Erőt adó szavak

Zetényi-Csukás… írta 2021. 06. 05., szo - 15:12 időpontban

„Szép múlt vagyok: hitet adó, Jelen vagyok: szétáradó, Jövő vagyok: lélekszőttes, magyar vagyok, örök győztes!" (Szőke Attila)

ERŐT ADÓ SZAVAK

 

A ladikunk némán siklik a Tisza folyó hűs habjain, erőskezű kormányosa Gergely bácsi és derék evezőse a kamasz Peti fiú. A Boszorkány-szigetnél kötünk ki és az idős szalonnát, kolbászt, kenyeret vesz elő a tarisznyájából. Mire Peti megterít a parton, én is kikászálódok a csónakból. 

Talán egy perc is eltelik, mire odakucorodunk a sebtében elkészített reggelinkhez, majd Gergely bátyám bicskát ad a kezembe, hogy a kenyeret én szegjem meg vele. 

Kérdőn nézek rá, hiszen itt ő a házigazda, én csupán szerény, megtűrt vendége vagyok a ladikon. 

- No, mi a baj Öcsém? Tán’ ki fog rajtad a tudomány? Hagy lám, hogy mit nem felejtettél!

Elmosolyodom. Gergely bácsival, vagy húsz esztendeje ismerjük egymást, erős kötél közöttünk a barátság. Tucatnyinál is többször vigasztalt és adott nekem erőt, amikor gyengülni kezdett a hitem. 

A szavakat elhagyva, a bicskámmal rajzoltam keresztet a cipóra, majd a megszegett kenyér első karéját neki kínáltam. Az öreg megcsókolta a karéjt, majd Peti ükunokájának adta, aki fejét meghajtva fogadta azt.

Némán eszünk, a vén halász, Peti és én. Csend van itt az „Isten háta mögött” és az én háborgó lelkem is megnyugszik a fájdalommal teli tegnapi nap után. Az öreg, mintha a gondolataimban olvasna, úgy szólal meg:

- Oszt, akkor mára visszaakasztottad a vállfára a bocskai öltönyt?

Még a szeme is nevet, ahogyan nekem célozza a zrikát.

- Tudod Fiam, nem értem én ezt a „Nemzeti Összetartozás Napját”- azzal együtt sem, hogy a „keresztszüleit” bizonyosan a legjobb szándék vezette - de a nemzet testét és lelkét szétszakító emléknapot miért nem a nevén nevezik? Nemzeti Gyásznap volt az mindenkor. Amit felülírt a méltatlanul igazságtalan 47’-es Párizsi szerződés. Beszélünk elveszített hegyekről, földekről, de a mesterkélt határon kívül ragadt emberekről nem. Ámbátor azt sem veszi be a gyomrom, hogy Horthy kormányzót a mai napig átkozzák az ostobák, aki minden lehetségest megtett Nagy-Magyarországért.

Már éppen válaszolni akartam neki, amikor Peti a kezembe nyomott egy füles bögrét, benne hűs fehér borral. Húzóra ittam meg az italt, erős felindulásom okán, s mielőtt Gergely bátyám folytathatta volna a mondanivalóját, elejibe mentem a dolognak:

- Mit tehetnék én? Miért engem kérsz számon, barátom? Amit bírok, azt csinálom, már majdnem beleszakadok. Elegem van az egészből, fáradok…

Úgy villant az öreg szeme, mint a pusztai sasé, kérges kezével erősen megszorította a vállamat és a lajbija zsebéből gyűrött papírt vett elő.

- Ferenc! Ezt az írást a nagyobbik unokám varázsolta elő a masinából, azt mondta, hogy te írtad. Így van-e?

Mérgemben először át sem akartam venni a papírost, de nem sérthettem meg az időst.

Az írás ez volt:

„- Kotogu, idős Testvérem! Nem sikerült. Kicsi vagyok, nem értem fel hozzájuk.

-Mindent megtettél, Fiam?

- Mindent megtettem, ami az erőmből tellett.

- Mennyi hiányzott?

- Alig valami.

- Akkor most feladod?

- Soha nem fogom! Várok egy kicsit és újra megpróbálom!

- Akkor Fiam, te nem kicsi vagy, hanem náluknál nagyobb!”

Gergely bátyám megvárta, míg befejeztem az olvasást, majd úgy mondta:

- Aki ilyet ír, annak felelőssége van! Ha te feladod lenne-e, aki folytatná? Tudásod, korod megvan hozzá, akkor mire vársz? Vagy gyengének gondolod magad? Akkor keress magadnál jobbat és állj mellé!

- Kevesen vagyunk, és nincs már kivel! Az egész világ rossz úton jár, minden érték elpusztul!-emeltem fel a hangomat, de Peti csendesített el, ahogyan átfogta a vállamat:

- Ferenc! Én fiatal vagyok, mindent, amit tanultam, azt papától tudok. Magát nagyon tiszteli, azért mondja a szemébe a rosszat, a jót meg a maga háta mögött. Hisz önben, tudja meg! Amikor én is bánatos voltam a világ dolgában, én ezt olvastam, hogy megvigasztalódjam. Olvassa csak bátran!

Suta balommal vettem át és olvastam azt erős bizalommal:

„- Kotogu, sok és nagy időket megélt testvérem! Mondd, mikor jön el a világvége?

Az idős kun férfi a messze távolt kémlelte, majd szemembe nézett és úgy mondta:

- Majd akkor fog közeledni Fiam, amikor nem lehet megkülönböztetni a telet a nyártól, a fiút a lánytól s majd ravasz módon tör reánk a sárga veszedelem!

- Bölcs Tanítóm, s akkor el fog pusztulni a világ?

Kotogu elmosolyodott:

- Ifjú Testvérem! Szerinted hagyhatnák azt a hunok?”

Saját írásom volt.

Lelkem lecsendesedett, szívem verése lenyugodott. Szeretettel öleltem magamhoz az öreget és a fiatalt. A ladikunk némán siklott tovább a hűs Tisza folyón és mi már egyetlen szót sem szóltunk. Mind a hárman egyre gondoltunk.

Bárhogyan lesz, vagy volt, nekünk, magyaroknak: 

Ki kell tartanunk!

 

Zetényi-Csukás Ferenc

Új hozzászólás