Elhunyt Fodor István régész, a Magyar Nemzeti Múzeum volt igazgatója

Varga Géza írta 2021. 05. 06., cs - 20:38 időpontban

Egy harcostársat búcsúztatunk. Isten nyugosztalja! Lehetséges, persze, hogy a harctéren nem csak egymás mellett, vállvetve, hanem időnként egymással szemben is tevékenykedtünk. Mint régész, minden bizonnyal kitűnő munkát végzett a lelőhelyek feltárásával és a leletek megőrzésével (ő talán nem reszeltette le rovásjeleket hordozó tárgy felületét, mint azt az utódai tették). Legfeljebb a leletek általa adott értékelését olvasnám óvatos fenntartásokkal. Egy szakma, amelyik száz éven át hazudozott a székely írás eredetéről s a régészeti leletein ma sem ismeri fel a százszámra előkerülő hieroglifikus szövegeket, bizton megérdemli az elismerésünk visszafogottságát.

A Nyelv és Tudomány ismeretterjesztő hírportálról szereztem tudomást arról, hogy elhunyt Fodor István, a Magyar Nemzeti Múzeum korábbi igazgatója. A portálon olvasható hír első mondata mindjárt az elhunytat ábrázoló fénykép előtt ezt közli az olvasóval: "Fodor István tudományalkotó tevékenysége mellett időt tudott szakítani a naiv/amatőr/dilettáns őstörténeti nézetek tanulmányozására is." (1)

Büszkén jelenthetem, hogy Fodor István az említett tanulmányai során minden bizonnyal a kezében tartotta A magyarság jelképei c. kötetemet is, amelyből több, mint hatezernégyszáz példány fogyott el eddig. Nem állítom, hogy tetszett neki, mert csak az biztos, hogy nem gratulált hozzá. A kötetben azt bizonyítottam be (mint azt Mandics György kritikusom helyesen felismerte), hogy minden fontosabb és régi magyar jelképnek köze van a székely rovásjelekhez. Amiből következően a székely jelek a magyar kultúrával és lélekkel olyan szorosan össze vannak forrva, ami kizárja a székely írás idegenektől való átvételét.

Az első fejezetben a világmodellekkel foglalkoztam, amelyek a székely írás "f" (Föld) jelével rokoníthatók. Éppen ezért szinte nem is tehettem volna más ábrát a kötet címlapjára, mint az akkortájt kiásott biharkeresztesi korongot (1. ábra). Ez a honfoglalás kori korong ugyanis egy csodaszép felülnézeti világmodell, amelyik ráadásul a szülőfalumban került elő, nem messze attól a háztól, ahol Varga Sándor nagybátyám udvarán először ültem lovon. Így adódott, hogy tudományos publikációban én közöltem elsőként ezt a szép tárgyat.

 

1. ábra. A kötet, amelyet Fodor István minden bizonnyal a kezében tartott

 

Ez volt tehát az a kötet, amelynek köszönhetően volt szerencsém közvetett kapcsolatba kerülnöm Fodor Istvánnal. Amikor ugyanis megjelent, rögvest kaptam egy telefont a "szakmától".

No, nem a kötetben közölt - bocsássa meg a szerénytelenségemet az olvasó! - nagy horderejű felismerésemhez gratuláltak. Az valahogyan senkinek sem szúrt szemet közülük. Vagy ha mégis volt valaki, aki észrevette a gondolat erejét, akkor az elintézhette a dolgot egy káromkodással és nem gratulált hozzá.

Nos, engem egy kedves régésznő hívott fel és figyelmeztetett, hogy a szakmában bevett szokás szerint az ásató régész joga az első közlés és igazán nem kellett volna ezt a szabályt felrúgnom. Fodor István igazgató azt mondta erről az esetről - tájékoztatott - hogy ezt nem fogják elnézni, hanem most már példát statuálnak.

Én akkor egy ideje az írásaimból éltem és volt némi elképzelésem a szerzői jogról, de felrémlett bennem, hogy hátha rosszul értelmezek, vagy nem ismerek minden vonatkozó jogszabályt és mégis csak elkövettem valamilyen hibát az akaratom ellenére is. Ezért aztán elmentem a Szerzői Jogvédő Hivatalba (lehetséges, hogy akkor már Artisjusnak hívták?) és a jogászukkal megbeszéltem a kérdést. Azt mondta, hogy a régészek is emberek, szeretik körülállni azt, amit találtak, hogy más ne férjen hozzá, de ezt a törekvésüket a szerzői jog nem támogatja. A leleten nincs már szerzői joga senkinek, annyira régen meghalt az ismeretlen alkotója. A róla készített fénykép esetében lehetne beszélni szerzői jogról, de az sem a múzeumé, hanem a fotósé. S mivel én nem a fényképüket közöltem, hanem a sajátkezű grafikámat, nagyjából gratulálhatnak a rajzomhoz, egyéb lehetőségük nincs.

Tájékoztattam erről a régésznőt és hogy a bánatát enyhítsem, felajánlottam nekik a grafikámat, hogy használják azt bárhol, ha kívánják. Nem élt vele, mondván, hogy jó grafikusuk van. (2)

 

 

Jegyzetek

(1) Mekkora görcs és tehetetlen düh lehet ebben a szégyenletesen leszerepelt "tudományos konszenzusban", ha egy nekrológban ilyen előkelő helyen jelenik meg a róluk szóló alapos kritika visszhangja (tudományos igényű ellenvélemény és párbeszéd helyett)?

(2) Ezen állítása valóságértékét nem tudom megbecsülni, mert lehetséges, hogy akkor valóban volt jó grafikusuk. Ám amikor a budapesti késő középkori jelvényt rajzolták le néhány évvel később, akkor bizony nagyon elrontották a képet. Lehetséges, hogy ezt nem is a grafikai tehetség, hanem egyfajta történelemhamisítási szándék döntötte el?

 

Irodalom

Varga Géza: Magyar hieroglif írás

Varga Géza: A magyarság jelképei

Varga Géza: Budapesti késő középkori jelvény bibliográfia

 

 

 

Varga Géza

 

Új hozzászólás

Forrás neve
Varga Géza írástörténész blog