Németország visszaadja Afrikának az ellopott műtárgyait

Balassa Endre Bálint írta 2021. 05. 16., v - 11:04 időpontban

Németország visszaszolgáltatja Nyugat-Afrikának a benini bronzok néven ismert műtárgyakat, amelyeket a mai Benin és Nigéria területén lévő Dahomey királyságból tulajdonítottak el brit gyarmatosítók a tizenkilencedik században – közölték a német hatóságok pénteken. A több száz elrabolt műkincset világszerte értékesítették, így jutott el egy részük német múzeumokba is. 

A brit gyarmatosítók expedíciójuk során mintegy négyezer bronz és elefántcsont műtárgyat, köztük domborműveket és szobrokat vittek magukkal, amelyeket a nigériai és a benini kormány az 1960-as évek óta követel vissza. Míg több száz műemlék a londoni British Museumban kötött ki, körülbelül ötszázharminc tárgy a világ egyik legnagyobb történelmi gyűjteményét magáénak tudó Berlini Néprajzi Múzeumba került.

Valójában ez egy szép gesztus a megbékélés felé vezető úthoz... de csak az úthoz vezető úthoz, ez még nem az úton való járás... és ha már Németország, és visszaszolgáltatás, akkor lehetne kezdeni akár a HUN kincseknek a hazánkba való visszaszolgáltatásával... hiszen a németországi múzeumok nyakig vannak Atilla királyunk kincseivel, hun leletek ezreivel. 

Jürgen Zimmerer, a Hamburgi Egyetem történelem szakos professzora szerint Németország döntése széles körű vitát vált majd ki az egykori gyarmatosító országok körében a műtárgyak kezeléséről. – Nőni fog a nyomás a többi országon is, és a brit álláspont egyszerűen nem lesz fenntartható – magyarázta a történész, akinek kutatási területéhez tartozik a benini bronzok történelme is. Zimmerer elmondta azt is, hogy bár elégedett Berlin döntésével, nem tartja túl határozottnak a lépést. 

Zimmerer aggodalma az esetleges HUN kincsek hazánkba való visszaszolgáltatása esetében is hasonlóan alakulna, hiszen ismerjük a szomszédos, országrabló "államok" és "nemzetek" kabzsiságát, és szinte biztosra vehető, hogy a rumánok és tót atyafiak is kardoskodnának néhány Atilla kincs után, azzal, hogy az biza őket illeti... 

Új hozzászólás

Forrás neve
Magyar Nemzet