Az egyik legnagyobb hazai filmes meglepetés lehet az Aranybulla, amelyből televíziós sorozat, majd később egész estés film is születik. Most elkészült a film előzetese, amelyet az Index publikált, miután nemrégiben interjút készített Kriskó Lászlóval, az Aranybulla című televíziós sorozat rendezőjével és egyik producerével, aki elmondta: a televíziós dokumentumsorozatban lesznek filmes részletek, de mellette történészek és szakértők segítségével mesélik el a kort. A film 40-50 évet ölel fel III. Béla halálától (1196) a muhi csatáig (1241), és reményeik szerint ebből nemcsak egy négyrészes dramatikus anyag fog kijönni, hanem egy egész estés moziverzió is, amelyben nincsenek már benne a történészek, hanem összerakják a sztorit egy egybefüggő történetté.
Az idősebb II. Andrást Trill Zsolt, a fiatal királyt Veréb Tamás, Gertrúdot Törőcsik Franciska, János érseket Rátóti Zoltán alakítja, a teuton lovagok vezére Fenyő Iván, az öreg keresztes László Zsolt. A rendező Kriskó László, az operatőr Csincsi Zoltán, a producerek Rákay Philip, Csincsi Zoltán, Hábermann Jenő és Kriskó László. A sorozatot decemberben szeretnék bemutatni: tárgyalások folynak arról, hogy a Duna Televízióval egy időben egy kereskedelmi csatorna is leadja. A moziverzió pedig jövő tavaszra készülne el.
Kriskó László úgy véli, a magyar középkor legdicsőbb korszaka az "Árpád-házi" (inkább mondanék itt Turul-házat) királyok uralkodása, amikor Magyarország Európa egyik legnagyobb, leggazdagabb vezető hatalma volt, de a filmben megismerjük királyaink emberi odalát, együtt éljük át velük dilemmáikat, kudarcaikat, dicsőségeiket. „A II. Andrásról és koráról készülő film hiánypótló: magyar filmen eddig nem látott középkor tárul a szemünk elé nagyszerű, hiteles jelmezekkel, díszletekkel, kellékekkel, kiváló színészi alakításokkal. Reményeink szerint az Aranybulla az egyik legnagyobb hazai filmes meglepetés lesz.”
Hozzászólások
Aranybulla
Aranybulla kibocsátásának évfordulója.
Tetszik
Tetszik
Új hozzászólás