Egy régi anyák napján...

Zetényi-Csukás… írta 2021. 05. 02., v - 17:03 időpontban

Adassék örök tisztelet a hősöknek, kik a hazáért haltak, s adassák hála az édesanyáknak, nagymamáknak, kik gyermekeikért élnek!

 

EGY RÉGI ANYÁK NAPJÁN... 

 

Bóta apó a pipájából a hamut kiütögetvén, régi megsárgult, hétrét hajtogatott levelet vett elő. Szelíd gesztenyeszínű szemeivel tekintett le rám, a gyermekre és alig hallhatóan olvasni kezdte:

Drága Édesanyám!

Egyedül a Jóisten a megmondhatója, hogy hányadik isonzói-csata, hányadik rohama indul meg holnap hajnalban, s én itt ülök némán a lövészárokban, reád gondolván. Valahogyan úgy van itt az ember, mint „Pilátus a krédóba”, én és a magyar fiúk nem akartuk ezt a háborút. A politika kényszerített ide bennünket a talján Piave folyó mellé, hogy az osztrákért meg valami át nem látható ideológiáért hozzuk meg a véráldozatot.

Én nem tudom, hogy a szeretetnek vagy a gyűlöletnek van-e eszmevilága, de azt jól tudom, hogy az utolsó rohamnál sem fogom érezni vérszomjat vagy a bosszú érzését. Képtelen vagyok gyűlölni olyan embereket, akiket ezelőtt az egész őrület előtt sohasem láttam, akikkel soha nem találkoztam.

Rohanunk egymásnak, szúrjuk - vágjuk a másikat a közelharcban, miközben azt sem tudjuk, hogy miért…

Anyukám!

Mindig igyekeztem jó fiad lenni, téged szívből szeretni, ahogyan csak anyát szerethet egy ember. Mindent, mit a szépségről, a finomságról tudok, azt mindet tőled tanultam. És szeretni is. Szeretni élni és szeretni szeretve lenni.

Most utoljára, ezt köszönöm meg neked!

Azt szeretném, hogy majd egyszer, ne csak a hős katonáknak, tudósoknak és híres közéleti embereknek legyen szobra, hanem minden édesanyának legyen egy emlékműve! Legyen egy ünnepnapjuk, amikor mi, a hű ifjak s leányok egy-egy virágcsokrot letehetjük előttük a szeretetünk jeléül.

Lassan kel fel a nap, véget ér az őrségbéli szolgálatom. S ma reggel - soha nem hittem volna, de minden idegszálával megérzi az ember! - véget ér majd fiatal életem.

Ahogyan körbenézek a bajtársaimon, mindegyikük szívében nyugalom és békesség van. Azt mondja az offizier, hogy tízszeres az olasz túlerő. Az osztrákok megremegnek, de mi csak nevetünk. Ébred a tábor, éled a természet, s mi halni indulunk…

Ez az utolsó utunk.

Szeretlek Édesanyám!

Egyetlen fiad:

Pista

Bóta apó kezében megremegett a papíros és szeméből forró könny csordult. Magamat megszégyellve elszoruló torokkal kérdeztem tőle:

- Apó, mondd, végül Pistával mi lett?

Az öreg kitörölte a szeméből a párát és mondandóját csendesen folytatta:

- A mindig lelkésznek vágyó 23 esztendős Pistát, dacolva a nagyszámú ellennel, szemből érte a halál az utolsó rohamnál. Fedetlen fővel, kigombolt zubbonnyal feküdt a harcmezőn. Édesanyja fényképe volt a kezében, miközben ő, még halálában is hazagondolt.

Pista, édesanyák napi gondolatát hősi halála után 11 évvel megvalósították. Horthy Miklós kormányzó úr 1928-ban miniszteri rendeletként hirdettette ki hivatalos iskolai ünnepként az Anyák napja megemlékezést. Pista anyukája minden „anyák napján” fia jelképes sírjára vitt fehér rózsát, így köszöntve, így szeretve – a halálon túl is – egy szem fiát…

- Bóta apó, de áruld el nekem végre, hogy ki volt Pista?

Az idős nagyot sóhajtott és úgy mondta?

- Pista volt az édesapám, az anyukája meg az én nagymamám...

*

Az írás és vele együtt a történet véget ért, de soha ne érjen véget az a végtelen szeretet, amelyet édesanyánk és nagymamáink felé érzünk! 

Kedves Édesanya és csodálatos Nagymama!

Kezeteket csókoljuk, mi mindannyian.

 

Zetényi-Csukás Ferenc

Új hozzászólás