A tituszi legenda...

Cabe Ferrant írta 2021. 07. 21., sze - 15:51 időpontban

1456. július 21. Dugovics Titusz, a  török katonát mélybe ragadó legendás magyar vitéz alakja valamennyi nándorfehérvári keresztény védő hősiességét szimbolizálja...

Dugovics Titusz az 1456-os nándorfehérvári diadalhoz kapcsolódó legenda önfeláldozó hőse: a magyar vitéz a nándorfehérvári várra lófarkas-félholdas zászlót kitűzni készülő török katonát élete árán a mélybe rántotta, ezzel megakadályozva, hogy az ostromlók fellelkesülve bevegyék a várat.

Bonfini 1488 májusában kapott megbízást Mátyás királytól Magyarország történetének reneszánsz, humanista szellemű megírására, miután Mátyás és udvara túl barbárnak találták Thuróczi János márciusban megjelent Magyar krónikáját. Bonfini tehát 32 évvel a nándorfehérvári diadal után fogott az anyaggyűjtésbe. Így írta le a győzelem e részletét:

„Egynéhány török a piacra viszi a zászlót, némelyik a tornyok tetejéről igyekszik letépni a király jelvényét, mely eladdig érintetlenül fennmaradt a falakon. Emlékeznek egy zászlóval odalopakodó törökre, aki gyorsan kúszott fölfelé a legmagasabb toronyra, hogy királyának jelvényét annak a csúcsára kitűzze, és ezzel bátorságot öntsön a többiekbe, akik még nem nyomultak be, hogy ők is jöjjenek a városba, a magyart pedig le akarta hajítani, hogy a keresztényeket elcsüggessze. Nyomban utánaered egy magyar, és mielőtt amaz a nemzeti zászlót ledobná, a torony tetején verekedni kezdenek. És mert a magyar másképp nem tudja megakadályozni, megragadja a törököt, és a legmagasabb csúcsról azzal együtt a mélybe veti magát.” (Kulcsár Péter fordítása) 

Dugovics Titusz alakja a mai magyar történelmi hagyományban a hősi önfeláldozás és hazaszeretet egyik legismertebb szimbólumává vált. Szűkebb értelemben az országot és a kereszténységet a pogány török támadástól védő valamennyi keresztény, illetve a Nándorfehérvárt hatalmas túlerővel szemben védő katonák önfeláldozó hősiességének jelképe.

A legendává válást a nándorfehérvári győzelem katonai és történelmi jelentősége alapozta meg. A diadal ugyanis mintegy 70 évre megállította a muszlimok további európai terjeszkedését.

A zászlóvivő törököt mélybe rántó hős várvédő alakja a nándorfehérvári csatával kapcsolatban a kortárs itáliai történetíró, Antonio Bonfini leírásában jelent meg, név nélkül. A legendás eset a magyar történelmi krónikákban több száz éven keresztül nem került említésre. Az 1800-as évek elején népszerű ismeretterjesztő történelmi írások hatására kezdett a legenda szélesebb körben terjedni, majd 1824-től kezdték Dugovics Tituszként azonosítani, miután Döbrentei Gábor cikkében régi nemesi iratokkal igazolta a nemesi Dugovics család sarjaként Nándorfehérvárnál elesett Dugovics Titusz létezését. A nándorfehérvári hős kultusza ettől kezdve Dugovics Titusz néven élt valós történelmi személy hőstetteként került be a magyarság közös történelmi emlékezetébe.

Mindamellett a történészek szerint a törököt a mélybe rántó vitéz esetének lehet történelmi valóságalapja, a hősiesen megharcolt nándorfehérvári csatában történhetett ilyen hősies cselekedet, és történelmi tény, hogy a 15. században valóban „keringett valamiféle történet egy ismeretlen katonáról, aki így adta bizonyságát hősiességének.” Miközben az is igaz, hogy az „ostromlóval a mélybe ugró várvédő hős” alakja vándormotívumként számtalan középkori várostrom krónikájában megjelenik.

 

A borítóképen Wagner Sándor festménye, a Dugovics Titusz önfeláldozása (1853). (Részlet). Forrása: Wikipédia.

Új hozzászólás