Rejtő Jenő emlékezete

Zetényi-Csukás… írta 2021. 03. 29., h - 21:14 időpontban

Többedszerre adom közre ezt az írásomat, bízva abban, hogy sokan megértik szerény és szeretetteljes üzenetét: 

1905-ben, ezen a napon egy nagy magyar lélek született.

Író volt.

Magyar volt.

Ember volt.

REJTŐ JENŐ EMLÉKEZETE

 

Az aulában tompán kong a kérdésem:

- Ki tudja, hogy ki volt Rejtő Jenő?

A hosszú némaság után egy jóvágású 12-13 esztendős barna srác válaszol nevetve legelébb:

- Zsidó!

A hatalmas teremben ránk zuhant a csend, csak a szívemben lett annál nagyobb. Rejtőről nem a fanyar humor, nem az élcek sora, nem a kitalált szereplőinek tárháza jut már eszünkbe, hanem a származás? Erőt vett rajtam valami végtelen szomorúság:

- Zsidó! - ismétlem meg félhangosan. A fiú mellé guggoltam és a szemébe nézve mondtam:

- Zsidó volt. Ebbe halt bele. Tudod, ha megkérdezték, akkor magyarnak vallotta magát. Nem is mondhatott volna mást.

Minden dühöm elszállt, ahogyan elpinyeredett az ifjú legény. Megsimogattam gesztenyeszínű haját és szelíden átfogtam keskeny vállát:

- Ne sírj, kérlek! Tudod, én azt vallom, hogy a magyarság kitétele nem származás kérdése, hanem a hazáért vitt cselekedetek sora. Ebben a kérdésben nincs náció és felekezet. Az Isten egy!

Tudod mit? Csak olvasd a könyveit és nevess, ahogyan ő is nevetett! Nem rajtad, hanem veled.

Mert élni, azt nagyon szeretett…

*

A lebujba jórészt a marseillei „nehezek”, jassz vagányok és apacsok jártak a légiósokon kívül, ill egy sovány, magas homlokú magyar-zsidó fiú. A kocsma neve „Zokogó Majom” volt, a srácé Reich. Kedvenc szólása ez volt: "Nem lehet minden pofon mellé egy forgalmi rendőrt állítani."

Mindig valami Magyarország nevű helyről beszélt, meg Budapestről, mikor a bárszéken ült. Imádta a hazáját a srác, aki, amikor kicsit többet ivott az abszintból és többet szívott a Gitanes cigarettából, akkor Piszkos Fredről, Török Szultánról, Tuskó Hopkinsról és még egy csomó ismeretlen barátjáról áradozott.

- Zsidó vagy, te Öregem, vagy magyar? - böktem meg egy közös lumpolásunk után. Nézett azokkal a mélybarna ártatlan szemeivel és csak annyit mondott:

- Magyarország a hazám, én magyar vagyok! - mondta, én meg bólintottam és tovább nem fűztük a szót, volt még a champagne-ból…

...nem is volt fontos a náció, Reich kiváló barát volt és bohó…

Emlékszem, hogy egyszer csak nem jött többé, pedig már az ivó berendezései közé tartozott.

Megszoktuk. Megszoktuk benne a jót. Szerettük fanyar humorát és közvetlen, kissé bohókás stílusát.

Egy részeges tengerész, aki utoljára találkozott vele, azt mondta, hogy elindult egy nagy menetelésre Gorcsev Ivánnal és Senki Alfonzzal, és nem jön vissza soha többé már!

1943-at írtak a naptárban, amikor megjött a posta a Zokogó Majomba. Ezt írta nekünk:

„Ki itt nyugtalankodik csendesen

Író volt és elköltözött az élők sorába.

Halt 36 évig, élt egy pár napot,

Nem gondolkozott és nem álmodott

És ha kinevették: azt hitte, hogy kacagtatott.

Most itt fekszik e nehéz

Temetői lant alatt,

Zöld koponyáján kiüt a csíra.

És azt álmodja, hogy él.

Béke hangjaira.”

 

…mi csak nevettünk, de nem sokáig…

A sírvers mellett ezt találtuk az öreg Blanche-vel:

„A m.kir. I. közérdekű munkaszolgálatos zlj. Pótkeret pságtól a mai napon 9655/ptk. 1943 sz. alatt azt az értesítést kaptam, hogy Reich Jenő a 101/19 táb. Munkásszázad veszteségkimutatása szerint a hónap elején meghalt.”

Ott álltunk a kocsma teraszán, a „nehezek”, a jassz vagányok, akik közben a háború miatt katonák lettünk, és nem szégyellettük a könnyeket. Az író, a „világcsavargó”, a kabaré- és színpadi szerző, a balegyenesek legjobbika, nincs többé…

Háború volt. Borzalmas, senkinek sem jó háború.

A Zokogó Majom ajtajára már régen lakat került, a vagányokból vén bunyósok lettek. Ám, ha magyar szót hoz felénk a kikötőből a szél, mi régiek, mind reá gondolunk…

Á la revoyure Eugène! Viszlát, Jenő!

Soha nem feledünk!

 

Zetényi-Csukás Ferenc

A borítóképhez vett rajz Zontal Képei alkotása, amely egy szerény gyűjtemény része.

Új hozzászólás