Mi vagyunk a magyar emberek

Cabe Ferrant írta 2022. 11. 10., cs - 06:14 időpontban

A félreértések elkerülése végett: ez itt a mi országunk. Itt születtünk, ezen a tájon, ha nem is mindenki az alföldi szép nagy rónaságon, de Pécsen, Miskolcon vagy éppen Pesten, a Franzstadtban. Édesanyánktól először magyar szót hallottunk és tőle tanultuk meg a nyelvet. Itt nőttünk fel, itt jártunk iskolába, itt dolgoztunk és akad közöttünk, aki itt is öregedett meg. Itt születtek a gyermekeink, az unokáink, a szerencsésebbeknek még a déd- és ükunokái is.

Miénk ez az ország, elég rendesen megdolgoztunk érte. Akkor is a miénk, ha egyesek árgus szemmel lesik, hogy melyik templomba járunk imádkozni és ha nem járunk, akkor miért nem járunk. Nekünk nem kellett centiméterrel méricskélni a „magyarságtudatunkat”, mert mindig is tudtuk, hogy magyarok vagyunk. Sokan közülünk már akkor tudták, mikor méricskélők némelyike még más színű lobogó alatt menetelt.

Mi vagyunk azok a sokat emlegetett „magyar emberek”, akikről némelyek mindenféle vidám, vagy olykor egészen hagymázas dolgokat állítanak. Hogy teszik ez érdekből, avagy azért, mert valójában lövésük sincs, hogy milyenek a „magyar emberek”, ezt nem tudom. De nem is kell nekem mindent tudni, elvégre nem vagyok ló.

Elvégre lovasnemzet vagyunk. Még akkor is, ha többségünk még nem is látott lovat közelről. És vannak érdekes hagyományaink is. Amikről a többség gyakran semmit se tud. Ez persze nem zavar némelyeket, hogy feltűnő „nem tudása” ellenére bőszen verje a mellét és hirdessen egészen vicces tévtanokat a múltunkról. Mert ő tudja, mit tudja, jobban tudja, mint tucatnyi tudós, aki abból a kérdésből doktorált. Mindegy, belefér ez is.

Mi vagyunk azok a magyar emberek, akik ugyanazért a munkáért jóval kevesebb bért kapnak, mint a vígabb tájakon éldegélők, de legalább ugyanazon – olykor csak ugyanolyan nevű, de rosszabb minőségű – árucikkekért többet fizethetünk, mint a máshová születettek.

Mi vagyunk azok a magyar emberek, akiket hosszú történelmünk során már oly sokszor, oly sok mindentől megvédtek, olykor még fel is szabadítottak. Még akkor is, ha nem kértünk a védelemből és a „felszabadításból”.

Mi vagyunk azok a magyar emberek, akik néha tátott szájjal nézik, hogy ezt is lehet? És még lehet úszni következmények nélkül? És mi vagyunk azok a magyar emberek, akik nem szokták megúszni. Ha dől a kredenc, ha nem is temet okvetlenül maga alá, de a por ránk száll és mi rakhatunk rendet, takaríthatunk, olykor egészen komoly zűrök után. Mert valakinek meg kell csinálnia. Ilyenkor mi is lehetünk „valakik”.

Mi vagyunk azok a magyar emberek, akik itt maradtak. Akik elmentek, azok is magyar emberek, de azt dobta nekik a gép, úgy akarta a sors, vagy a Jóisten, hogy menjenek. Mi maradtunk. Mert itt élned, halnod kell.

 

A borítóképen olvasó öregúr 1960./Adományozó: Faragó György/Fortepan 260895.

Új hozzászólás