RÉGI, DE OLY KEDVES EMLÉK...
- Amikor a pusztán a mindent elsöprő szél kavarja a homokot s a portól nem lát semmit az emberfia, akkor az öregek összegyűlnek és a „néző lányokért” küldenek. Amikor Jazid és Szulde égi harcot hív, akkor a kunok némán, magukban imádkozva sorakoznak fel a homokbuckák között és így várják a „kuneső” végét, hogy a foggal született gyermek és a béna garabonciás kitöltse rajtuk ősi bosszúját.
Tátott szájjal hallgattam Kotogut, ahogyan gyalogosan megindultunk az izsáki és orgoványi homokon. Valami zsigerből való, valami meg nem magyarázható érzés lett rajtam úrrá:
- És, mondd a bosszú valaha is beteljesedett?
Az idős elmosolyodott:
- Édua azt soha nem hagyná. Ő volt a valaha élt legszebb kun leány, a legtöbbet; az életét adta egykoron a kun-magyar királyért.
Kotogu hosszan regélte nekem Kun László király történetét. Elmesélte a mieink históriáját, amely által Ázsiából a Duna-Tisza közé jutottunk, beszélt kiskunokról, nagykunokról, sárga-ujgurokról, kipcsákokról, fekete és fehér Kumániáról, félelmetes harcokról, embert próbáló időkről és mindenről, ami a kunok történelméről szólt. Az idős, talán hat elemit végzett férfitől olyanokat hallottam, amelyeket nem tanítanak az iskolákban, amelyekről nem írnak tudós könyvek, csak a szájhagyomány őrizte meg.
Mindent, amit az öreg kun a tudásából adott, azt én tisztelettel megtanultam. Számos régi monda, száz és száz történet volt az idős fejében, amelyet időnként ugyan ismételve, de nekem elmesélt.
Kotogu már réges-régen a Csillag-ösvényt járja, de emléke örökre szívemben él. S mikor a pusztán a szél kavarja a port, az öreg kun orcája mellett és Édua arca is virul.
Édua arca is virul…
Zetényi-Csukás Ferenc
Új hozzászólás