Magyarországnak döntenie kell Kárpátalja visszaszerzéséről?

Wertheim László írta 2022. 07. 30., szo - 07:00 időpontban

Az oroszországi Nemzeti Védelem című lap főszerkesztője, politikai elemző, Igor Korotcsenko szerint Magyarországnak arra kellene törekednie, hogy visszaállítsa ellenőrzését Kárpátalja felett.

Az elemző egy orosz televíziós vitaműsorban jelentette ezt ki, és a Kárpátalján élő 150 ezer magyar nemzetiségű ember „megmentését” katonapolitikai döntésnek nevezte. Korotcsenko ugyanebben a felszólalásában Lengyelországról már kevésbé kedvezően nyilatkozott, véleménye szerint Ukrajna nyugati szomszédja megalapozatlanul nagy területet akarna magáénak.

„A mi feladatunk, hogy az oroszellenes európai projektet jelentő jelenlegi Ukrajna végleg eltűnjön Európa térképéről. Szerintem egy sor Ukrajnával határos állam, például Magyarország számára, a történelmileg hozzá tartozó területek feletti ellenőrzés visszaállítása, 150 ezer kárpátaljai magyar megmentése valószínűleg szintén olyan kérdés, amelyben Orbán kormányának katonapolitikai döntést kell hoznia a következő hónapokban. Lengyelországgal ellentétben, amely egyszerűen fel akar falni egy egész falatot Nyugat-Ukrajnából, Magyarország azért sokkal több jóindulattal és felelősséggel jár el.”

Mint ismert, egy nappal korábban, csütörtökön Dmitrij Medvegyev, Oroszország volt elnöke Telegram-oldalán osztotta meg, hogy szerinte hogyan alakulhat Ukrajna sorsa a háború után. Eszerint Ukrajna nagy részét feldarabolnák, Kárpátalja Magyarországhoz tartozna, Észak-Bukovinát pedig Románia kapná meg.

Szerinte a külföldi elemzők azzal számolnak, hogy a háborút követően Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja, Dnyipro, Szumi, Szimferopol, Csernyihiv, Cserkaszi, Kropivnyick, Mikolajiv és Odessza megye Oroszország részét képezi majd, míg Vinnyica és Csernyivci megye Románia területéhez tartozna. Lengyelország kapná meg Zsitomir, Hmelnickij, Ternopil, Ivano-Frankivszk, Rivne, Luck és Lviv megyét, Magyarországnak pedig Kárpátalját szánják.

 

A borítókép forrása: műemlékem.hu

Új hozzászólás

Forrás neve
Maszol