméter matéria – helyéről mindenáron való – kimozdításával érték el. A Magna Hungáriától kezdve sem Etelközben, sem Levédiában nem állt módunkban több mázsás mészkőtömbökön lovagolni, azokat a nyereg alatt puhítani… Később megtudtam, hogy a város több középületéhez innét került építőanyag. Irigylésre méltó helyzetben voltak a pallérok, hiszen gézengúz eleik oda is hordtak (dobáltak) számos követ. Ilyen hevenyészett tömbökből építhetett akkora templomot a XIV. században Lackfi nádor a Fő térre, és Pethőék, valamint a Festeticsek csodás kastélyokat a XVI–XVIII. sz.-ban.

Vérbulcsúék ráéreztek arra, hogy fél évezred múlva mire is izgulnak maradékaik e vérrel megszerzett hazában!

A keleti gótok és a longobárdok csak addig tudták előttünk a „házirendet”, míg tovább nem álltak, és úgy, mint mi, el nem kezdték ők is bontogatni új hazájukban (példánkon felbuzdulva?), az ottani ókori falakat. A gótoknak az egykori Germánia, a longobárdoknak Észak-Olaszország épületei voltak útban. Fájó, de ilyeténképpen a több ezer agyonkorbácsolt rabszolga vérszagú kőtömbjeinek újrahasznosítása nem tekinthető „hungarikumnak”!

E helytörténetíró úgy lehet a magyarokkal (népével?), mint a „históriagyártó” Jordánes a hunokkal – utálta őket.

A több nyelvre fordított elmarasztalásunk idegen szívre vall – füstölögtem a nagy „tacepaónál” állva, aztán tovább tekertem a Nagyberek felé.

Restellnivalónk nem a hétvezér miatt, hanem ezen mezünkbe bújtatott öngólrugók miatt lehet – gondoltam.

 

                                                                                          Turi Török Tibor

 

 

Az illusztráció a szerző által készített dombormű Keszthelyen, a Kossuth. u. 11. falán.

Új hozzászólás