Buda visszafoglalása

Cabe Ferrant írta 2021. 05. 04., k - 15:31 időpontban

1849. május 4-én kezdte meg a Görgei Artúr vezette honvéd haderő Buda várának ostromát. Az ostrom az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontja volt, 1849. május 21-ig tartott, és az ostromló magyar erők győzelmével ért véget. Május 21. 1992 óta a Magyar Honvédelem Napja. 

A magyar honvédek 1849 januárjának elején hagyták el Budát. A vár harc nélkül történő feladását egyedül Perczel Mór ellenezte, de a Jellasics erői ellen vívott móri ütközetben, 1848. december 30-án vereséget szenvedett tábornok szava ezúttal nem sokat számított. A túlerő túl nagynak tűnt, a csatavesztés utáni visszavonulás kimerítette és demoralizálta a magyar csapatokat.

Meg aztán, Buda már az 1686-os visszavételekor sem számított korszerű erődítménynek. És – ki tudja miért? – az azután eltelt, több mint másfélszáz év alatt se sokat fejlesztettek katonai szempontból a váron. Nem voltak közvetlen megrohanást akadályozó védművei, még csak rendes önálló vízellátása sem. Ráadásul a környező magaslatokról, minden különösebb nehézség nélkül, be lehetett lőni a várba.

A magyarok távozása után szabad volt a pálya az érkező Windisch-Grätz számára. A bevonuló császári csapatok vezéreként, a nála szolgálattételre jelentkező Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagyot bízta meg a parancsnoksággal, aki addig Pesten volt háziőrizetben. Talán innen eredt, hogy nem lelkesedett különösebben a városért…

Hentzi származása szerint ugyan svájcinak számított, de Debrecenben született, mivel a császári hadseregben szolgáló édesapja éppen akkor ott állomásozott. Sosem tartotta magát magyarnak, annak ellenére sem, hogy apja magyar polgárleányt vett feleségül. A hajdani svájci rebellisek leszármazottja a császár iránti hűség mintaképének bizonyult, az egységes Habsburg birodalom alattvalójának tartotta magát. Nem véletlen, hogy képe Ferenc József hálószobája falán függött élete végéig.

A műszakilag magasan képzett Hentzi különféle erősítéseket eszközöltetett a vár védelmi rendszerén. A falakra 92 löveg került. A védelmet pedig még véletlenül sem hagyták volna „megbízhatatlan” magyarokra. A várat őrző katonaság osztrákokból és finoman fogalmazva: nem önkéntes – azaz kényszersorozott - olaszokból állt.

Velük szemben „a vár alá felvonuló magyar csapatok a következőképp helyezkedtek el: a Kmety-hadosztály állt a Vízivárosban, ehhez csatlakozott a Kálvária-hegy és a Kis-Sváb-hegy közötti szakaszon Knezich Károly III. hadteste, a Kis-Sváb-hegy és a Kis-Gellért-hegy között Nagysándor József I. hadteste foglalt állást, a Kis-Gellért-hegy és a Duna közötti szakaszt Aulich Lajos tartotta megszállva a II. hadtesttel.” (Wikipédia)

A tavaszi hadjárat során Komárom felmentése után, Buda visszavétele következett. Görgei május 4-én érkezett a vár alá. Egyik első dolga volt, hogy egy hadifogoly tiszt útján megadásra szólítsa fel Hentzit és tájékoztatta, hogy Pest felől, a város védelmének érdekében nem fog támadni. Üzenetéhez hozzátette még, ha Hentzi mégis lövetné a védtelen várost, úgy:

„Ha pedig ön az úgynevezett Budavárának végsőkig való megvédésével összekötendi a Lánchíd megrontását, vagy Pestnek bombázását, honnét ön megegyezésünk folytán megtámadástól egyáltalán nem tarthat, s mely tett nyilván csak alávalónak lenne mondható, akkor önnek becsületszavamat adom, hogy a vár bekövetkezett megvétele után az egész várőrség kardra fog hányatni.”

Kemény szavak. És komolyan is gondolták… 

Ennek ellenére az osztrák vezérőrnagy nap, mint nap lövette Pestet. Ennek semmilyen valós katonai célja nem lehetett, maximum a lakosság megfélemlítésére szolgált. A minden értelmet és célt nélkülöző rombolásnak – manapság háborús bűncselekményként emlegetik az ilyesmit – számos polgárház, építészeti remek esett áldozatul. Még a Lánchíd is megsérült az ágyúzástól.

Május 8-ra megérkeztek a vár alá a Görgei Artúr kérte ostromlövegek Komáromból, az ütegállások azonban csak 14-ére lettek készen. Végül 15-éről 16-ára virradó éjszaka vontatták be ide a lövegeket.

Az ostromlók persze ez idő alatt sem tétlenkedtek, mint ahogy a védők sem. A harcok azonban váltakozó sikerrel folytak. Május 16-án az újonnan felállított lövegekkel végül sikerült rést nyitniuk a falon. A 18-ra virradó éjszakán vezetett roham nem vezetett eredményre, a falon ütött rés nem volt elég nagy, az ostromlétráik pedig túl rövidnek bizonyultak.

Görgeit nem törte le kudarc. Elrendelte, hogy ezután minden éjszaka 4-4 század indítson színlelt támadásokat, nyugtalanítsák a védőket.

A végső roham 1849. május 21-én hajnali három órakor indult meg. A honvédek kezdetben ugyancsak megszenvedtek az eléjük tornyosuló nehézségektől, de kitartásuk lassan eredményeket hozott. Miután a Várkertet védő olaszok megadták magukat, szabad út nyílt a közvetlen rohamra. „A győztes honvédek zászlaját, a Zala vármegyei lebesbényi Püspöky Grácián, honvéd hadnagy, tűzte ki elsőként a visszafoglalt budai várra.” (Wikipédia)

Hogy mi lett Hentzivel?

Lehet, hogy a „rossz” oldalon állt, lehet, hogy ok nélkül romboltatta Pestet, de azt el kell ismerni: bátor ember volt. Május 21. hajnalán maga állt a védők élére és küzdött mindaddig, míg a Szent György téren haslövést nem kapott. Sebesülésébe két nappal később belehalt.

 

Forrás: Wikipédia; Origo.hu Mindennapoktortenete.blog.hu.

Borítókép: Than Mór – Buda ostroma.

Hozzászólások

Új hozzászólás