A 101. Puma vadászrepülő osztály

Cabe Ferrant írta 2021. 05. 02., v - 14:11 időpontban

1944. május 1-én alakult meg a Magyar Királyi Honvéd Légierő 101. "Puma" Vadászrepülő-osztálya - a tervezett 101. Vadászrepülõ-ezred első egysége. Az osztályt Magyarország légterének védelmére hozták létre 1944 nyarán. Harcolt az amerikai 15. Légihadsereg és a Szovjet Légierő ellen, elsõsorban Magyarország, de a háború végén Ausztria felett is.

1944 tavaszán az USAAF többször támadta Magyarországot nagyszámú bombázó kötelékekkel. Az Országos Légvédelmi Parancsnokság ennek hatására úgy döntött, hogy a hatékonyabb fellépés érdekében egy egységes vadászrepülő-ezredet kell létrehozni. A cél az volt, hogy minél több vadászt lehessen egyidejűleg a bombázókötelékek és kísérõik ellen bevetni.

Vitéz belényesi Heppes Aladár őrnagyot, a tapolcai vadászkiképzõ osztály parancsnokát április 6-án a légierő parancsnokságára rendelték. Őt nevezték ki a létrehozandó 101. honi vadászrepülõ osztály parancsnokává.

Az egység jelvénye, a vörös, üvöltő pumafej először 1938-ban jelent meg a magyar légierõben. Heppes Aladár tervezte meg a jelvényt, amikor parancsnokhelyettes volt az 1/3. vadászrepülõ századnál (Baráth László rajzolta meg). A vörös, üvöltõ pumafej elõször 1938-ban jelent meg a magyar légierőben. Heppes Aladár tervezte meg a jelvényt, amikor parancsnokhelyettes volt az 1/3. vadászrepülõ századnál. A pumafejet Baráth László rajzolta meg. A „vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse” jelmondat az 1/3. vadászrepülő század parancsnokától, Nagy Mihálytól származik.

Elõször az 1/3., majd - átnevezését követően - a 2/2. hadrendi számú vadászszázad használta a jelvényt, késõbb az 5/I. vadászosztály a keleti fronton, legvégül pedig a 101. vadászrepülő osztály, majd ezred.

A 101. Vadászrepülő Osztály első harci bevetését 1944. május 24-én repülte, de csak a 101/1. (Zongora) század szállt szembe az amerikaiakkal, 13 géppel. A kezdet nem nevezhető éppen sikeresnek, 5 igazolt és 1 valószínű győzelem (1 B-17, 3 B-24 és egy P-51) ellenében a század 1 hősi halottat, 1 súlyos sebesültet és 8 gépet vesztett.

Az amerikaiak elleni harc macska-egér játékhoz hasonlított. Meg kellett találni a bombázók legvédtelenebb pontját. Ha ez sikerült, akkor általában egy rácsapásra volt idõ. A bombázótámadás végeztével a veszély nem múlt el, ugyanis a támadás után rajokra, géppárokra szakadt egységek nyakába sokszor több századnyi vadász „esett”, mert a kísérõvadászok a bombázók segélykérésére nagyon gyorsan a támadás helyszínére értek. Ilyenkor a szétszóródott vadászokat sokszor földközelben a saját repülõtérig üldözték és leszállás közben is lőtték az amerikaiak. Amennyiben nem jelentek meg a vadászok, a bombázók általában súlyos veszteségeket szenvedtek. Ha nem sikerült „lyukat” találni a védelmen, meg kellett próbálni leválasztani a kísérõvadászokat a bombázókról, hogy a német-magyar rombolók támadhassák őket. Az amerikai vadászgépek nagy létszáma miatt ez nem mindig volt sikeres.

A 101. vadászosztály 1944 nyarán/kora őszén lelőtt 61 négymotoros bombázót és 46 egy- és kétmotoros vadászt. Saját veszteség 30 pilóta és 78 gép. Csak összehasonlításként: a nagyobb létszámban bevetett Luftwaffe erők 53 négymotoros bombázót és 20 egy- és kétmotoros vadászt lőttek le, veszteségük 43 pilóta és 88 gép volt.

A harcok hevességére jellemző, hogy az amerikai vadászok többször lőtték az ejtõernyõvel menekülő vagy sérült géppel kényszerleszálló pilótákat. Több tapasztalt pilóta is hősi halált halt, köztük vitéz Molnár László hadnagy, akit augusztus 7-én lõttek le. 132 bevetésen 25 légigyõzelmet ért el. Haláláig Magyarország legeredményesebb vadászrepülője volt.

Időközben a front elérte Magyarországot, ezért ekkortól a szovjet légierő gépei jelentették a nagyobb fenyegetést. Az első harci bevetést október 12-én repülték Szeged térségében a szovjetek ellen. November 8-ától az ezredet kizárólag csak a szovjet légierő ellen vetették be.

A szovjet légierő más taktikát alkalmazott mint az amerikai. Nem a hátországot támadták nagyszámú repülőgéppel, hanem a frontcsapatokat támogatták kisebb kötelékekkel. Ez azt jelentette, hogy nem voltak 30-40-50 szeres létszámfölényben a magyar vadászokkal szemben. Néha még az is előfordult, hogy a magyar vadászok voltak többen.

A szovjetek ellen alkalmazott taktika tulajdonképpen igen egyszerû volt. A magyar vadászok általában 6000 méter felett repültek be az adott légtérbe, míg erre a magasságra a szovjet vadászok ritkán emelkedtek. Õk 3-4000 méteren kísérték a földközelben repülő és földi csapatokat támadó Il-eket. A messzerek a 2-3000 méteres magasságfölényüket kihasználva, zuhanásban törték át a vadászok „védõgyűrűjét”, majd hátulról-alulról lőtték őket.

A földi helyzet miatt a front magyarországi szakasza gyorsan haladt nyugat felé, így a Pumáknak március 21-én el kellett hagyni Veszprémet és Kenyeribe kellett átrepülniük. 24-én Szombathelyre, majd azt követõen Grosspetersdorfba, 31-én pedig Tullnba települtek. A háborút ezekről a repterekről is fegyelmezetten és becsülettel vívták, noha a hazájukat már nem védhették. Áprilisban újabb átszervezés, az osztályok géplétszámát 16-ra csökkentették - tulajdonképpen minden osztály, egy megerősített századnak felelt meg. Az utolsó hónapokban, nem volt más, tengelyhatalmi, harcoló repülőalakulat a 101-eseken kívül a front e szakaszán, õk vették fel a harcot az amerikai és szovjet gépek tömegeivel egészen a május 5. végig.

A 101. vadászrepülő osztály majd ezred az 1943-as oroszországi, valamint az 1944-es honi légvédelmi és az 1944-45-ös arcvonalbeli harcok idején a következő „hivatalosan is elismert” légi gyõzelmeket érte el: 70 db szovjet repülőgépet 1943-ban és 218 darabot 1944-45 év folyamán. Összesen 288 lelövés. Lelőttek továbbá 61 db amerikai négymotoros bombázót 1944-ben plusz 3-at 1945-ben és 46 vadászgépet 1944-ben plusz 1-et 1945-ben. Összesen 108 légigyőzelmet arattak az amerikaiak ellen. A Pumák az amerikaiak és szovjetek ellen összesen 396 igazolt légi győzelmet arattak.

A legeredményesebb pilóta, vitéz Szentgyörgyi Dezső zászlós, 29 igazolt légi győzelemmel. A háború alatt egyszer sem lõtték le, tehát nem kellett ejtőernyős ugrást, vagy kényszerleszállást végrehajtania.

Soraikból kerültek ki a nevesebb magyar repülő ászok, úgymint vitéz Debrõdy György, vitéz Molnár László „Paszulyos”, Kenyeres Miklós, vitéz Tóth Lajos „Drumi” és vitéz Szentgyörgyi Dezsõ.

A 101/I. vadászosztály két tagja tiszti arany vitézségi érmet kapott (Molnár László főhadnagy posztumusz, Debrõdy György százados), ezen kívül két másikat (Szentgyörgyi Dezső zászlós, Tóth Lajos hadnagy) is felterjesztettek a legmagasabb kitüntetésre.

A Puma ezred pilótái a háború végén amerikai hadifogságba kerültek, ami részükre nagy szerencse volt a Gulágot, vagy esetleg kivégzést jelentő szovjet hadifogsághoz képest. Más kérdés, hogy a következõ években (kommunista hatalomátvétel) a magyar királyi légierõben szolgált pilótákat (főleg a vadászokat), igen negatív színben tüntették fel („Horthysta”, „fasiszta” katonai múltjukat rótták fel nekik, szovjet gépek lelövését stb.). Így várható volt, hogy a vörös terror sok magyar pilótát is elér.

Ezt előre megsejtve nem egy pilóta választotta a letelepedést különböző nyugat-európai vagy amerikai országban. Az itthon maradtak közül sokan börtönbe kerültek, néhányan közülük bele is haltak a börtönévekbe, de volt, akit kivégeztek (pl. Tóth Lajost). A többiek veréseket, kínzásokat elszenvedve, rövidebb-hosszabb idő után szabadultak. Köztük volt Tobak Tibor is, aki könyveivel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar második világháborús repülők méltó tiszteletben részesüljenek egyedülálló tetteikért, hősies helytállásukért és a hazáért áldozott életükért.

 

Forrás: Wikipédia; Pumaszallas.hu

Új hozzászólás