Gyula ostroma, 1566

Cabe Ferrant küldte be 2019. 08. 30., p - 15:57 időpontban

Azt mindenki tudta: jön a török! I. (Nagy) Szulejmán már 1565-ben elhatározta a hadjáratot, de hogy merre veszi útját, nem sejtette senki. A legtöbben Egerre tippeltek, mint lehetséges célpontra, mások Komáromot és Győrt emlegették, de akadt, aki Szigetvárra és Gyulára adta le a voksát.

Mindnyájan tévedtek.

„Amint azt a kortárs Forgách Ferenc vagy Mehmed Záim, az egykorú török krónikás, 1577-78-ban írta és Káldy-Nagy Gyula Szulejmánról szóló munkájában vallja: az 1566. évi hadjárat célját Bécs elfoglalásában jelölte meg a török hadvezetés.” A „bécsi király” ugyanis nem fizette ki az elmúlt években a „szultán tulajdonát képező” Magyarországért fizetendő adót. Márpedig azt egyetlen uralkodó sem vette jó néven a történelem, ha elmaradt a - véleménye szerint - neki járó juss.

Szulejmán szultán nem sejthette, hogy élete utolsó hadjáratára indul, de megadta a módját, tartotta magát a rég török mondáshoz: „Sereged legyen annyi, mint a tenger homokja, hogy ne lehessen megszámlálni.” Igaz, mások meg így vélekedtek: „A császár (a szultán) hada nagy, de erőtlen, könnyen megverhetnénk Isten segítségébül.”

Az országban várták a törököt.

Gyulán se volt ez másképpen. Kerecsényi László kapitányt 1561-ben nevezték ki a vár élére, nem véletlenül. Szigetvár megerősítésében és törökkel szembeni 1556-os védelmében nagy érdemeket, illetve tapasztalatokat szerzett. De a tapasztalat csak nem elég, egy vár megerősítéséhez pénz is kell. Az meg mindig kevés volt…

„Ez szót mondá vitéz Hegedüs János,
”hallgassatok édes társim vitézek,
Egy szép dolgot ím én is mondok néktek.

Hat holnapja hópénzünket nem láttuk,
Szolgáinkat csak hazugsággal tartjuk,
Lovainkat zabszalmával hízlaljuk.

Ha akarjátok édes társim, vitézek,
Mind fejenként kapitánra mi menjünk,
Hópénzünket tüle szépen megkérjük.

Ha nem adja hópénzünket minekünk,
Mind fejenként kapitánra ökleljünk,
Mert lovastul az fát meg nem ehetjük.”
- mondott éneket az aktuális helyzetről Cantio de militibus pulchra (Szép ének a katonákról) c. vers névtelen - feltehetően gyulai - szerzője.

Marinics Horváth Ferenc vicekapitány is sejthetett valamit. 1566. 06.06-án kelt végrendeletében ingóságait feleségére, a zempléni Ráskai Katalinra és gyermekeire hagyja. Jól láthatta, hogy elérkezett a vár és az őrség számára a döntő próba ideje: „…meggondolom ez mostani időnek nagy háborúságát, ki mostan e szegény Magyarországra jövendő, főképpen ez Gyula várára és városára, kikben énnekem az én fejemet és életemet az úr Isten segítségével jó kedvvel szerencsére vetnem az közönséges keresztényeknek ellensége és dühössége ellen, az törökök ellen.”

Pedig nem is a teljes török had jött Gyula ellen. A főseregtől levált had talán 30-32 ezer emberből állhatott, Pertev pasa vezetésével. A többiek a szultánnal mentek, Szigetvár felé.

A korabeli „szokásos” erőviszonyoknak megfelelően a várat talán kétezernyi német és magyar védte.

Pertev pasa, seregével 1566. július 2-a éjjelén érkezett Gyula alá. Maga a város alig pár nap múlva tarthatatlanná vált, ezért Kerecsényi az őrséget és a lakosokat a várba költöztette, és hogy a töröknek öröme ne legyen, a várost felgyújtatta. Válaszul jött a jól bevált török taktika: megszólaltak a török ágyúk és alig egy hét alatt akkora károkat okoztak a védművekben, hogy Pertev rohamot vezényelt. „Ezt a védőknek hősiesen helytállva és a támadóknak tetemes emberveszteséget okozva még sikerült visszaverniük, miközben ők maguk is súlyos veszteségeket szenvedtek.” - Wikipédia

A sikertelen ostrom után jött a török másik, szintén már jól bevált húzása. Alkut ajánlott. Szabad elvonulást ígért, cserébe a megadásért. Kerecsényi ekkor még bízott a felmentő seregben, hát nemet mondott.

Folytatódott az ágyúzás. De nem ez volt az egyetlen megpróbáltatás, amit a várbelieknek el kellett viselniük. Marinics Horváth Ferenc vicekapitányt például lázas betegség vitte sírba.

Felmentő sereg meg csak nem érkezett, hiába várták.

„A védők szorult helyzetével, a vár tarthatatlanságával szembesülve, augusztus második felében Kerecsényi egyezséget ajánlott a töröknek: szabad elvonulás fejében kilátásba helyezte a vár feladását és tűzszünetet kért a kivonulás feltételeinek tisztázása idejére. Pertev pasa készségesen belement az alkuba. Az egyezség értelmében mindenki tulajdonát - beleértve a kézifegyvereket is - megtartva távozhatott, egyedül az ágyúkat és a lőszereket kellett a várral együtt átadni. A málha és a járóképtelen betegek elszállítására 400 szekeret biztosítottak.” - Wikipédia.

1566. augusztus 30-án írták alá a vár átadásáról szóló szerződést és szeptember másodikán megkezdődött a védők kivonulása.

A török tartotta a szavát. Félig-meddig.

A fegyvertelenek várnép csakugyan távozhatott. De amikor katonáival együtt Kerecsényi is elhagyta a várat, rájuk támadtak. A csetepatéban a várkapitányt elfogták, a lovas huszárok közül soknak sikerült átvagdalnia magát a törökön, de a gyalognép jórésze már csak holtában tanúsíthatta, milyen szilárd a török alku.

„Kerecsényit előbb a szigetvári táborba, majd a belgrádi erődbe hurcolták és - bár történtek kísérletek a kiszabadítására - néhány hónapnyi fogságot követően, valamikor 1567 elején végezték ki.” - Wikipédia.

Bosszút álltak a Szigetvár ostrománál elszenvedett károkért, a gyulai veszteségekért.

Gyula ostroma, 1566
Gyula vára és ostroma 1566-ban - Matthias Zündt rézkarca


Forrás: Wikipédia; Gyorkos.uw.hu; Mult-kor.hu.

Új hozzászólás