Akkád-e az Isten?

Varga Géza küldte be 2019. 08. 11., v - 20:23 időpontban

Bevezető


Isten szavunk eredete nem csak nyelvészeti, hanem írástörténeti és őstörténeti kérdés is. Ez a cikk erről szól, még ha közben kitérőket kell is tennünk. Szükség van e kérdés szinte folyamatos körüljárására és újratárgyalására, mert egyre újabb írástani, nyelvészeti és egyéb adatok jelentkeznek, amelyek ezt indokolják - s persze az akadémikus téveszmék képviselői is be- beszólnak néha.

 

 

1. ábra. Amúr menti sziklarajz Kr. e. 4000 tájáról, a fejtetőn az Isten hieroglifával (balra), acoma indián edény hasonló hieroglifája (középen) és a kenderesi református templom mennyzetkazettájának Isten mondatjele (jobbra), a "nyelvtudomány" ezeket az előfordulásokat nyilván csak azért nem vette figyelembe az akkád ištēn rokonságaként, mert a konszenzus annyira megveti a székely írásnak és a magyar őskultúrának még a szagát is, hogy el sem tudja olvasni

 


Laszlovszky László ékíráskutató például belenézett az Isten szavunk eredete c. dolgozatomba és jogos kifogást emelt egy ott előforduló téves hivatkozás miatt, amit Zakar András atyától vettem át. Ennél aztán le is ragadt és mintha nem lenne hajlandó a további, lényegesebb összefüggések tudomásul vételére és érdemi tárgyalására, amire pedig szüksége lenne a megvilágosodáshoz (1). Ezt idézi a cikkemből: 

 

A „nyelvtudomány” által szigetnyelvnek minősített sumérben szintén megtalálható isten szavunk megfelelője. P. Anton Deimel szótára (1934/139) szerint a sumér istin, isten jelentése „egy, egyetlen” (eins, einzig). Amihez Zakar András (1973) a következőket fűzi: „Az „Isten” szó jelentése tehát világos: egy, egyetlen, az egyedüli, az egyedülvaló. Ezek a jelzők vagy megállapítások pontosan illenek az Istenre, aki az Ószövetségben is sokszor az egyedülvaló néven szerepel. Ez a szó sohasem szerepel a sumérben számnévként.”



Az idézőjel oka


Majd ezt fűzi hozzá: "Lépjünk át azon, hogy mekkora arc kell a nyelvtudomány kifejezés idézőjelbe tételéhez."  Én azonban azt javaslom: ne lépjünk tovább, amíg ezt nem tisztáztuk! Ugyanis a "nyelvtudomány" jórészt politikai alapozású tévedései is szembeszökőek.


Milyen tévedésekről van szó? Például a gyűlöletről, amit általában a magyar őskultúra (a székely írás, a hun-magyar azonosság, a sumér-magyar rokonság stb.) kutatásával szemben lépten-nyomon tapasztalhatunk az akadémikus áltudomány képviselői részéről s amely a nyilvánvaló és sorozatos csődjüket okozza. 


Az akadémikus "tudomány" például száz éven át hazudta azt a tágranyitott szemű közönségnek, hogy a székely írás ótürk eredetű. Az első kötetünk megjelenését követően aztán a legismertebb kutatók sorra beismerték, hogy ez tévedés volt és fogalmuk sincs a székely írás eredetéről. Az ótürk eredeztetést csak a megalapozatlan prekoncepcióik mondatták velük. Ezek szerint ugyanis a magyarság nem vehette át más néptől az írását, mint amelyikkel a történelme során találkozott. Azonban a finnugrista szándékoknak megfelelően túl rövidre szabták népünk előéletét (szerintük a szkítákkal és a hunokkal sem azonos nem lehetett, sem nem találkozhatott) és persze az fel sem merült az évszázados "tudós" töprengések során, hogy a magyarság képes lehetett saját írás megalkotására.


Sándor Klára 1996-ban kijelenthette, hogy a tudomány nem ismeri a székely írást, vagy nem ismeri eléggé. Minden alapvető kérdés tisztázatlan - írta és sajnos azt is hozzátette: - azt sem lehet tudni, miért kell ezzel az írással egyáltalán foglalkozni.


 

 

 

 

- Ha a Magyar Nemzeti Múzeumban a letéti szerződéssel a gondjaikra bízott s általuk hun leletnek minősített írásemlék rovásjeleket hordozó felületét felelősségrevonás nélkül lereszelhették és a maradék rovásjeleket előbb latin AK monogramnak, majd rontott latin M-nek minősíthették, akkor komolytalan dolog lenne tudományos igényű eljárásról beszélni. Aki kételkedik a "nyelvtudomány" idézőjelének jogosságában, az mérje fel, hogy van-e köze a 2. ábrán lévő jeleknek a latin M-hez! A kialakult helyzet Varga Benedek főigazgató, Rezi Kató Gábor főigazgató-helyettes és Tomka Gábor főigazgató-helyettes urak  tudományát "dicséri". Ők ugyan régészek, de a latin M betű felismeréséhez egy ekkora intézményben nyilván készséggel állt a rendelkezésükre néhány nyelvész beosztott is ...  


A hazai nyelvtudomány felkészületlenül ment bele egy vitába, ami a karosi honfoglalók egy részének hun eredetéről és nyelvéről indult a szegedi genetikusok vizsgálatai nyomán. A neves résztvevők egyike sem tudott arról, hogy a karosi tarsolylemezen egy hieroglifikus magyar mondat olvasható. S persze - a prekoncepcióik szorításában - azt azóta sem voltak képesek elolvasni és hasznosítani. Ilyen körülmények között a honfoglalók nyelvéről folytatott találgatásoknak nem a tudományossághoz, hanem a totális csődhöz van köze.


 

 

3/a. ábra. A 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor a világ legkorábbi, hiteles ásatáson előkerült, a magyar hieroglif írás segítségével jól elolvasható írásemléke, cikkünk szempontjából azért fontos, mert az isten második összetevőjét képező ten szójelét a tenyésztés szervére tette a neolitikus alkotó

 

 

 

 

3/b. ábra. A Gizella-kincs avar eredetű turulos fibuláján hemzsegnek a magyar hieroglif írás szójeleivel írt mondatok s a Lyukó isten olvasatú mondatjelet éppen a madár kloákanyílására, szaporítószervére tették, ami a cikkünk szempontjából azért figyelemre méltó, mert az avarok használták az Isten szót és annak is tudatában voltak (a jelek szerint vagy 6000 éves hagyományt megőrizve), hogy a Ten "élet" jelentésű

  

 

A kalugor (kaliforniai ugor) és etruszk nyelvek rokonításával kapcsolatos tudományos igényű felismerések hazai fogadtatása a nyelvtudomány kudarcát jelenti. Mario Alinei, az európai nyelvhasonlítás doajenje hiába mutatta ki az etruszk és a magyar nyelv rokonságát és hiába támogatja ezt az álláspontját a szentgyörgyvölgyi tehénszobor 7500 éves, magyarul megszólaló írásemléke. Ugyanez történt az Otto von Sadovszky professzor által kimutatott amerikai indián nyelvrokonainkkal is. 


Nagyjából az a hazai nyelvészek válasza a másként gondolkodó nyelvészek felismeréseire, hogy igen, ezek szakmailag megalapozott elemzések voltak, de a világképünkbe való beillesztéshez vállalnunk kellene a konszenzussal való vitákat, ráadásul sokat is kellene dolgoznunk, át kellene írni a magyar nyelvtörténetet, e helyett a könnyebb utat választjuk és inkább kigúnyoljuk, agyonhallgatjuk ezeket a tudósokat a nagyszerű eredményeikkel egyetemben. 


Ilyen téveszme a sumér szigetnyelvként való besorolása és az isten szavunk eredeztetése is. Sorolhatnánk tovább a "nyelvtudomány" hibáit, hozzátéve azt is, hogy évtizedekig ezek alapozták meg a magyar őstörténet kutatásának és értelmezésének haynauista-hunfalvysta irányultságát. A végeredmény siralmas. Az eredmények elmaradnak, vagy félresiklanak, csupán a süketek párbeszéde állandósult. Azaz a "nyelvtudomány" megérdemli az idézőjelet.

 

 

A szigetnyelv 


A szigetnyelv fogalom félreérthető, mert valódi szigetnyelv elvileg sem létezhet és nincs is (1). Amit a nyelvészek szigetnyelvnek mondanak, az csak a saját botladozó szabályrendszerük alapján felállított és legfeljebb a nyelvészeti közelmúltra és jelenre vonatkozó, ám akkor is felületes minősítés. Az egyetemi agymosáson átesettek és a "nyelvtudomány" megállapításaiban vakon bízó laikusok tévesen hiszik azt, hogy a szigetnyelv meghatározás abszolut érvényű. Erről szó sincs, mert a szigetnyelveknek is voltak valamikor és létezhetnek ma is rokonai, csak ezekből a rokonságokból már semmit sem, vagy csak keveset tud/akar kimutatni a "nyelvtudomány". Tehát nem a nyelv sziget, hanem a nyelvtudomány eszközrendszere hiányos és az ítélete félrevezető.


Ugyanis, ha a rokonság korábbról fakad, mint amit a nyelvtudomány a bizonytalan hitelű módszereivel fel tud tárni, akkor téves ítélet születhet. Róna-Tas András professzor úr is úgy fogalmaz, hogy létezhetnek ma rokontalan nyelvek (a szigetnyelvség időbeli korlátozottságáról azonban a továbbiakban kevesebb szó esik, ami félrevezető). Azaz a professzor úr is nyitva hagyja és természetesnek tekinti az ősrokonság lehetőségét. Amiből következően a sumér szigetnyelv volta csak egy vitatható értékű, legfeljebb a mai helyzetre vonatkozó, valójában áltudományos ítélet, azaz pontatlan deszkamodell. 


Vitatható, mert szubjektív, hogy a nyelvtudomány milyen nyelvi részrendszereket tud, vagy nem tud (akar, vagy nem akar) visszavezetni egy közös ősnyelvre. Például a hasonló szavakat nem hajlandó a nyelvek egykor volt ősrokonsága jelének tekinteni, mert nem tapasztalja rajtuk a szabályos hangváltozásokat (holott ezen íróasztal mellett feltalált szabály érvényességét a nyelvek valódi összefüggései megkérdőjelezik - mint azt Götz László kimutatta).  Az tehát, hogy a szavak hasonlóságát nem lehet a nyelvek rokonságára utaló jelként értékelni, nem tényeken alapszik, hanem csak egy hiteltelen tudományos konszenzus. Mindössze az bizonyos, hogy például az ítélkezéshez felhasznált szabályos hangváltozások és nyelvcsaládfák elmélete nélkülözi a tudományos alapozást (amiről szintén olvashattunk Götz László köteteiben). A finnugristák nem hangoztatják, vagy nincsenek is tudatában annak, hogy a szigetnyelvségre vonatkozó, homokra épített nyelvészeti megállapítás eleve nem vonatkozik a nyelvészet által beláthatatlan régmúltra és hogy a hasonló szavak tömege cáfolja a szigetnyelvséget. Csupán arról van szó, hogy amivel nem akarnak, vagy tudás hiányában nem hajlandók foglalkozni, azt beteszik a véletlen skatulyába.


A nyelvtudomány orra bukik a szóhasonlóságon, mert nem tud mit kezdeni vele. Ha az íróasztal mellett kiagyalt komolytalan szabályrendszerüknek nem felel meg, akkor véletlennek tekintik a  szavak hasonlóságát, pedig ezek elsősorban a rokonság meg nem értett bizonyítékai. Ráadásul a tudományban a véletlen szó használata indokolatlan és etikátlan, mert véletlen nem létezik, a hangoztatása csak a nyelvész felületességének és tudáshiányának a bizonyítéka. Ez a nyelvészeti téveszme okozta a kívülállókkal folytatott évszázados vitát, amelyben most (Götz László, Parpola, Révész Péter professzor úr és mások munkásságának köszönhetően) a "dilettánsok" igaza bizonyosodott be.


Kívülállóként ugyanis - pl. a szóhasonlóságok sorozata miatt - képtelenségnek tűnt a sumér, vagy bármelyik másik nyelv szigetnyelv volta (2). A hasonlóság minden tudományterületen a rokonság jele és a nyelvészeknek sem áll hatalmában e természeti törvény megváltoztatása. Az újabb események (közte Parpola dolgozata) a "dilettánsok" évszázados álláspontját igazolták. Éppen erről váltottunk korábban cikket Laszlovszky Andrással, amelyben elmondhattam a Homo sapiens sapiens egészét érintő genetikai és nyelvi ősrokonságra vonatkozó gondolatomat, amit Csúcs László professzor is elfogadott. Persze, ha nem fogadta volna el, akkor is igaz lenne, ami az akkád szótárra való pontosabb hivatkozás nélkül is belátható. A professzor úr azért fogadta el, mert ép tudatú ember számára természetes és logikus feltételezés az, hogy Ádámról és Éváról minden nyelv rokona minden nyelvnek. 


Valami hasonlóról tájékoztat Parpola is (amit Révész Péter professzor úr és Laszlovszky András is tényként ismételt meg), miszerint a sumér szavak párhuzamai sok nyelvben megtalálhatók (3). Nos, elég furcsa lenne egy olyan szigetnyelv, amelynek szavai fél Eurázsiában elterjedtek, mert a szavak hasonlósága elsősorban a nyelvrokonság bizonyítéka. Ezt ugyan a nyelvészek színe-virága (a inkorrekt szabályaik talaján állva) nem ismeri el, ám ez ennek ellenére könnyen belátható. A nyelvészet tévesen várja el a rokon nyelvek esetében, hogy a szavak szabályos megfeleléseket mutassanak. A sumér szabályos megfeleléseit egyrészt hiába adta közre Révész Péter professzor úr (mert mintha leperegne róluk), másrészt a "nyelvtudomány" tévesen értékeli véletlenként a szavak puszta hasonlóságát. A "nyelvtudomány" megalapozatlan dogmái ellenére a szavak hasonlósága elsősorban a rokonság jele. E hasonló szavak ugyanis származhatnak abból a rokon nyelvekkel teli távoli múltból, ahová a nyelvtudomány eszközei már nem tudnak bevilágítani. 


A puszták egyszerű gyermekeként úgy érzem, a szigetnyelv kifejezés azt jelenti, hogy el van szigetelve a többi nyelvtől - azaz egy szigetnyelv szavai nem áraszthatják el Eurázsiát (5). Ha most mégis azt állapítja meg a "nyelvtudomány", hogy Eurázsia tele van sumér szavakkal, akkor a sumér nem szigetnyelv. Csupán a nyelvtudomány szabályrendszere és képviselőinek erre épített érvelése sánta. 


 

 

4. ábra. A hasonló sumér és magyar jelek táblázata, az 5. sorban találjuk az Isten két összetevőjét: a sor elején a székely "sz" (sumér AS), a végén pedig a székely "us" (sumér Samas napisten) jeleket

 


Lehet-e az Isten akkád, vagy sumér eredetű?


Az Isten összetett szó, amelynek elemei (az ős és Ten "élet") nemzetközileg elterjedt, kőkori eredetű magyar szavak. Az Isten összetétel is előfordul több nyelvben és földrajzi területen. A nemzetközi párhuzamok alapján az ős és a Ten összetevők, de maga az Isten összetétel is kőkori eredetű, azaz sem a sumér, sem az akkád nyelv és írás nem tekinthető ősforrásának.


Közülük Laszlovszky András csak az akkádot említi, a többiről nem hajlandó tudni (6). Nagy mellénnyel, ám a tágabb összefüggéseket nem ismerve írja "Az ištēn szót emlegetők valamennyien abszolút inkompetensek sumer nyelvi kérdésekben, gyakorlatilag ismérve a dilettantizmusnak, ha az akkád ištēn szót a magyar isten szóval próbálják párhuzamosítani, hacsak ... hacsak nem akarják a magyar nyelvet egy sémi nyelvvel összehozni."  Laszlovszky András álláspontja önellentmondó, ráadásul mintha törekvéseinek etnospecifikus mozgatórugóit is elárulná. Önellentmondó, mert a mezopotámiai kapcsolat elismerése nem függhet attól, hogy a sumérrel, vagy az akkáddal tételezzük-e fel a kapcsolatot, hiszen ezek igen sok jele és szava közösNem magyarázza meg, hogy ugyan miért lenne akaratunkkal ellenkező a magyar Isten szó akkád párhuzama? Ha egy kutató nem nemzetének vélt vagy valós felsőbbrendűségét kívánja fitogtatni, hanem a kíváncsiságunk kielégítését szolgálja (ez utóbbira való a Tudomány), akkor minden valódi összefüggés feltárása siker. 


De persze az Isten nem akkád eredetű, hanem magyar (vagy magyarral rokon) amit az is bizonyít, hogy a sémi népek az Isten szavunkból (a hattik Estan szavából?) alkották meg a sátán szót. Az 1. ábra alapján nyilvánvaló, hogy sem a sumér, sem az akkád, sőt még a hatti Estan sem lehet ősforrás, mert a távolkeleti, sőt amerikai párhuzamok jóval megelőzik mindegyiket. 


Laszlovszky András közbeszólásában egyszerűbben jelenik meg az elsőség kérdése, mert nála csak a sumér és az akkád van versenyben. A korábbi előfordulásokra L. A. nem tér ki, pedig az Isten szavunk eredete c. dolgozatomnak ez az egyik lényege. Mintha az ő tudatáig csak egy hivatkozásbeli pontatlanság jutott volna el, mert ezen tapsikol örömében.  


A körültekintés hiányának nyilvánvaló jele, hogy a székely írásjelek (és a magyar szavak) párhuzamait eddig jellemzően csak valamelyik idegen írásban (sumérben, akkádban, perzsában, kínaiban, egyiptomiban, ótürkben, germánban, etruszkban stb.) keresték s ha megtalálni vélték, akkor rögvest abból az írásból (és nyelvből) származtatták a székely írást (és a kérdéses magyar szót is). Nem nagyon merült fel senkiben sem, hogy ha a magyar szójelek (például az "us" és a "Ten") már a kőkorban is megtalálhatók a Pireneusoktól Dél-Amerikáig, akkor az nem lehet sem sumér, sem akkád eredetű s hogy az erről folytatott nagyképű vita és hivatkozásosdi is tetőtől-talpig komolytalan. 


A kőkori eredetű és a magyar, vagy egy magyarral rokon nyelv számára megalkotott magyar hieroglif írásban ma is megtalálható és jól érthető az ős és a Ten hieroglifa, valamint az Isten összetétel is. E jelek előzményei jól követhető sorozatot alkotnak az avar, hun, szkíta és hatti, sőt a bronzkori és a kőkori írásemlékek között is. Ezért ez a három jel az akkádban és a sumérben idegenből való átvétel. Ha az Isten magyar szó, akkor a magyarból került át az akkádba.  

 

 

Isten 


A sumérben létezik az "AŠ nevű írásjel" (7) és megtalálható a tin "élet" szó is. Ebből következően létezhetett az Isten összetétel is a sumerben, de persze ezt csak feltételezzük. Feltehető az is, hogy az akkádba is a sumérektől került az egyesített Isten szó, ám nem érdemes ezen hajbakapni, mert nincs rá adat és történhetett másképpen is. Ismert a hatti Estan is, de már ezek előtt évezredekkel is megjelenik az ős és a Ten "élet" hieroglifák ligatúrája a magyarul beszélő hunok által lakott Távol-Keleten (1. ábra).


 

 

5. ábra. A 15 000 éves Mas d' Azil-i jelek közül 20 db. egyezik meg a székely írás jeleivel, köztük az Isten két összetevője, az ős és a Ten, továbbá a szár hieroglifa is megtalálható

 

 

 

Sumér eredetű-e a magyar mitológia?

 

 

Azt írja Laszlovszky András, az Isten szavunk eredete című cikkemmel vitatkozván, hogy "a magyar mondavilág teljesen más, nyoma sincs sumer eredetnek, miközben egyesek szerint annyira magyar lett volna a sumer, hogy még az isten szó is ugyanaz, maga az abszurdum." Ebben a mondatban L. A. ismételten lyukra futott. 

 

- Egyrészt a cikkben nem állítottam, hogy az isten szavunk sumér eredetű lenne. Azt fejtettem ki, hogy az Isten egy kőkori szó, amely nemzetközivé vált. 

 

- Aztán az sem igaz, hogy "a magyar mondavilág teljesen más" lenne, csupán Laszlovszky Andrásnak - a jelek szerint - fogalma sincs az írás eredetéről. Ugyanis a legkorábbi jelkészlet (a legkorábbi írás) a kőkori ősvallás jelkészlete volt. Minden vallás három részből: elméletből, szertartásból és jelképekből áll s végső soron a kb. 50 000 éves kőkori ősvallási jelkészletből származik a székely írás. Azért található meg minden antik írásban oly sok párhuzama a székely jeleknek, mert az ismert írások e kőkori jelkészlet kibővítésével keletkeztek. 


Azaz értelmetlen dolog és írástörténeti tájékozatlanságról tanúskodik, ha a "szakértő" az Isten szavunk általam nem állított sumér vagy akkád eredetéről fantáziál. A sumérek és az akkádok talán még nem is léteztek akkor, amikor a magyar nyelvnek már volt Isten szava. A bemutatott táblázatok (és a Magyar hieroglif írás c. kötetemben közölt többi adat) ugyanakkor arról tájékoztatnak, hogy a  magyar jelkincs 20-50 jele (közte az Isten két összetevője és a szár hieroglifa) már a kőkorban el volt terjedve a Pireneusoktól Dél-Amerikáig. 


Mivel e jelek az ősvallás jelei voltak (és az akrofónia rekonstrukciói régi magyar szavahoz vezettek), nyilvánvaló, hogy sem a sumérből, sem az akkádból nem lehet származtatni a magyar Isten szót, fordítva azonban lehetséges. 

 

 

 

6. ábra. Az amerikai indiánok népi jelkészletének a magyar jelkészlettel egyező elemi jelei (ezeken túl 5-10 ligatúra is egyezik, amelyek között szerepel az Isten is), megtalálható a táblázatban az Isten két összetevője (az ős és a Ten), továbbá a szár hieroglifa megfelelője is

 



Konklúzió


A példák alapján belátható, hogy a "nyelvtudomány" ismételten akkorát tanyázott, mint egy ólajtó - amivel utólag igazolta a Parpola kötetének megjelenése előtt kiérdemelt idézőjeleit. S ha az ingoványra épített következtetésláncokkal, közönséges hazugságokkal és jelzőosztogatással operáló "nyelvtudomány" ájult tisztelőjének nem akaródzik ezt megérteni, akkor megmaradhat a téveszméinél.



Jegyzet


(1) Róna-Tas András professzor úr szerint "Nyelvészeti értelemben rokonnak nevezünk két vagy több nyelvet, ha azok legfontosabb részrendszereit történetileg egy közös eredeti nyelvre tudjuk visszavezetni. A részrendszerek közé tartozik az alapvető szókincs, a hangrendszer, az alaktani rendszer és a kijelentések nyelvtani viszonyai. A visszavezetésen azt kell érteni, hogy meg tudjuk adni a változásoknak azokat a szabályait, amelyekkel leírható, hogy az alapnyelv hogyan vált szét, és alakultak ki belőle a rokonnyelvek. A rokonnyelvek között nem hasonlóságnak, hanem megfeleléseknek kell lenniük. Ugyanakkor a szabályos megfeleléseknek sok fajtája van, és ezeknek csak az egyike az, amelyik a nyelvek rokonságát jellemzi. A jövevényszavaknak is rendszeres és szabályos megfelelései vannak a kölcsönző és az eredeti nyelv között, mégsem bizonyítékai a nyelvrokonságnak." 


Ez a korrektnek tűnő meghatározás azért vezet mégis tévedéshez, mert az 5-10 000 évvel ezelőtti rokonságok ellenőrzésére a nyelvtudománynak esetleg már semmilyen eszköze sincs, a (valamilyen fokú) rokonság mégis fennállhat.  


Az Isten szavunk eredetével kapcsolatban az az akadémikus eredeztetés félénken felvetett álláspontja, hogy az talán a perzsa yezdan-ból alakult ki. A TESz (1970/II/242) szerint „Bizonytalan eredetű. Talán származékszó: az ős főnév eredetibb is alakváltozatából keletkezhetett -t és -n képzővel. Ez a képzőegyüttes megvan nőstény szavunkban is.” Fel sem merült a finnugrista kutatókban, hogy az akkád, a hatti, vagy a hettita nyelv megfelelő szavát belefűzzék az etimológiákba, a sumérről, kínairól, keltáról és etruszkról nem is beszélve, ahol az összetett szó elemeit szintén megtaláljuk. 


Ezt a tudományos adósságot pótoltam én a fenti tanulmányomban, figyelembe véve az említett nyelveket és ezeken felül a magyar hieroglif írással írt szövegeket is. Laszlovszky Andrást mindebből csak a hivatkozásosdi érdekli, a tényleges eredmény nem. Számára ez csupán egy kötekedési lehetőség, ahol a valódi eredményt elérőkre kioszthatja a finnugrista szókincset. Nyilván nem is gondol rá, hogy ezzel csak saját magát minősíti. Bárki felmérheti, hogy mennyivel többet tudtunk meg az isten szó eredetéről a nyelvtudomány képviselőinél. Az  a tény, hogy az akadémikus áltudomány bajnokai helyett végzett eredményes munkánkat az ő szidalomözönük kíséretében végezzük, a felismeréseink fontosságát húzza alá. A hazugságaik elevenébe találtunk s szitkozódásnál többre nem képesek. 



(2) Nyilván azért tekintik szigetnyelvnek a sumért, mert valamilyen kritériumok alapján valamikor rokontalannak ítélték. A rokonságfogalmak azonban mindig is változatosak voltak és korántsem mentesek a tudományon kívüli, például politikai alapvetésektől. A győztes népek  választhatták maguknak ősükül a legdélcegebb sztyeppi népeket is, míg a magyarságnak meg kellett elégednie az obi-ugoroktól való származással is. Nem az volt a valódi kérdés, hogy az obi-ugorok nyelve rokon-e (mert ezt senki sem vitatja, hiszen átvehették tőlünk), hanem az, hogy a magyar nyelvet szabad-e rokonítani a magaskultúrák, közte a sumérek nyelvével. 


Elvileg sincs egység annak megítélésében, hogy mi számít a rokonság jelének (Róna-Tas András rokonszenves, de nem univerzálisan használható meghatározást ad). A szavak és/vagy a nyelvtan egyező jelei, vagy az azonos nyelvcsaládba sorolás? Erre nincs igazi szabály, legfeljebb konszenzus: elvi tisztaságú szabály híján a többség - nagyjából hasraütéses alapon - kialakított megegyezése. A valódi definició hiányzik s ehhez jön az ősrokonság érve is! Nyelvtudomány legyen a talpán, amelyik ezek után rokontalan szigetnyelvet talál!


(3) Az eredendő hiba az volt, amikor a modern nyelvészet atyamesterei elhatározták, hogy a nyelvészetet is olyan egzakt tudománnyá teszik, mint amelyen a matematika. Ennek érdekében mindenféle szabályokat és fogalmakat találtak fel, mint amilyen például a hangtörvények (újabban: szabályos hangváltozások), a nyelvcsaládok és a rokontalan szigetnyelv fogalma. Ezekre alapozva aztán megpróbáltak egzakt tudományosdit játszani. Attól persze nagyvonalúan el kellett tekinteniük, hogy e fenti fogalmakat tudományos igénnyel sohasem alapozták meg és hogy a nyelvi valóság nem szorítható be ezekbe a primitív deszkamodellekbe. Amikor tehát Laszlovszky András a politikai alapozású konszenzusokat fölébe emeli a nyelv valóságnak, akkor ugyan derűt fakaszt, de nem az okozza a derűt, hogy sikerült valami tudományos igényű megállapítással előállnia.  

 

(4) Nem tudom, hogy Parpola miként különbözteti meg az ősrokonság miatt hasonló szavakat a sumerből átvett szavaktól, de legyen ez az ő felelőssége!


(5) Kaptam már figyelmeztetést arra vonatkozóan, hogy a nyelvészetben és a hétköznapi nyelvben mást jelent a szigetnyelv kifejezés, ami nem több a nyelvészet inkorrektségének beismerésénél. Amennyiben a nyelvtudomány félrevezető kifejezéseket használ és elmulasztja a kollégák és a nagyközönség folyamatos figyelmeztetését a jelentések eltérésére, akkor azzal csupán a megbízhatatlanságát és a tudatos megtévesztő szándékát dokumentálja. A tolvajnyelveket a nem becsületes szándékúak szokták használni.


(6) L. A. elmondja, hogy "az ištēn szó akkád, amit az akkádok a sumer AŠ nevű írásjellel írtak, és ugyanennek az írásjelnek még egy csomó más sumer és akkád fonetizálása és jelentése is van ... a sumerben három kifejezést ismerünk az 1 számnévre, különböző írásjelekkel írták őket, és az akkádok valamennyit ištēn formában 1 számnévként alkalmazták. ... mind a sumerek, mind az akkádok az isten fogalmát egy másik írásjellel, az AN nevű sumer szójellel írták. Ennek van an és diĝir hangzósítása is, csak épp isten nincs."


L. A. meg sem próbálja feltárni a jel képi tartalmát, sőt egy hiányos részletet mutat be az AS jelről, amelyen a legkorábbi jelforma egy vízszintes egyenes, holott az archaikus sumér változat még függőleges volt. A mezopotámiai írás alkalmazásának története során ugyanis a jeleket elforgatták. Így azonban - L. A, félrevezető ábrája alapján - lehetetlen a jel valódi jelentésének és eredetének tisztázása. Akár ez volt a célja, akár nem, átlépünk felette (4. ábra).  


 

 

7. ábra. Az AS szójel legkorábbi alakja nem vízszintes, mint ahogyan azt L. A. bemutatja a cikkében, hanem függőleges, miként a székely "sz" (szár "úr") jel is

 

 

(7) Az "AŠ nevű írásjel" képi tartalma (7. ábra) azonosítható a sumér írás Samas napistent idéző jelének, a magyar hieroglif írás ős szójelének (a székely írás "us" jelének) közepével (8/a. ábra). Ez a függőleges egyenes ugyanis a Tejút hasadékában karácsonykor születő napistent jelképezi. Naptár hiányában az emberiség már a kőkortól figyelte a csillagokat. Ezt a napfordulót különösen fontosnak tartván, hiszen ettől kezdve hosszabbodtak a nappalok. Amikor erről beszéltek, akkor kézenfekvően rajzolták le azt a jelet (8/a. ábra), amely a Tejút hasadékában kelő napistent ábrázolja s amely ennek az ősvallási szerepnek köszönhetően jelenik meg lényegében minden kőkori és kőkori eredetű jelkészletben. 

 

 

8/a. ábra. A sumér Samas napisten jelképe (balra) azonos a székely írás "us" (ős) jelével (jobbra), mindkettőben megjelenik a függőleges egyenes alakú sumér-akkád AS jel, amelynek hangalakja az akkádban ištēn

 

 

8/b. ábra. Anatóliai idol, a Tejút hasadékában kelő, megszemélyesített isteni ős jele Kr. e. 3500-ból (balra), hettita (újabban luviai) "isten" szójel (jobbra), mindegyik közepén szerepel a függőleges egyenes azon a helyen, ahol a hasonló ábrázolásokon (8/c. ábra) kivétel nélkül valamilyen istenjelképet találunk

 

 

 

8/c. ábra. A karosi tarsolylemez az égig érő fát (Tejutat) ábrázolja, hasadékában a Ten jellel

 

 

 

 

8/d. ábra. A veleméri Szentháromság-templom mandorlájában Jézus Krisztus az oldalából kilépő sugarak segítségével a kettős kereszt alakú Egy szójellel azonosul

 

 

- Ami a képi tartalmat illeti, az akadémikus áltudomány hívőinek inkompetenciája felmérhető abban is, hogy a jelek képi tartalmát nem tárják fel és nem is veszik figyelembe, annak fontosságát fel sem ismerik. 


Az AS jelforma egy függőleges egyenes (7. ábra). Ezzel rokon lehet az a függőleges egyenes, amely a hettita (újabban luviai) hieroglif írásban és a sumér írásban is "fa" jelentésű, a magyar hieroglif írásban pedig a szár "úr" jele (9. ábra). Mivel a jeleink a kőkori ősvallás jelei voltak, nem kétséges, hogy ez a jel az égig érő fa szára, amely (Berze Nagy János felismerése szerint) a magyar néphitben azonos az Istennel és a Tejúttal. Ezt a jelet látjuk a Tejút hasadékában kelő napistent jelképező jelek közepében is (8. ábra).


 

 

9. ábra. Hettita (újabban luviai) "fa" hieroglifa (Gelb nyomán, balra), sumér "fa" (L296, középen) és a székely "sz" (szár "úr") jel (jobbra), nyilvánvalóan rokon jelek, amelyek az égig érő fával azonos napistent  jelképezik

 

 

 

Irodalom

 

Révész Péter: Mi igaz a Sumér-Magyar rokonságból? (prof. Dr. Révész Péter előadása az Attila hotelben)

Berze Nagy János: Égigérő fa

Laszlovszky András: Update sumerosoknak - válasz Varga Gézának (Mi van?)

Varga Géza: A rovológiában a "tudományos konszenzus" egy maffiaszerű csoportosulás blöffje


Varga Géza: Tisztelt Dr. Kásler Miklós miniszter úr és Dr. Horváth-Lugossy Gábor főigazgató úr!

 

Varga Géza: Akadémikus reszelő 


Varga Géza: Az akadémikus tudomány átadta a terepet, nem képes a székely írás eredeztetésére


Varga Géza: Vásáry István megismétli a székely írás egyszer már feladott eredeztetését


Varga Géza: Karosi hunfoglalók, Révész László és Török Tibor nézeteltérése


Varga Géza: Otto von Sadovszky a kaliforniai ugorokról


Sándor Klára: A székely írás megíratlan története(i?) 


Varga Géza: Mit jelent Róna-Tas András professzor úr szájából a véletlen?

 

Új hozzászólás