A földvári Expressz Tábor

Turi Török Tibor küldte be 2019. 05. 09., cs - 21:40 időpontban

 

Ellágyultam, mikor a balatonföldvári lejtőn lassan legurulva megláttam balkézről a hatvanas évekbeli Expressz Ifjúsági Tábor romos kerítését. A permi vöröskő oszlopok úgy ahogy még dacoltak az idővel, de a közéjük szorult vasrácsok, már megadták magukat.

– Hogy néz ki? Ez a városvezetés szégyene! Miért nem bontják le? – mondja párom.

– Ebben én is bűnös vagyok…

– Te is? Mi közöd hozzá?

És akkor a múlt szelencéje felpattant. Lassítok. A lehúzott ablakon a retró korszak bizsergése, trapéznadrággal, fonott nyakkendővel, nejlon ingben, Shadows-al lopakodik a szélvédő és közém.

– A szomszédos Szántódon voltam kajakihordó, a SZOT*-nál – kezdek a történetbe, s már nem is a traffipaxot lesem, mert már az akkori egymás után kötött, liliputi buszban feszítek. Ezek esténként idehoztak minket bulizni, csajozni. Jó zenekarok tolták a Juventust, Echot, olcsó volt a sör, és a lengyel csajok fenomenálisak.

– Na, jól van, az utat figyeld!

– Itt a kerítésen másztunk be, talán ott, ni, ahol már a földön fekszik, – mutattam irányába.

– Te őrült, mindjárt átmész a szemközti sávba!

– Aztán ahogy a lassú alatt cirógattak a szláv cicik, a vadbarom kidobó vállamra tette a kezét:

– Mutasd, légy szíves, a tábori kártyádat!

Aztán kikísértek, jobban mondva kidobtak. Újra bemásztam, és a következő csúcsos fenéktől vert a szívem, majd a „Fiatal szerelmesek” dalára, és az „Atlantiszra”. Újfent ismerős terhet éreztem nyakszirtemen. Kipenderítettek, aztán vissza. (Megvoltunk egymással, mi tagadás…)

– Na, hagyd abba! Állj meg a maszek fagyisnál.

Mikor az áfonya fagyi ráfolyt nőm világos blúzára, kezdtem felengedni a régvolt ringatásából, és már érezni is kezdtem a meggyes joghurt balzsamát.

– Tudod, Margit, milyen boldog lennék, ha újra a kisbusszal zötyöghetnék, a kerítés tetején kirepedne ülepem, és három ötvenért balatoni sör habozna korsómban!...

– Persze, persze, tudod, mit érdemelsz! – ujjával visszaterelte ruhájáról a lila folyást, majd hasonszínű nyelvével elényújtózva, benyelte. Kisvártatva hüvelykéről és a többiről lenyalta a maradékot.

– Mondd!

– Hogy a fél évszázad előtti polska „tündibündid” újból magához szorítson! Hahaha!

 

Epilógus: ahogy az ádáz folt sem jött ki ruhájából, úgy magamból sem tudtam kilúgozni a már arctalan, de máig tizennyolc éves kombinétosokat…

 

                                                                                                                                                                  Turi Török Tibor

 

 

 *Szakszervezetek Országos Tanácsa        

 

 

                                                                                                                                                   

Új hozzászólás