Tisztázzuk, kik az ukránok...

Szőnyi Balázs írta 2021. 05. 01., szo - 12:46 időpontban

“A szlovákok minden tekintetben komoly vetélytársat kaptak. Valójában persze lehetetlen kideríteni, hogy ki kapott vetélytársat, mert a nem létező népeknél képtelenség megállapítani, hogy melyikük szeretne előbb lenni... Tény viszont, hogy a szlovákok és a macedónok mellett az ukránok is részt vesznek a Senna-Prost-Mansell hármast idéző, megalkuvás nélküli, ám égbekiáltó hülyeségekkel tarkított, nemes versengésben a leghülyébb szláv vágynép címéért...” - írja a Bezzegnemzetek blogoldal.

Egy-egy vágynép őrült gondolata rendszerint közepesen sikeres, de ennél önmagukat többre tartó, bölcsészhajlamú emberek fejéből szokott kipattanni. Ha nem akarsz Antall József lenni, és már minden igazi nép létezéséről tud a világ, akkor találj ki egy újat, amelynek te lehetsz az állítólagos alvásából való felébresztője, nagy tanítója, nyelvének megalkotója és örök hőse egy személyben!

Az ukránokat a lengyelektől elkülönítő határról gondoskodott a nagy Szovjetunió, így már csak az oroszoktól való teljes különbözést kellett megoldaniuk 1991 decembere után. Ezt többek közt azzal fejezték ki, hogy az ukrán nemzeti mozgalom központjának számító, oroszul Lvovnak nevezett nyugat-ukrajnai várost összetéveszthetetlen módon Lviv alakra írták át… igazán szellemes megoldás, de hát ők tudják...

Valójában a szovjetunió 1990-s szétesése után egy új ország került Kelet-európa térképére, Ukrajna. Ukrajna szó jelentése határvidék. Az ukrán határkijelölést akkor ideiglenesnek tekintették, hogy majd etnikailag és földrajzilag utólag kiigazítják. Az Antal-kormány akkor lemondott a neki felkínált Kárpátaljáról, az oroszok pedig 2016-ban, 26 évre rá kezdték rendezik a Kelet-ukrajnai orosz-ukrán határkiigazítást. Lényegében az Ukrán állam a mai napig nem tudott mit kezdeni területi önmagával, pont úgy, mint ahogy Románia sem.

“Az ukránok keresik történelmüket, és annak gyökereit. A jelen ukrán történelempolitika, a földrajzi területén kialakult korai civilizációkat elvetik, mint pl hogy szkíták és hunok, és sajnos a szláv vonalhoz ragaszkodnak. A szlávságot tekintik entitásuk meghatározó elemének. A jelen Ukrajna földrajzi területét mobilizálni és differenciálni kell, mint ahogy tették azt a középkori történelem során, mint vörös-, fehér-, és fekete-russz. A Fekete-tenger partvidéke (a Krím) a korai görög(trák) kolóniák területrésze volt, tehát azt máris kizárhatjuk a jelenlegi ukrán entitás és terület részéből. Maradt a vörös-russz a lengyel-magyar, a fehér-russz az orosz-magyar, és az aranyhorda, majd a török alávetettség kora alatt kialakult fekete-russz. Lényegében a fekete-russz nevezhető ukrántudatnak és entitásnak a kozákság kialakulástól. Erre kiváló történelmi példa a Pugacsov-féle felkelés. A mai Ukrajna történelmi területe egykor szarmata, alán, szkíta-hun közösségek (családi nemzetségek és szomszédsági faluközösségek, törzsek), törzsi települések és fejedelemségi szövetségek, majd rzeczpospolita rendszere volt…” - olvasható a tortenelem.hu oldalán.

A tatárok és a fekete russz, történelmi koronként függetlenítették magukat, de erős központosított államformát a történelem folyamán soha nem tudtak létrehozni a bolgár, mongol, lengyel, török és orosz nagyhatalmak és hódítások ütköző zónájában. A keleti és nyugati részeknek még ennyi esélyük sem volt, hogy nemzeti identitású önálló területet hozzanak létre. Egyik korabeli nagyhatalom sem ismerte el őket önálló nemzetként, kisoroszoknak és/vagy lengyeleknek nevezték őket.

Az orosz-ukrán közös származáseredet történelmi vitájában figyelmen kívül hagyják, hogy a Nesztor krónika szerint Kijev városát egy lengyel törzs alapította, és hogy a Kijevi russz törzsi államszövetséget, 24 poljei russz-alán törzset központosítva a magyar Álmos király alapította. Ennek tudatában meddő történelmi vita, hogy az orosz és az ukrán testvérnép, illetve, hogy az orosz vagy az ukrán állam az idősebb. Az orosz-ukrán genetikai testvérséget a Semino féle genom vizsgálat sem támasztja alá. Viszont az ukrán-magyar rokonságot IGEN. 

Az 1800-as évek hoztak fordulópontot a mai Ukrajna név kialakulásában. Előtte a terület neve Krajna, és a Dnyepertől keletre lakókat magyar-orosznak, a nyugatra lévőket lengyel-magyarnak nevezték az identitástudatuk miatt. Az 1050-s egyházszakadás után Orosz-magyar (ortodox hungarus slavus) az a russz aki a bizánci ortodox keresztségre tért át, lengyel-magyar az a russz aki római (katolikus) kereszténységet vette át. Fekete-russz aki nem hódolt be egyik vallásideológiai oldalnak sem. Ennyire egyszerű!  Majd 1848-ban, a történelemkutatók Prágában átkeresztelik őket szlávoknak, a magyarokat pedig finnugornak...

Az ukránítás persze nemcsak abban nyilvánul meg, hogy Lvovból Lvivet, Kijevből Kijivet meg Harkovból Harkivet csináltak. Ugyanezt az idiotizmust eljátszották a személynevekkel is, habár sajnos szörnyű érzéketlenséggel szembesültek mások részéről. Az ukrán Szerhijek a kék-sárga nemzeti felbuzdulás ellenére ugyanúgy Szergejek maradtak a világ többi részének, ahogy Kijiv is Kijev. A világ nem ukrán része még akkor sem hajlandó átszokni az újonnan keresztülverni próbált végződésekre, ha ukrán barátaink a Lenin-szobrok és betonfalak mellett akár az anyjuk picsáját is sárga-kékre mázolják.

Bizonyára zavaró, hogy hosszú percek olvasása után sem tiszta még, hogy kik is ezek az ukránok. Ez nem az olvasó hibája, megpróbáljuk tisztába tenni ezt a kelet-európai csalimesét.

Amíg az oroszlakta óriási síkságot a fojtogatóan precíz rend nélkül élni is képtelen svéd kereskedők szervezése, a Kijevi Rusz, illetve a szláv államszervezői készség szintjéről tanúskodó, apró orosz törzsi fejedelemségek uralták. Itt az első hiba, hiszen a Kijevi Rusz – kelet Nagymoráviája – tagadhatatlanul létezett, viszont olyannyira belevész a múlt homályába, hogy bármilyen kurva nagy ősi ukrán dicsőséget bele lehet hazudni rezzenéstelen arccal. Miután a mai Ukrajna nyugati része több száz évre lengyel kézre került, megkezdődött az ottani oroszok ellengyelesedése, amit nagyjából olyan földindulásszerű folyamatként érdemes elképzelnünk, mintha a csángók elkezdenének elmagyarosodni… 

Később, amikor az orosz cárság elfoglalta a tatároktól és oroszokkal telepítette be a ma jórészt Ukrajnához tartozó déli sztyeppét, az akkori lengyel-orosz határon létrejött a választóvonal, amelynek ma is a két különböző oldalára térnek haza a gyengeelméjű Janukovics rajongói és az euromajdanos gyújtogató csőcselék. 

Miután Lengyelország legnagyobb része Ukrajnástul orosz fennhatóság alá került, az ukránkérdés felbukkanása csaknem 200 évig jégre került… HOPPÁ! 

A további hibák a felsorolt folyamatok befejezetlenségében rejlenek. A lengyelek nem tudták olyan sokáig birtokolni a későbbi Ukrajna magját, hogy az ottani oroszok teljesen lengyellé váljanak, de az oroszok, illetve a cárság és a Szovjetunió sem gondoskodott róla, hogy a félig ellengyelesedett oroszok visszaváltozzanak. A félig elvégzett munkánál bizony kevés kártékonyabb dolog létezik a világon… - bezzegnemzetek.pestisracok.hu. 

A kozákok sokfelől összesereglett, soknemzetiségű rablóbandái a kora újkorban a tágas puszta lengyel-litván-orosz-tatár-török határvidékén, pont az ukránok párszáz évvel későbbi felbukkanási helyén halásztak a zavarosban. Őket annál közelebbről, hogy többségük szláv származású volt, lehetetlen beazonosítani, a ma élő maroknyi kozákon kívül senki sem azonosul a sorsukkal, így pont olyan jó ukránnak ígérkeztek, mint a Kijevi Rusz. 

Ahogy a szlovák nemzet az állítólagos létrejöttekor másfél tucat evangélikus plébánost meg falusi kántortanítót jelentett, az ukrán nemzet az ő állítólagos létrejöttekor néhány kozák rablóbandából állt. Csupán az az apróság zavarja meg az idilli képet, hogy a ma élő kozákok szíve igencsak Oroszországhoz húz, és nem kifejezetten rokonszenveznek sem a bukdácsoló ukrán államisággal, sem a még bukdácsolóbb ukrán nemzettudattal.

Kárpátalja a Szovjetunió szerzeménye volt, és mindössze földrajzi okokból maradt Ukrajnánál, a korábban az oroszokhoz tartozó Krím valahogy náluk felejtődött 1991 decemberében, a többit meg kapták a szovjettől.

Európát minősíti, hogy még mindig ez a földrész második legnagyobb országa Oroszország után. Összetartásban is a létrejöttével arányos teljesítményt képes felmutatni: a Krímben orosz hadsereggel találkozó ukrán katonák 2014-ben megdöntötték az ellenséghez dezertálás éppen évszázados cseh világrekordját. A maradék országban meg, a főváros Kijevet is beleértve, az emberek azt kérdezgetik egymástól és saját maguktól, hogy akkor ők most ukránok vagy oroszok, mi a különbség a kettő között, és egyáltalán miért számít ez, amikor ők csak arra vágynak, hogy legyen mit enni és főleg inni. Ilyen gránitkeménységű öntudati alapokra biztosan a jövő mintaországát fogják felépíteni az NSA-CIA hátszéllel betüremkedő amerikai óriásvállalatok.

Az összes lényeges szegmensben kilátástalan mutatókat produkáló ukrán költségvetés Buta befektetések rovatának két éke az eurószázmilliókból felhúzott, ám azóta már az ukrán-ukránorosz konfliktus frontvonalán álló, ezáltal teljesen szétrombolt donyecki reptér, valamint az eurómilliárdokból felhúzott, ám azóta ukránorosz ellenőrzés és szórványos ukrán tüzérségi tűz alatt tartott donyecki Donbassz Aréna.

Az ország gazdaságáról még néhány év IMF-gyarmatosítás után valószínűleg már nem lesz mit mondani, de szerencsére Ukrajna eddig is inkább olyan, rendhagyó exportcikkekben volt erős, mint a szervezett bűnözés, a csempészett cigaretta és a kurvák.

Az utóbbi időben az ukrán nacionalisták és szélsőséges nézeteket vallók irányából egyre több támadás éri a magyarokat, s mindent, ami számunkra kedves. Nemcsak a vereckei emlékmű, az ungvári Petőfi-szobor, a tiszaújlaki Turul-emlékmű meggyalázása gondolok, hanem a múlt hónapban magyarokat ért támadásokra, magyarellenes megnyilvánulásokra is.

„Egy nemzet, egy nyelv!”, „Kárpátalja ukrán föld!”, „Itt az ukránok a gazdák!” – zúgták például nem is olyan régen a Szvoboda párt hívei Beregszászban, Kárpátalja legmagyarabb városában. Nacionalistának, sovinisztának, imperialistának is neveztek minket. Ezek a mondatok, jelzők nem csupán sértőek a magyarokra nézve, de teljes mértékben hibásak is. Ukrajna történelme ugyanis hemzseg a ferdítésektől, s a magyarokról nem éppen pozitív képet fest.

A magyar nép történetének megjelenése az ukrajnai történelemtankönyvekben egyre nagyobb teret kap, s a közép-európai államok, események kapcsán az újabb kiadványokban egyre több információ található. A tankönyvek magyarokról sugallt képe felemás jellegű: míg a honfoglaló és kalandozó magyarok veszélyes és barbár nomádokként, a letelepedés és kereszténnyé válás már pozitívan jelenik meg… keresztény vallás felvétele… nah már ők is kezdik. 

A halicsi területekért és „Kárpátaljáért” vívott harcok során ugyan ismét ellenségként ábrázolnak minket, de a törökökkel vívott harcok idején és az erdélyi fejedelmekkel fenntartott diplomáciai kapcsolatok révén többnyire objektív képet mutatnak. Az újkor végéig megmarad ez a pozitív kép, majd a XX. században, főként a Kárpátalja hovatartozásáról szóló részeknél ismét előjönnek az elnyomó, magyarosító, horthysta, megszálló, fasiszta, utolsó csatlós stb. jelzők. Itt jegyezhető meg, hogy a XX. század elejéig mondhatni folyamatos a magyar történeti fejlődés és a sorsfordulók bemutatása, de később egyre inkább beszűkül a kör, és csak kevés információ kerül be a tankönyvekbe.

Az ukrán nép 1991. évi függetlenedése következtében lépett át a kulturálisról a politikai nemzet szintjére, melyben nagy szerepe volt az egykori kommunista szuperhatalom, a Szovjetunió felbomlásának. A nemzetállami státusz elérésével lehetővé, illetve szükségessé vált a korábbi nézetek és fogalmak átértékelése, a nemzeti érdekek és perspektíva kialakítása. Az államiság sok évszázados hiánya miatt az államszervezet majd minden lépcsőfokát meg kellett teremteni, vagy pedig nemzeti nyelvűvé tenni. Az ukrán nyelv és az ukrán történelem mint a nemzettudat formálásának elsődleges eszköze, kiemelt szerephez jutott, mivel az orosz és szovjet historiográfia által kialakított „kisorosz”-kép és státusz már nem felelt meg az új viszonyoknak, így Ukrajnában is elkezdődött a nemzetállami feltételeknek megfelelő nemzeti identitás megteremtése és propagandája. Ukrán történészek százai dolgoztak azon, hogy a szovjet történetírásban korábban „nacionalistáknak” és „hazaárulóknak” bélyegezett múltbéli hősöket rehabilitálják, és méltóképpen tiszteljék (pl. Ivan Mazepa, Avgusztin Volosin vagy Mihajlo Hrusevszkij). Ma leginkább azokat a személyeket tartják nagyra az ukránok, akik évszázadokon át az „idegen elnyomók” ellen harcoltak: Halicsi Danilo, Bohdan Hmelnickij és a zaporozsjei kozákok, Oleksza Dovbus és a hajdamákok, Tarasz Sevcsenko stb. Vagyis, „Bohdan Hmelnickijtől a nácikkal kollaboráló és a holokausztban tevőlegesen is résztvevő Banderáig terjed az új hőskultusz, amely az állami függetlenség, a független állam szimbólumaként szerepel.”

Ha valaki feldarabolná már a francba ezt a szerencsétlenséget, és felosztani az oroszok, lengyelek és magyarok között. Sőt, ezek annyira nem létező nyomoroncok, hogy még a moldávoknak is kéne adni belőlük egy csipetet. Egy csomó idegeskedéstől, valamint rengeteg pénz és idő elpocsékolásától kímélhetnénk meg ezzel az oroszokat, az amerikaiakat, az EU-t és magukat az ún. ukránokat is, jelentsen bármit ez a szó. Mindenkinek egyszerűbb lenne így...

Hozzászólások

Új hozzászólás