Néhány rövid mondat, Vitéz Nagybányai Horthy István lovassági tábornokról és talán másról is…

Zetényi-Csukás… írta 2021. 07. 16., p - 14:09 időpontban

„A tett tehet hőssé, a beszéd önmagában csak jó szónokká!”

NÉHÁNY RÖVID MONDAT, VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY ISTVÁN LOVASSÁGI TÁBORNOKRÓL ÉS TALÁN MÁSRÓL IS…

 

Az egykori kormányzóról, Horthy Miklósról sokan tudják, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia első uralkodójának, Ferenc Józsefnek volt a szárnysegédje, míg bátyjáról, Horthy Istvánról kevesebben azt, hogy ő meg a Monarchia utolsó uralkodójának, IV. Károlynak volt a lovassági oktatója. 

Bár nem lehetnek tömegével azok sem, akik kigondolnák azt, hogy 1913-1914-ben Horthy István volt a császári és királyi jász-kun 13. huszárezred parancsnoka, vagy tán’ maroknyian hinnék el azt az állítást, hogy 1937-ben (79 esztendősen, nyugalmazott tábornokként) a 12. honi tíznapos távlovaglást fegyelmezetten és sikeresen teljesítette. 

Halálos ágyán még megvárta unokaöccse, Horthy István (a kormányzó fia, későbbi kormányzóhelyettes) látogatását, majd a következő nap hajnalán, 1937. szeptember 23-án – földi dolgait elvégezve, Isten akaratában megnyugodva – adta vissza lelkét Teremtőjének. 

Utolsó kívánságában sem tagadta meg magát:

A gyászmenetben két huszár vezette fekete lepellel letakart kedvenc lovát…

Elmerengve a tábornok életén s fájó elmúlásán, jut eszembe az, hogy kik tudással bírnak vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr két szeretett hátasáról, Szellőről és Babáról, vajon hallottak-e arról a lóról, amely kicsi híján majd’ megölte őt s öccsét, Jenőt? 

Nem váratok senkit, senki tudását nem próbálgatom, megszerzett tudásomat szívesen adom:

Horthy Miklós 16, míg Horthy Jenő 10 éves lehetett, amikor Miklós alatt „Ecseg” nevezetű lova megvadulva kitört, és Jenő paripájával nagy erővel ütközött.

Mennyi mindent kellene még elmondani, mennyi mindent kellene még pótolni! S, ahogyan múlik felettünk az idő, úgy vesznek a múlt ködébe ikonjaink. Hiszem, hogy rövidesen változik a trend, s a talmi értékű „celebek” helyett visszaveszik helyeiket a hőseink!

Így legyen…

 

Zetényi-Csukás Ferenc

Hozzászólások

Kovács Sándor

2021. 07. 17., szo - 22:37

Figyelmesen olvastam, de alig hiszem, hogy a mai fiatalok 'ráizgulnak'.

Új hozzászólás