Fudan

Balassa Endre Bálint írta 2021. 06. 05., szo - 15:37 időpontban

Kínát nem lehet megkerülni, ezért érdemes az Új Selyemútban rejtőző lehetőségeket megragadni, illetve kihasználni azt a tudástöbbletet, amit a Fudan Egyetem budapesti letelepedése hozhat – nyilatkozta a Növekedés.hu-nak Salát Gergely sinológus.

A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója szerint a Fudan sokkal nemzetközibb, mint bármelyik magyar egyetem. Bár sokan támadják ideológiai okokra hivatkozva, a Fudanon és Magyarországon is tanult diákok szerint ott kisebb az ilyen jellegű befolyásolási kísérlet, mint a hazai felsőoktatási intézményekben, írja a Növekedés.hu.

A Fudan világszínvonalú oktatási intézmény, amelyhez hasonló nincs Kelet-Közép-Európában, de a kontinens nyugati felén is csak kevés üti meg ezt a szintet. A nemzetközi ranglistákon valahol a harmincadik és a századik legjobb egyetem között tartják számon. Általában magas színvonalú az oktatás a Fudanon, de amit ki szoktak emelni az intézménnyel kapcsolatosan, az a nemzetközi tanulmányok igen magas színvonala, és a mérnöki és gazdasági képzéseik is kiemelkedők.

A Fudan kampuszt Európában sehol nem hozott létre, sőt a világon máshol sincs ilyen jellegű kapcsolata az egyetemnek. Együttműködésre azonban bőven van példa, hiszen az elmúlt harminc évben számos kínai egyetem, így a Fudan is szerteágazó kapcsolatrendszert alakított ki a világ vezető egyetemeivel, csak erről megfeledkezünk az elmúlt évek hidegháborús hangulata miatt.

A nyilvánosságra hozott tervek szerint 5000-6000 hallgatóval számolnak. Ennek harmada kínai, másik harmada egyéb külföldi, harmadik harmada pedig magyar diák lesz.

Kevesen tudják, de az elit magyar gimnáziumokban végző fiatalok döntő többsége nyugati egyetemeken tanul tovább, így ők elvesznek az ország számára. Abban a tekintetben mindenképpen pozitív hatással lehet a magyar felsőoktatási rendszerre a Fudan beindulása, hogy ezen jó képességű fiatalok egy része itthon tanulhat angol oktatási nyelvű, világszínvonalú egyetemen.

Ha tetszik, ha nem, Kína ott lesz a világ élvonalában az elkövetkező évtizedekben, nem lehet megkerülni őket. A világ tudósainak egynegyede kínai. Egy olyan kis ország, mint hazánk, dönthet úgy, hogy együttműködik velük, vagy úgy, hogy falat épít velük szemben.

 

 

A borítóképen a Fudan Egyetem kampusa Sanghajban, fotó: Shutterstock.

Új hozzászólás

Forrás neve
Növekedés.hu