Hogyan lettem agymostott fideszbirka

Gergely Gábor írta 2021. 11. 16., k - 10:02 időpontban

Sokszor olvasom, hogy én egy agymosott fideszbirka vagyok. Már dal is született erről, egy Antsi nevű előadóművész nemrégiben dalban fogalmazott meg segélykiáltást a nyugatiak felé, hogy segítsenek megszabadulni a diktatúrától. 

Úgy kezdi:

„2 millió agymosott tartja hatalmon a királyt”

Ugyanez az előadó, MZP-nek is írt kampánydalt, amiből szintén idéznék: 

„győzzön az új kultúra, a tisztesség”

Az új kultúra, aminek nyugati segítséggel kellene tehát győznie, az arról szól, hogy nevezzük agymosottak azokat, akik másra szavaznak.  Értem. Persze, ő nem bántó szándékkal énekli, hogy agymosott vagyok, hanem a szememet próbálja csak felnyitni. Azt hiszem, ez most sikerült is, hiszen elgondolkodtam, miért is tervezek a Fideszre szavazni, és oda jutottam, valóban kimosták az agyamat. Ez az agymosás egy hosszú, lassú folyamat volt. 10 évig tartott mire a mostani szintre eljutottam. Dolgoztak vele, nem is keveset. Nézzük csak sorjában, hogyan mosta ki az én agyamat a Fidesz.

Az egész azzal kezdődött, amikor 2010-ben hatalomra kerültek, és addigra a gazdasági válság, és a Gyurcsány-Bajnai kormányoknak köszönhetően a munkanélküliség rekord magas volt, befektetőink nem voltak, az államadósság az egekben, és családok ezrei voltak veszélyben a devizahitelek miatt. Ekkor kezdték az agymosást. Előbb a munkanélküliek számára létrehozták a közmunka programot, hogy ne ismétlődjön meg ami a 90-es évek elején, hogy az utcára került emberek, a munkanélküli segélyből a kocsmákban keressenek vigasztalást. A bér nagyon kevés volt, de volt miért reggel felkelni. Aztán piaci befektetők beruházásai híján, nekifogtak állami beruházásoknak, igen, stadiont építettek, iskolákat, óvodákat újítottak fel, több ezer családnak biztosítva ezzel megélhetést. 

A devizahiteleseknek bevezették az árfolyamgátat, és azoknak akik családjában volt még egy kis tartalék, lehetővé tették a végtörlesztést. Természetesen ez sokaknak nem volt elég, hiszen az elveszített egzisztenciával már a csökkentett törlesztőket sem tudták fizetni, ezért kilakoltatási moratóriumot vezettek be, és létrehozták a Nemzeti Eszközkezelőt is, ami átvette az ingatlant, és egy könnyebb fizetési konstrukciót kínált a bajba jutott családoknak. 

Közben szerződés szerint fizették a korábbi kormányok által felvett hiteleket, kifizették az IMF-től felvett hitelt (14,3 milliárd euró) és az EB-től felvettet is (5.5 milliárd euró). Ez a közel 20 milliárd euró, az akkori 300Ft-os árfolyamon számolva, 6000 milliárd forint. Ez az a pénz, amit az előző szocialista kormányok elköltöttek úgy, hogy senki nem látott belőle semmit, az Orbán kormányok meg az agymosás részeként visszafizették úgy, hogy közben 150-200 milliárdos stadionokat építettek. 

Ezek persze nem lettek volna elegek a teljes agymosáshoz, ezért aztán kitalálták az ingyenes tankönyvet, a családi adókedvezményt, a lakáshoz jutási támogatásokat, hogy a fiatalokat magukhoz édesgessék. Persze más rétegek sem maradtak ki, az aktív korú gyereket nem nevelők számára is bevezették az egykulcsos 16%-os szja-t, a nyugdíjasokat meg Erzsébet Utalványokkal, nyugdíjprémiummal bombázták.

Visszavásárolták az eladott közvagyon jelentős részét, a stratégiailag fontos vállalatokat, csak azért, hogy a magyarok biztonságban érezzék magukat.

Nem érték be az itthoni magyarok agymosásával, ezért határon túl is nagy akciókba kezdtek. Előbb a kettős állampolgárság megadásával, aztán meg a megmaradásukat, a nemzeti identitásuk megőrzését segítő támogatásokkal.

2015-ben, a migrációt mint álproblémát sikerült olyan szintre emelniük, hogy már a lakosság nagy része úgy gondolkodott, ahogyan ők. Hiába mondta az ellenzék, hogy migránsok nincsenek is, sorra gyártották a filmeket a déli határon, hogy az embereket rémisztgessék. Még kerítést is építettek. Migráció természetesen azóta sincs, nyugaton is nagyítóval kell migránsokat keresni, és azok is mind szorgalmas dolgozó népek. Most is, a lengyel határon sincsenek, csak amatőr színészekkel az Orbán eljátszatja, hogy ott vannak. Pont azokkal a színészekkel, akikkel a nyugati terrortámadásos jeleneteket forgatta. Mivel mindenki azt mondta, hogy a (nem létező) migrációt nem lehet megállítani, ő csak azért is megtette. Pusztán azért, hogy tovább mossa az agyunkat.

Szintén az agymosást kiterjesztve, egy csomó olyan beruházást hozott az országba, amiből közel 1M embernek lett munkahelye, rekord alacsonnyá téve ezzel a munkanélküliséget. Aztán jött a covid. Végre lett egy szikrányi esélye az ébredésnek, hiszen az, hogy nem voltunk lélegeztetőgépekkel felkészülve egy világjárványra, végleg leránthatta volna a leplet az agymosásról, de nem általott annyi lélegeztető gépet beszerezni, amennyire szerencsére szükségünk sem volt. Mikor az uniós vakcina beszerzés csődöt mondott, akkor meg keletről beszerzett vakcinákkal próbálta a népszerűségét növelni. 

Most sem nyugszik. Minimálbért emel, a nyugdíjasoknak visszaadja a 13. havi nyugdíjat, 80 000 Ft-os nyugdíjprémiumot kapnak, a 25 év alattiakat szja mentességgel fenyegeti, a családosok meg  visszakapják az előző évben befizetett adójukat. Már nem finomkodnak. Az agymosottak által biztosított hatalmat kihasználva, már szinte diktatórikus módszerekkel tesznek jót az emberekkel, miközben azok nem is biztos, hogy akarják. 

Természetesen az agymosottak számát folyamatosan bővíteni kell, ezért fittyethányva a világszerte rohamos ütemben növekvő energiaárakra, most épp az üzemanyagárakat maximalizálták. A gáz és villany árát már nem kell, mert azt már évekkel korábban megtették. Szépen elfedve ezzel a valóságot. Ma egy magyar, már csak álmodhat arról a nyugati szabadságról, ahol akár minden nap is drágulhat az üzemanyag, a gáz vagy a villany. Mindez persze egy átlag magyart, egy fideszbirkát nem érdekel, hiszen altatásban van, kimosott aggyal.  Vagyis csak volt! Mostanáig! 

Most ugyanis jött egy ember, aki nem alkuszik senkivel (kivéve mindenkit), aki egyformán fogja elszámoltatni ezt a rezsimet és a 2010 előtti kormányokat is (egy Gyurcsány által vezetett, remélt parlamenti többség segítségével). Jött ez az ember, aki úgy jobboldali hogy közben bal, aki egy új kultúrát fog elhozni, lámpavasakkal ha kell. Jött és győzött. Megnyerte azt az előválasztást, amin majdnem annyian vettek részt, mint a Vadászati Világkiállításon. Jött, és felnyitotta a szemem, és nyitja fel azóta is minden nap. Van, hogy többször is. Reggel, este meg éjjel. És jött még Antsi és a nótája, ami végképp szembesített azzal, hogy Orbánék hogyan mosták ki módszeresen az agyamat, és ki tudja mire lennének  még képesek, ha tavaszra is ők nyernének. 

Elegem van! Már nem alszom! Már tudom, hogy manipuláltak! Már tudom, mi az igazság! Már tudom, hogy minden amit ez a kormány tett, csak átverés volt, az agyam patyolat tisztára mosása. Mától csak annak hiszek, aki adóemelést, növekvő energiaárakat, segélyeket, migránsokat, LMBTX oktatást, hitelfelvételt, kórház és iskola bezárásokat, privatizációt és megszorításokat ígér. Csakis ők lehetnek hitelesek! Többé nem hagyom magam becsapni ennek a populista, mindenkinek csak kedvező kormánynak! 

(majd ha a lilik tojik)

A ti agyatokat mivel mosták ki?

Hozzászólások

Kedves Gábor,

Egész szépen összeszedett írás ez, de néhol szeretnék tágítani a látómezején, hátha más megvilágításba kerül egy két dolog.

Előre leszögezném, hogy nem vagyok fideszszavazó, de baloldali se. Talán erre a megfelelő kifejezés a centrista. A cikk végén említette, hogy MZP jobboldali és közben bal is. Talán őt is inkább a centrista kategóriába sorolnám, aki képes befogadni jó ötleteket és nézeteket mindkét oldalról.
A 2010 emlegetéséhet és a Gyurcsányozáshoz csak annyit tennék hozzá, hogy azt mindig elfelejtik megemlíteni, hogy éppenséggel egy gazdasági világválságból evickéltünk kifelé és hogy a Gyurcsány kormány hibáit Bajnai próbálta rendbe tenni, aki mellesleg nem vette fel a fizetését ezért.
Természetesen nem mosdatni szeretném őket, mindegyiknek van bőven sara és hibáztak, loptak, csaltak rengeteget.

A Fidesz közmunkaprogram létrehozása alapvetően dicsérendő, hiszen ahogy Ön is írta erre szükség volt, hogy az ember reggel felkeljen és ha kevés pénzért is, de elmenjen dolgozni és ne a kocsmába görnyedjen. Viszont itt jön a „de”… Miközben a közmunkaprogram létrejött a munkanélküli segélyt visszanyesték 3 hónapra és megvágták a támogatás összegét is. Valamint a munkanélküliek száma nem lett jelentősen kevesebb, maximum statisztikailag mivel 3 hónap után kiestek a rendszerből, így nem regisztrál munkanélküliek, akikről nem veszünk tudomást.

A deviza hitelesek megsegítése szép dolog, mindazonáltal, hogy a családunk is megsínylette nem értek egyet azzal, hogy más adófizetők pénzéből kerültek rendezésre ezek az összegek, hiszen minden hitelt felvevő elmúlt 18 éves és tudatosan hozta meg azt a döntést, hogy egy kockázatos devizahitelt fog felvenni. Nem mellesleg az MSZP kormány előtt a Fidesz szorgalmazta a devizahitelek magyarországi bevezetését, ezt se felejtsük el.

Az államadósság összefüggésbe van az akkori válság kezelésével és a gigahitelek felvételével, amivel most sem állunk amúgy annyira rosszul. Nem úgy az államadóssággal, ami ismét szépen gyarapszik köszönhetően cikkben felsorolt további intézkedéseknek és féktelen pénzköltésnek a szimpátiaszerzés érdekében. Persze az sose kerül szóba, hogy stadion helyett építhettek volna tömbházakat, vagy lakóparkokat, mert annak még haszna is lett volna, nem csak munkát adott volna a melósoknak.

Az ingyen tankönyv és a családi adókedvezmény persze szép dolog, ha a tankönyveknél leszámítjuk, hogy államilag jóváhagyott kiadó szállíthatja csak nem azt, amiből a tanárok megszokottan tanítanak, illetve a tartalmába is beleszól szeretett vezetésünk. A családi pótlékot azért nem sikerült megfejelni a röpke 10 év alatt egy forinttal sem, illetve a lakáshoz jutási támogatások főleg azokat támogatják, akiknek megvan a kezdő tőke ahhoz, hogy el tudjanak indulni hiszen a támogatások megjelenésével a lakás árak is szárnyra kaptak. Jelenleg egy külső kerületi panellakás 28M Ft körül jár alaphangon, amihez felvehető 10M támogatás és ha bevállal az ember 3 gyereket, akkor kap még 10-et, a többit meg oldja meg. Teszem hozzá semmivel nem vagyunk előrébb, hiszen a támogatások előtt ezek az árak kb. 10-15M Ft-al alacsonyabbak voltak. Így akik nem szeretnének, mert nem tudnak biztonsággal, vagy más okból kifolyólag gyereket vállalni azzal jól kibabráltak, a családot alapítókat pedig hitelbe kergették. Taps, taps, taps…

A 16% SZJA és a fizetésünket terhelő adó mértéke így is elég magas, vagy esetleg tapsoljuk meg azt az 1%-os csökkentést, mikor a boltba a 27% áfával még jól megsarcolnak? Wáó..
A nyugdíjasoknak ne alamizsnát adjanak, meg nyugdíjprémiumot, hanem minden hónapban tisztességes nyugdíjat. A 13. havi pénzt pedig annak fizessék ki, aki dolgozott már az év 13. hónapjában bármit is.
Annak örülök, hogy visszavásárolták a közvagyon, de aminek kevésbé, hogy maguk között fel is osztották. Természetesen ehhez is vágjunk jó arcot, hiába mi fizettük, még akkor is, ha nem akartuk.

A külföldi honfitársaink előtt mindig nyitva áll a kapu, hogy hazaköltözzenek Magyarországra. (Már ami megmaradt belőle.) De ehelyett egy külföldi országból, ahol más törvények vonatkoznak rájuk, másnak adóznak, mégis beleszólhatnak a Magyar politika alakulásába. Nem az állampolgársággal van a gond, mert az nem sajnálom senkitől, csupán attól, hogy aki nem itt él és nem is akar itt élni, az ne szóljon már bele. Mintha a szomszéd megmondaná, hogy kék legyen a konyhám fala, mert már járt a lakásomban.
A külföldön elköltött pénzeknek pedig lett volna helye idehaza is bőven. Pl. Egészségügy, oktatás, rendőrség, tűzoltóság, hogy csak párat említsek.

A migráció kérdése érdekes dolog, mert én sem támogatom a bevándorlást, bár az egy kicsit nevetséges, hogy építek valamit aztán mással meg ki akarom fizettetni. Mint egy igazi turhásorrú házmester. Alapvetően itt az a gond, hogy nem a migrációval, hanem az illegális migrációval van a baj. Aminek amúgy nagy támogatója a Fidesz mindamellett, hogy látványosan küzd ellene.

A lélegeztető gép beszerzése nagyon hasznos volt, de megvizsgálhatták volna, hogy mennyit lehet egyáltalán felhasználni, mivel még jó, hogy nem kellett használni, de ha kellett volna se lett volna rá kapacitás, ezt is hozzá kell tenni. Az meg már csak hab a tortán, hogy jóval áron felül lettek megvásárolva ezek az eszközök, még úgy is, hogy mikor a szerződések köttettek nem volt már nyomás.

Az ellenőrizetlen vakcinák idehaza jó biznisz volt, csak ne akarjon az ember külföldre menni vele.
Az energia árak korlátozását pedig ugyan úgy mi fizetjük meg, csak adók formájában fizetjük be, ami jót tesz az emberek lelkének.

Kedves Gábor, a lényeg az, hogy azért mondják, hogy Fideszes birkák, mert a leírtak alapján elmondják azt ameddig szép a többivel pedig nem foglalkoznak, csak mennek a másik után. (Hasonlóan, mint a birkák. Badumm-tsss…)

Amúgy a Fidesznek vannak jó elképzelései és intézkedései, csak valahol mindig félrecsúszik olyan irányba, hogy az szemet szúróan valaki olyannak a pénztárcájában landoljon, aki közel van a tűzhöz.

Illetve záró gondolatként még annyi, hogy nem értem ezt a nagy melegellenességet. Ez nem tanítható és népszerűsíthető, hiszen egyszerűen van, aki ilyen beállítottságú. Esetleg attól lehet tartani, hogy valaki elfolytja magában és kényszerek között éli le az életét. Pedig az élet arra való, hogy élvezük és megéljük saját magunkat. Miért fáj az bárkinek, hogy két férfi, aki élete végéig nem jönne össze nővel, az egy másik férfival házasságot köt. Miben akadályozná ez a heteró beállítottságú embereket a mindennapjaikban?

Nos, én csak a végéhez szólnék, eképpen: Nincsen(!) azonos nemű emberek között házasság, - olyan nem létezik. Az egy olyan tiszta fogalom, mint a nokedli, vagy az ötvözet; Azok is csak különböző(!) anyagból lehetnek. / Az éltető víz csak H2O lehet; Nem lehet egy jó teát se főzni folyékony hidrogénből, s folyékony oxigént sem ihatsz, - hogy szomjas oltsd - a Mindenki(!) által ismert víz helyett... Fogalmat hamisítani ezért nem lehet.

Elkerülte a figyelmeteket: MZP kéztartása ugyanaz, mint Dobrevé, Merkelé és sorolhatnám az összes, szabadkőművesekhez hű embereket, akik a így fejezik ki hűségüket!

Már megbocsásson, de Bajnai nem próbálta menteni a menthetőt, és rendet
tenni Gyurcsány után, sorba hagyta jóvá a gyárak bezárását, és a mai napig
rengeteg szerződésen ment át a szignója, ami neki és a pártjának előnyös volt,
a magyar népnek meg kifejezetten hátrányos. Azóta nevezik libatolvajnak is
többek között. Azt állítani, hogy egy bukott pénztolvaj Apró csókos Gyurcsány
után Bajnai jót akart volna a gazdaságnak és az országnak, szerintem Ön
kedves barátom itt az agymosott, ilyen hülyeségeket ne hordjon össze legközelebb.

Valóban a Fidesz kormányzása alatt Schmidt, Semjén, Bayer, Borkai, Deutsch,
Orbán, Rogán, Habony (őt mai napig nem tudjuk miért), egy Lázár olyan projekteket,
visszavásárolt ingatlanokat, beruházásokat tudhat magáénak egyes esetekben,
ami kormányközeli, politikailag elfogult kapcsolatokon keresztül jött létre. Ide
sorolhatjuk Mészárost is, akit hiába próbál ugyancsak lehúzni a baloldali fosmédia,
azért halkan megjegyezném hogy egy vérprofi nagytőkés cápa befektető lett a
semmiből. Nem igaz, hogy csak a Fidesz közelisége miatt lett milliárdos.
Újabb hülyeség. Szóval lényeg a lényeg, valóban néha talán undorítóan nézhet ki
egy átlag magyarnak, hogy például Tiborcz hol tart ma ilyen fiatalon.

Való igaz, ebben sok ember véleményét osztom, nem vagyok baloldali, sőt…
A jobboldal, amióta hatalmon van elosztotta a morzsákat, földterületeket,
ingatlanokat, ipari szektorokat stb. egymás között. De legalább nem
privatizáltak és nem adták el külföldre az ország 90%-át, mint Gyurcsányék.
Ennyi a tömör és rövid összefoglalása a véleményemnek, és hogy miért
kell Fidesz győzelem áprilisban. Mindenki lop, eloszt, csal egy kicsit, ha
megteheti. Az a nem mindegy, hogy egy nép hogy éli közben a mindennapjait.
Ezért kell eltörölni a kommunizmust, bármennyire is jó időszak volt egyesek szerint.
Egy nagy lóf**zt volt.

Gyurcsánynak és Karácsonynak börtönben a helye. Csoda, hogy még nem
verték agyon őket. Testőreik nem unatkozhatnak, nem hiányoznának senkinek.
Max Sorosnak meg a brüsszeli libernyák irodapicsáknak és aktakukac irodapöcsöknek…

Te pontosan a balos mantrét fújod itt. Nincs de...Nem centralista Márky-Zay, hanem kimondottan baloldali. Szerinted most nem vagyunk világválságban? Járvány okozta válság van a világon mindenhol. Ennek ellenére semmilyen szigorítás nincs az emberek felé. ellentétben a Gyurcsány-Bajnai kormánnyal. Akik kiestek a közmunkából és nem találtak munkahelyet, a rendszerből nem estek ki, továbbra is regisztráltak maradtak, csak segélyt kaptak a továbbiakban. Mégis miből kellett volna a devizahiteleseket segíteni, saját zsebből? A devizahitel bevezetése feltétele volt az unióba lépésönknek. Nem is volt vele gond, amíg a szocik egy tollvonással el nem törölték a támogatott kamatú lakáshitelt, a szocpolt. Ekkor fordultak az emberek a sokkal kedvezőbb törlesztésű devizahitelek felé. Az államadósságnak azért bőven van látszatja is, nem úgy, mint az MSZP kormány alatt. Ők eladtak mindent, ami nem volt lehegesztve, az államadósságot kis híján megtriplázták, folyamatosan szigorítottak, mégsem tudtak felmutatni belőle semmit, csak a csőd szélét. A stadionokra pedig mi, vállalkozók adtuk a nyereségünk kis részét. A csp. emelése csak a dolgozni nem szerető réteg szaporodását ereedményezni. Kiegészítésként ott van a munkán alapuló családi adókedvezmény, ami nem kevés. NIncs munkanélküliség, dolgozni kell és máris megkaphatja a család. A nyugdíjas ahhoz viszonyított pénzt kap, amennyit betett a kasszába. Azért van mindig külön pénz nekik is. Arról tudsz, hogy az alapvető élelmiszerek ÁFA tartalma most 5%? A külhoni kettősállampolgárok magyarok, ha nem tudnád. Nem mindegy nekik, ki kormányozza az anyaországot. Ők nem választhattak, egy reggel arra ébredtek, hogy már nem Magyarországon élnek. Ez a kormány nem engedi el a kezüket, mivel az új állam csak sarcolja őket. Az eü-re...stb..nagyságrendekkel többet költött ez a kormány, mint a baloldali. Miből jött az le neked, hogy a Fidesz támogatja az illegális migrációt? Röhejes ez a gondolatod. A lélegeztetőgépeknek akkor magas volt az ára, mivel minden ország vásárolta. Tudod, piacgazdaság. Miféle adóra gondolsz amivel az energiaárak lefojtását fedezi a kormény? Nekem nem emelkedett az adóm. Amelegellenesség nem létezik. Egyszerűen csak hagyják békén a gyermekeinket a melegek, A négy fal között azt csinálnak amit akarnak. Az írásod alapjén de olyan balos vagy, hogy csak úgy füstölsz.

Legyen, de ne zaklasson, ez maradjon az Ö egyéni problémája.

Új hozzászólás