Nyári meló

Cabe Ferrant írta 2021. 12. 29., sze - 16:17 időpontban

Kedves ifjú barátaim! Az én időmben – úgy nagyjából fél órával a tatárjárás után, szóval 1975-ben – létezett egy érdekes nyári elfoglaltság az ifjoncok számára. Úgy hívták: nyári meló.

Jó, tudom, diákmunka ma is létezik, még diákmunka szövetkezetek is akadnak, de ez – mint szinte minden - egy kicsit más volt hajdanán. Kezdjük mindjárt azzal, hogy kicsit korábban kezdtük. Törvényesen hetedik általános – vagy betöltött 13. életév -után „léphetett be a munka világába” a feltörekvő új nemzedék. Törvénytelenül meg bármikor, de ez nagyjából ma is így van.

Én természetesen a törvényes utat választottam, elvégre nem akartam, hogy jó atyám letörje a derekam. Ez ugyan nem volt szokása, de biztos, ami biztos alapon nem kockáztattam.

Az állást nem sokat kellett keresni, édesanyám akkoriban egy patikában építette az aktuális építeni valót, beszerzett oda kézbesítőnek. Tehát nem akármilyen poszton kezdtem nyomni az ipart, hanem kifutó fiúként, állítólag Henry Ford is innen indult és lám, meddig jutott!

A meló nem volt túl bonyolult. Miután a közeli közértből beszereztem a patikus kisasszonyok reggelijét, következett a fő feladatom: elvinn9i a központba bizonyos papírneműket és elhozni onnan a hasonló irományokat. Természetesen kézbesítő könyvvel igazolva az átadás-átvételt, mert rend a lelke mindennek.

Időnként – majdnem minden nap – egy extrával is kiegészült a feladatköröm: szállítómunkás lettem. Ez abból állt, hogy mikor mentem a központba, kezembe nyomtak még néhány plusz szatyrot, meg egy listát is. A listát szépen beadtam a központi raktárba, ők meg cserébe adtak egy vagon gyógyszert, amik vagy belefértek a szatyraimba, vagy nem. Ha nem, úgy kisegítettek egy-két szatyorral. Azok voltak ám a vén szatyrok!

A cucc nem volt nehéz, de kétlem, hogy ma bárki rábízna egy tizenhárom éves gyerekre egy vagon gyógyszert, hogy átbumlizzon vele a fél városon. Még akkor se, ha busz egyik végállomásán felszálltam és a másik végállomás előtt eggyel kellett leszállni. De az, kérem szépen, egy ilyen világ volt. Az emberek szerettek veszélyesen élni, megkockáztatták, hogy egy gyerek vigye a tudom is én milyen szereket innen oda. Esetleg onnan ide.

Mindenesetre, elárulhatom, sose volt gond se a papírok kézbesítésével, se a gyógyszerszállítással. Hja, kérem, én egy megbízható munkaerő voltam! Meg is fizettek rendesen! 1200 forintért robotoltam egész hónapban. Lehet, hogy ez mai szemmel olvasva röhejesen kevésnek tűnik, de akkoriban akár egy bringát is vehettem belőle. Egy másik nyári meló után vettem is, de ez már egy másik történet.

De hogy ez a történet hepienddel érjen véget, elárulom: nem rokkantam bele a gyerekmunkába, el se hülyültem tőle. Legalábbis nem jobban, mint azelőtt voltam. A hó végén rendesen kicsengették a keresményemet és én olyan gazdag ember lettem, mint soha azelőtt. És ami azt illeti: azóta se…

 

 

A borítóképen a Helvéciai Állami Gazdaság, diákok nyári munkán a Borászatban, 1981-ben. Adományozó: Jankó Attila/Fortepan 30560.

Új hozzászólás