Ess, eső, ess, három hétig ess!

Zetényi-Csukás… írta 2022. 07. 29., p - 21:57 időpontban

„Ess, eső, ess, három hétig ess!

Hullj a rétre, a vetésre,

Ess eső, ess!”

ESS ESŐ, ESS!

-Szomjúzó föld idején-

 

Megvan annak tán’ negyven esztendeje is, amikor Kotogu először beszélt nekem a csertánok hitvilágáról, az egykori kunok világképéről. Éppen ilyen szárazság ette a földet, az embert és jószágot, éppen ilyen forróság gyötörte…

Talán ezért is jutott eszembe ez a régi történet.

Amerre a szem ellátott ketten voltunk délidőben a kiskunsági homokon; én a gyermek és az idős kun. Mert hiszen, akinek csöppnyi esze volt, az megbújt Nap anya égető sugarai elől, imádkozva az esőért, imádkozva a megmaradt termésért.

Az igazat megvallva, magam sem értettem, hogy miért a legnagyobb hőségben vágtunk neki az Izsák-Kunszentmiklós útnak, de hogyan is vettem volna a bátorságot, hogy bölcs tanítómat megkérdőjelezzem? Én a gyermek, a felnőttet.

Ilyesfélét akkoriban nem lehetett.

Némán, egymás nyomában léptük a rónát, s ha meg is álltunk olykor, egyikünk sem szólt. Nagyot nyeltünk a csobolyóból, vizes ronggyal megtörölgettük az arcunkat és erős elhatározással folytattuk az utunkat.

Három órája is megvolt már, hogy a pusztának vetettük magunkat, mire végre az idős az ég aljára bökött:

- Látod, a testvér iloncsukoknál már porolja a homokot az eső! Öreg Isten lenézett rájuk a világ „tündökén”, nekünk már csak a villás „intenfát” kell megkeresnünk, hogy nekünk is jusson!

Az igazat megvallva egyetlen szót sem értettem a kun beszédjéből, mindössze azt, hogy közelébe jutottunk az éltető víznek, amelyet égi áldásként vártak az izsáki kunok.

Kotogu látván zavaromat, magához vont és halkan, de határozottan beszélni kezdett:

- Ahhoz, hogy megértsd a világot, tudnod kell, hogy a föld közepén magasodik a világfa, amely tartja az eget, s a földet az éggel összeköti. Ezen fészkel a nagy sas, az Öreg Isten madara, míg tövében Asina farkasanya vigyázza a fát, hogy a lenti világból, a fa gyökerei alól, ne jöhessen elő az alvilági rontás, a baj, a betegség s a rossz előidézője. Amikor az ég kútja kiapad, akkor Öreg Istenhez és naparcú lányához kell imádkoznunk, hogy nyissa meg az ég csatornáit, ne engedje, hogy elszáradjon az általa teremtett világ.

Okosabb ugyan nem lettem az idős mondandójától, de magam is imához térdepeltem, mint Kotogu.

A kun a zsákjából egy villás végű botot vett elő és egy tollakkal díszített dobot. A botot a homokba szúrta, a dobot pedig lassú ütemmel ütögetni kezdte, míg számomra ismeretlen nyelven az égieket szólongatta.

Valójában nem tudom, hogy a segítő szellemek, vagy Öreg Istentől jött a pártfogás, de néhány percen belül a távolinak tűnő esőfelhő a fejünk fölé került, majd megindult Izsák felét. Megnyitotta az égi kutat Öreg Isten meg a lánya, és végre - hetek után - víz jutott a földnek, víz jutott az embernek, jószágnak és minden szenvedőnek.

Rég örültünk annyira az esőnek…

 

Zetényi-Csukás Ferenc

Új hozzászólás